2013. március 20.
Vietnami egyetemi oktatók érkeztek továbbképzésre a BME Nukleáris Technikai Intézetébe.
A magyarországi továbbképzés eredményeiről a vietnami oktatási miniszter is elismerően és elégedettséggel nyilatkozott, amikor januárban a magyar-vietnami nukleáris képzési program jövőjéről tárgyalt Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkárral és küldöttségével. Pham Vu Luan kifejtette, hogy az első két továbbképzés tapasztalatai alapján nagyon elégedettek azzal a tudással, amire a vietnami kollégák a magyarországi továbbképzés során tettek szert.
A dél-kelet-ázsiai tanárok továbbképzése két helyszínen is folyik: az első három hétben a BME Nukleáris Technikai Intézetében hallgatnak előadásokat és az Oktatóreaktoron végeznek laboratóriumi méréseket, a második három hétben pedig a Paksi Atomerőműben szereznek helyszíni, elsősorban gyakorlati tapasztalatokat, egyebek között a Karbantartó Gyakorló Központban és a teljes léptékű szimulátorban.
A Karbantartó Gyakorló Központ az atomerőmű karbantartóinak kiképzésére, továbbképzésére és gyakorlására jött létre a csernobili baleset után. Itt az erőmű szakemberei eredeti méretű – ám nem radioaktív – berendezéseken gyakorolhatják a rendszeres évi karbantartások idején „éles”, radioaktív környezetben kötelezően végrehajtandó feladatokat. A vietnami szakemberek testközelből láthatják a reaktor üzemi berendezéseit, méréseket végezhetnek, és részletesen megismerhetik működésüket.
A teljes léptékű szimulátor az erőművi blokkokat üzemeltető operátorok képzését szolgálja. A valósághű vezénylőterem másolatából és egy számítógépes szoftverből álló modell az erőmű működését mutatja meg. A számítógép feladata a szimulátor vezénylőtermében lévő kijelzések irányítása, az „utasítások” fogadása. A teljes léptékű szimulátorban tevékenykedő operátorok ugyanolyan tapasztalatokat szerezhetnek, mintha a valódi erőművi blokk vezénylőtermében dolgoznának. A szimulátoron a különleges eseményekre való hatékony reagálást is gyakorolni lehet. A reaktor mindennapi üzemeltetése rutinfeladat, és mint ilyen, akár unalmassá is válhat. Ám a nagyon ritkán előforduló üzemzavarokra létfontosságú a megfelelő felkészülés. A vietnami résztvevők a továbbképzés keretében megismerkedhettek a szimulátorral is, így a reaktor – sőt, az egész erőmű - üzemeltetéséről szerezhettek közvetlen tapasztalatokat és információkat.
(Fotó: BME Nukleáris Technikai Intézet)