A Műegyetemen oktatott képzés kedvéért jött Budapestre a fiatal iráni mérnöknő, aki ritkaságszámba megy a repüléstechnikai szakemberek között.

„Rengeteg elméleti és gyakorlati ismeretet köszönhetek a BME-nek. A mesterképzésen még jobban kinyílt előttem a világ, a szakmám több oldalát is megismertem, ezért úgy döntöttem, hogy nem elégszem meg ennyivel, és folytatom a tanulást” – árulta el néhány nappal a Műegyetemen szerzett doktori záróvizsgája után Zare Foroozan, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék Iránból származó PhD-hallgatója. „Nagyszerű érzés, hogy azzal a témával foglalkozhatok a Műegyetemen, amit igazán szeretek” – jegyezte meg.

„A BSc-képzés után alaposan átgondoltam, hogy hol akarok továbbtanulni egy olyan speciális szakterületen, mint a repüléstechnika, amely nem egy tipikus, „háziasszonyoknak való szakma” – emlékezett vissza a kutató, aki a pályaválasztásakor alaposan körüljárta az európai egyetemek kínálatát, és végül a BME repüléstervezési képzését választotta. „Nagyszerű véleményeket olvastam az egyetemről, az itt zajló magas színvonalú oktatásról és a műegyetemi diploma presztízsértékéről” – osztotta meg a BME mesterképzése melletti döntését befolyásoló tényezőket. Az iráni diáklány repüléstervezésen belül a sugárhajtóművek tervezésével és fejlesztésével, a turbinákkal és a motorok rotorjával foglalkozik kutatásaiban. „A képzés színvonala és a mérnöki alkotómunka értéke miatt választottam Magyarországot és a Műegyetemet” – tette hozzá.

Zare Foroozan óriási eredménynek tartja, hogy elméleti modelljeit a valóságban is kipróbálhatta a gyakorlatorientált magyar képzésnek köszönhetően, mélyebb ismereteket szerezve kutatási területéről. A mesterdiploma megszerzése után egy évet töltött Iránban, ahol BSc-s hallgatóknak tanított matematikát. Élvezte ezt a munkát, ám valami hiányzott az életéből: visszavágyott a tudományos közegbe. „Sok tapasztalatot szereztem, ám még ennél is többet szerettem volna tudni a szakmámról, és folytatni azt a munkát, amit elkezdtem a BME-n” – vallotta a műegyetemi doktorandusz, akit már kislány kora óta érdekeltek a repülők, és korán eldöntötte, hogy mérnök akar lenni. „Ez már családi hagyomány nálunk. Édesapám, aki a shirazi repülőtér vezetője, gyakran bevitt a munkahelyére. Kisgyermekként szinte már a turbinák zúgására aludtam el, amikor pedig ébren voltam, mindig az foglalkoztatott, hogy hogyan működnek a repülők, hogyan tudnak le- és felszállni, és mi zúg bennük. Ez a gépek iránt érzett ’szerelem’ megmaradt, és mára a hivatásommá vált” – árulta el a mérnöki tudást és vele az értékteremtést is fontosnak tartó iráni hallgató, akinek nagy álma, hogy ipari óriáscégeknél dolgozzon tervezőmérnökként. „Az akadémiai életpálya sok ismeretlen felfedezésének lehetőségével kecsegtet, ám e mellett meg akarom tapasztalni, mit jelent mindez az iparban, nagyüzemben” – fogalmazott.  Elméleti tudásával párhuzamosan gyakorlati ismereteit is fejleszti. Egy év múlva fejezi be doktori tanulmányait, és úgy tervezi, hogy vagy Magyarországon, vagy Németországban vállal munkát. „A Műegyetemen nagyszerű alapot kaptam ahhoz, hogy megvalósítsam az álmaimat.”

A tanulmányaiban elért sikereihez nagymértékben hozzájárult oktatója, Veress Árpád, a Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék docense. „Rengeteget tanultam a konzulensemtől, segített megoldást találni az előttem álló kihívásokra, folyamatosan megvitattuk a szakmai dilemmákat, és számos új nézőpontra világított rá. Biztatott, hogy folytassam a tanulmányaimat, ne elégedjek meg azzal a tudással, amit az alap- és a mesterképzésen szereztem” – ecsetelte a KJK doktorandusza, aki csodálattal adózik a Műegyetem tanszékein összpontosuló szakmai tudás és az itt dolgozó oktatók előtt, akiknek hozzá hasonlóan a hobbijuk a hivatásuk.

„Nemcsak a szakmai ismeretek miatt utaztam Európába: új kultúrákat, új embereket akartam megismerni. Számos országban jártam Ázsiától Európáig, ám kevés olyan nagyszerű országban jártam, mint Magyarország” – fejtette ki Zare Foroozan. „A magyarok nagyon kedves, közvetlen és segítőkész emberek. Még ha sokszor nem is beszélünk közös nyelvet, akkor is segítenek, olyan egyszerű esetekben is, mint amikor útbaigazítást kérek az utcán. Ellentétben más nyugat-európai országokkal, ahol a helyiek elvárják, hogy az anyanyelvükön szólaljak meg, még turistaként is” – fűzte hozzá az iráni doktorandusz, aki öt éve él a magyar fővárosban. „Imádom Budapestet! Gyönyörű hely, varázslatos épületekkel, pezsgő hangulattal és magával ragadó lüktetéssel.” Foroozan számára az egyedüli nehézséget a nyelv jelenti, szerinte a magyar egy nagyon dallamos, ám nagyon nehéz nyelv, különösen a kiejtés és a ragozás miatt. „Képtelen vagyok megjegyezni a toldalékokat és a ragok magánhangzóit. Számomra nagyon kurta és furfangos beszéd a magyaroké” – vallotta a műegyetemista lány, aki Magyarország iránti szeretetét a hazájában sem rejtette véka alá: egyik barátja éppen az ő hatására és javaslatára döntött úgy, hogy Budapesten tanul tovább.

Foroozan reméli, hogy a kutatás mellett lesz alkalma tanítani is a Műegyetemen, ha külföldi hallgatók érkeznek képzésre. A nyarat szülőhazájában és a családjával tölti, de máris alig várja, hogy szeptemberben visszatérjen a magyar fővárosba.

- TZS -

Fotó: Takács Ildikó