2013. március 09.
Uhuru na kazi, vagyis szabadság és munka. Ennek jegyében tett afrikai utazásairól beszélt Horváth Attila könyvtáros a BME-Emberek rendezvénysorozat második alkalmán.
„Nem jól sáfárkodunk azokkal a kapcsolatokkal, amelyek régen megvoltak” – foglalta össze véleményét a BME OMIKK munkatársa. Több magyar egyetemen, köztük a BME-n is minden évben volt 8-15 afrikai hallgató, akik diplomázás után a hazájukba visszatérve komoly karriereket futottak be. Jelenlegi pozíciójuknál fogva sokat segíthetnének Magyarországnak, ahonnan egyre több civil szervezet és vállalkozás érkezik afrikai országokba karitatív vagy üzleti célokból. Az itt végzett egykori diákok pedig Attila elmondása szerint máig nagy szeretettel és nosztalgiával gondolnak a nálunk töltött évekre.
Tanzánia tiszteletbeli magyar konzulja, Solomon Kimaró úr például a Műegyetemen végzett építőmérnökként, sikeres üzletember és nemrégiben dobta piacra egy magyar pálinkamester által megalkotott afrikai gyümölcspárlatait. Ő volt Attila vendéglátója legutóbbi afrikai tartózkodásakor. Erről és korábbi útjainak tapasztalatairól tartott képes élménybeszámolót nemrégiben a BME könyvtárosa, aki 1996 óta dolgozik az egyetemen. Eközben szerzett doktori címet, sőt, szuahéli nyelvi kurzusokat is tartott az ELTE afrikanisztika oktatási programjában.
Afrika-kutatás iránti érdeklődését tudományos ismeretterjesztő filmek, köztük a Teleki Sámuel expedíciójának 100. évfordulójára emlékező magyar emléktúra keltette fel. Mint a beszélgetés során kiderült, nem turistaként vagy tudományos konferenciákra utazott a fekete kontinensre, hanem a Tanzánia Barátai Alapítvány önkénteseként tolmácsolt egy tanzániai iskola építésénél. Az alapítvány több mint 10 éve tűzte ki célul iskolák építését, amelyek nagyon jó irányba mozdíthatják el egy-egy körzet urbanizációs potenciálját, valamint a jövendő középosztály kinevelésében is fontos szerepük lehet.
A változó tanzániai társadalom mindennapi élete, annak szépségei és problémái jelentek meg a Horváth Attila által készített fotókon. A beszélgetés résztvevői egzotikus zanzibári növényeket, afrikai piacok színes forgatagát, mobiltelefonozó nomád pásztorokat, izgalmas szafarijelenetet és még sok érdekességet láthattak szakszerű kommentár kíséretében. A rendezvény végén Shakespeare Julius Caesar című drámájából hangzott el egy rövid részletet szuahéliül, amelyet Julius Nyerere, a független Tanzánia első elnöke fordított le.
A BME-Emberek. Beszélgetések a Műegyetemen rendezvénysorozat 2012 őszén indult a Műegyetem Támogatói és Baráti Kör, valamint a BME OMIKK közös szervezésében, azzal a céllal, hogy a BME oktatóit, dolgozóit eddig ismeretlen oldalukról is megismerhessük.
(Fotó: Philip János)