100. születésnapját ünnepelte Gyuris Gábor építészmérnök, a BME Épületszerkezettani Tanszékének nyugalmazott adjunktusa.

Lakásán köszöntötték az ünnepeltet tanszéki kollégái: Petró Bálint professzor emeritus, a tanszék egykori vezetője, Becker Gábor a tanszék mai vezetője, az Építészmérnöki Kar dékánja, egykori munkatársai, és a mai hallgatók képviseletében Dávida Eszter.
A látogatásról Becker Gábor dékán írt személyes hangú beszámolót.

Mit mondhatnék el erről a családias ünnepről, s az ünnepeltről? A köszöntésére megjelenteket frissen, tréfálkozva fogadja: „Most valóban a századik születésnapomat jöttetek köszönteni, de legközelebbre valami más indokot kell kitalálnotok!” Korához képest fürgén mozog. Kedvenc ülőhelye egy támla nélküli ülőke, rajta bársony párna, ezen ülve beszélgetünk, erről szokta nézni a televíziót is.

A hallása már nem a régi és a feledékenységére is panaszkodik. Valóban előfordul vele, hogy beszéd közben ez-az nem jut eszébe, sőt, a látogatók közül sem azonnal ismer fel mindenkit. Amint összeáll a kép, azonnal régi történeteket idéz fel. Meglepő részletességgel mesél egykori élményeiről, életének részleteiről. Vidám, friss, tréfálkozik. A társasházi lakásban ötven éve szinte mindent maga készített: burkolt, bútort épített, a maradék márványlapokból készült padlót különböző vastagságú lapokból rakta le, ami nem volt könnyű feladat. Mutatja is: az a siklósi rózsa egy centi vastag, az a szürke márvány 3 cm, alig tudtam alá egy kis cementtejet tenni. A kert ma is tele krókuszokkal, hóvirágokkal és csodaszép növényekkel, ezek mind az ő egykori kezemunkáját dicsérik. Három éve még ő gondozta a 8-10 méter szintkülönbségű kertet, de ma már nem mer kimenni egyedül, csak a teraszra.

Mi, a köszöntésre összegyűltek is emlékezünk. Gabi bácsi 95 éves koráig részt vett a tanszéki kirándulásokon is. Mindig egyedül, BKV-val jött a találkozó helyre, az egyetem épülete elé. 2006-ban – 93 évesen – a visegrádi palota számos lépcsőjét végigjárva megcsodálta a helyreállított szárnyat, és élvezte az onnan feltáruló kilátást. 2007-ben Léva várában olyan tempósan ment fel a lépcsőkön, hogy Petró Bálint szóvá tette: Gabi bácsi ne menj olyan gyorsan, mert nem tudlak követni. Erre ő nyugodt hangon csak annyit válaszolt, hogy nézd, nekem már nem sok van hátra, nincs időm sokat vacakolni... A 2008-as váci kiránduláson egy pincegalériába lemenet megcsúszott a lépcsőn, és megütötte magát, de ez sem akadályozta meg abban, hogy néhány óra múlva felmásszon a város felett lévő kálváriadombra.

Arcán alig látszik ránc, bőre sima, a hetven évesek többsége megirigyelhetné. Óvatosan kérdezzük meg, hogy milyen gyógyszereket szed, de vidáman közli, hogy soha életében nem szedett gyógyszert, így ma sem. Hatvan éve minden nap megiszik egy deci vörösbort, szerinte ez az egészséges élet titka. Búcsúzóul kijön velünk a teraszra, tréfálkozva ereszti vendégeit útjukra. Az egy órás látogatás láthatóan nem fárasztotta ki különösebben, az eseménytől felvillanyozva, jókedvűen integet utánunk. Hazafelé azon morfondírozunk, hogy vajon mi is a hosszú élet titka?

(Fotó: Philip János)