Megjelent a Műhely 4. száma, a legfrissebb írásokat szemléztük

Kiderül, kik lettek a BME legjobb oktatói. Olvashatnak a Tüskecsarnok körüli bizonytalanságokról. A lap interjút közöl az egyetemi röplabdacsapat edzőjével.

 

A Hét témája, hogy elveszítheti-e a BME Bogdánffy úti sporttelepét. A Tüske felújítása és a mellette létesítendő új nemzeti uszoda építése miatt az egyetemtől megvonták a területhez tartozó vagyonkezelői jogokat. Nagy kérdés, hogy ha befejeződnek az állami beruházások, visszakapja-e a BME elveszített hatáskörét. Egyetemünk vezetői a sporttelep elvesztésétől tartanak, az állami szereplők pedig bizonygatják, hogy természetesen szó nincs erről. A Műhely mindkét felet megszólaltatja.

A BME Körképből kiderül, hogy április 18. és 20. között a fizika, a földtudományok és a matematika áll a figyelem középpontjában az OTDK-n részt vevők számára. Idén először ugyanis egyetemünk rendezi az OTDK e szekcióját. A lapnak Erdei Gábor, a szervezőbizottság ügyvezető titkára nyilatkozott: „ebben a 2000 óta megrendezett szekcióban évente az indulók 15-20%-a műegyetemista hallgató, így ideje volt, hogy a BME rendezze a konferenciát”.

Befejeződött az előző félévre vonatkozó Oktatás Hallgatói Véleményezése (OHV) kiértékelése. A felmérés célja, hogy az oktatás színvonala a hallgatók igényeit is tükrözze. A 3. oldalon olvasható cikk mellett szereplő táblázatban a száz legjobb átlagot elért oktató neve szerepel. Engert Attila, az EHK oktatási referense azt is megosztja az olvasókkal, hogy az Egyetemi Hallgatói Képviselet idén új díjat hozott létre „Egyetemi Hallgatói Díj” néven, amit az OHV-n a legjobb eredményt elérő tanároknak fognak átadni. A bme.hu pedig rövidesen bemutatja az előző félév első 10 nyertesét, azaz a legjobb átlagot elért oktatók élmezőnyét.

Egyre több látogatót vonz a BME megújult videóportálja, ahol online megtekinthetők az előadásokról készített felvételek. Az új oldalon jelenleg kb. 40 kurzus érhető el, a legtöbb videófelvételt a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tette közzé. A legnépszerűbb kurzusok a Szoftvertechnológia (VIK), az Ábrázoló geometria 1 (ÉP K) és az Ábrázoló geometria 2 (ÉP K). A bme.videotorium.hu naponta átlagosan 1000 oldalmegtekintéssel büszkélkedhet.

Szabó Mihály, a KTH igazgatója a hivatal hallgatói véleményezésének tapasztalatairól nyilatkozott. A hallgatók most először tehettek észrevételeket a hivatal munkájáról. Mint a Műhelynek elmondta, a beérkezett válaszok alapján változtatni fognak a nyitvatartási időn, és terveik között szerepel egy házon belüli képzés az ügyfélkiszolgálásról. A kritikákra reagálva hozzátette, hogy az informatikai rendszer eszközparkjának éves amortizációja elérte a tízmilliós nagyságrendet. Úgy vélte, hogy ez legfeljebb még egy évig maradhat így, de ha továbbra is elmarad a karbantartás, az komolyabb gondokat okozhat a jövőben.

A Sport rovatban idén a Magyar Kupán harmadik helyet elért egyetemi röplabdacsapat edzőjével, Vocskó Györggyel olvasható interjú, aki 1980-as kinevezése óta folyamatosan irányítja a MAFC és az egyetem csapatát is. Az edző amellett foglalt állást, hogy az egyetemi sportnak igenis helye van az országos bajnokságokon, hiszen most is egy teljesen amatőr társulat tudott odaférkőzni a legerősebb négy csapat közé, a torna során több száz néző előtt bizonyíthatta tudását.

A Magazin rovatban Mészáros Mihállyal olvasható interjú. A BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék hivatalsegédje Michael Mansfield néven egy évtizede ír regényeket, novellákat és cikkeket. Mintegy 2 éve Marcellus Mihály néven is publikál, ahogy ő fogalmaz: „a pozitív skizofrénia állapotában”. Oktatási célzattal elsősorban a Marcellus néven írt történelmi regényeit ajánlja a Műhely olvasóinak. E könyvekben szeretné megértetni és mutatja be a mi Pannóniánk fontos szerepét a Római Birodalomban. A Mansfield néven alkotott műveit azoknak ajánlja, akik „szeretik a borzongást”.