Kovács András, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke értékelte a 2012/2013-as tanévet a Műhely legfrissebb számában.

Falakon kívül: elvonások, demonstrációk és megindult a párbeszéd; falakon belül: kevesebb lett a pénz, leálltak a felújítások, de legalább konszenzus van a Szenátuson belül és bővültek a hallgatók kollektív jogai is. Dióhéjban ez volt a 2012/2013-as tanév.

Mozgalmas tanév van mögöttetek: a felsőoktatást érintő szabályozások gyökeresen átalakultak, ősszel szinte mindennaposak voltak a tömeges megmozdulások. Hogyan értékeled a hallgatói önkormányzat fellépését?

A novemberben kezdődött megmozdulásokkal a drasztikus átalakításokra adtunk egy határozott és harsány választ. Érlelődött már bennünk, hogy ilyen mértékű változásoknál csak a hangos és tömeges válaszlépés lehet célravezető. A demonstrációknak tehát akkor és ott megvolt a létjogosultsága. Sikerült előrelépnünk, a „tűz” közelébe engedtek minket. Pozitív hozadékként létrejött a Felsőoktatási Kerekasztal, amely révén legalább a látszata megvan annak, hogy az érintetteket bevonják a felsőoktatási döntések előkészítésébe. Bízom benne, hogy kellően komolyan vesznek minket és a felek közötti értelmes párbeszéd folytatódik. Az előrelépések ellenére továbbra is azt mondom, hogy óvatosan kell bánni a tüntetésekkel. Ezek olyan kétélű eszközök, amelyek ugyan sokakat megmozgatnak, sokakhoz eljuthat egy-egy üzenet, de van egy hívatlan vendég is sorok között: a politika. Bármennyire is igyekszik elhatárolódni a hallgatói képviselet a politikai kérdésektől, teljes mértékben nem tud szeparálódni. Amennyire lehet, a falakon kívül tartjuk ezeket a kérdéseket, de nem tehetünk úgy, mintha nem érintene mindenkit egy-egy probléma. Például a hallgatói szerződés is egy politikai töltetű, politikai demagógiával átitatott intézkedéssé fajult el. Nem tehetjük meg, hogy csak azért, mert politikai vonatkozású a téma, nem foglalkozunk vele.

Mi a helyzet költségvetési fronton?

Idén tovább csökkentették a felsőoktatás támogatását, amelynek a negatív hatása minden eddiginél erősebben érződött. Ami még rosszabb, hogy nem tudjuk, mikor lesz vége az újabb és újabb intézkedéseknek. Nem tudjuk, hogy mikor jutnak el a magyar felsőoktatási intézmények arra a pontra, hogy a csökkent forrásokkal már nem tudnak a tőlük megszokott színvonalon oktatni. Nem tudjuk, hogy mikor érik el azt a kritikus pontot, ahol már képtelenek fizetni a számlákat, a béreket, és nem lehet mást tenni, mint lehúzni a rolót vagy a másik oldalon megálljt parancsolni a kurtításoknak.

Hogyan érintik a változások a BME-t?

Mindig azt vallottuk – és ez továbbra is igaz – hogy a BME eddig is „jó gazda” volt, és a megszorításokkal együtt is fenn tud maradni. Ennek viszont nagy ára van: szép lassan feléli a tartalékait. Éppen ez történik most. Ha minden úgy megy tovább, mint eddig, akkor biztos, hogy nagyobb mértékű támogatásra lesz szükségünk a jövőben. Különben a jelenlegi állapotot, az oktatás és a kutatás színvonalát a BME nem tudja megőrizni, elindul a hanyatlás. A Műegyetemtől megszokott színvonal csökkenésének számos formája lehet: kevesebb hallgatót veszünk fel, a dolgozók egy részét azonnali hatállyal nyugdíjba kell küldeni vagy elbocsátani, lejjebb lehet tekerni a fűtést, és be lehet zárni, vagy el lehet adni épületeket is. Ezek csak találgatások, ugyanis ilyen helyzetben még egy magyar felsőoktatási intézmény sem volt. Néhány vidéki főiskola alatt már „rezgett a léc”: sok milliós adósságot halmoztak fel, „szégyenpadra”  kerültek, az állam mégis megmentette őket egy konszolidációs csomaggal. Valódi csődöt viszont még senki sem jelentett. Nincs tehát konkrét precedens arra, hogy mi történik, ha egy felsőoktatási intézménynek drasztikusan csökkennek a forrásai.

Történhet ilyen a Műegyetemmel?

Az attól függ, hogy milyen lesz a folytatás. Egyelőre nincs baj – és remélem, hogy ezt majd fél év múlva is el tudom mondani. Mindenbe beleszólhat viszont a politika: jövőre választások lesznek, jön a kampányidőszak. A felsőoktatásban tanulók és a szüleik körülbelül egy 400-600 ezer fős, jellemzően értelmiségi réteg, akik komoly szavazóbázist jelenthetnek bármelyik politikai pártnak. Ezt a potenciális szavazó bázist nem célszerű egy ilyen kritikus időszakban megszorításokkal, szigorításokkal súlytani – hosszabb távon fontosabb a szavaztuk, mintsem meghúzni az egyébként is szoros nadrágszíjat. Arra számítok – persze ez csak feltételezés – hogy májusig várhatóan nem lesznek újabb megszorítások, elvonások. Ha nem vonnak el többet, a BME is a felszínen tud maradni. Egyelőre bizakodunk.

Milyen fontosabb intézkedéseket tudhat maga mögött idén az Egyetemi Hallgatói Képviselet?

Egy új törvényi szabályozás keretében létrehoztuk a doktorandusz önkormányzatot, újraírtuk és bővítettük a kollektív jogainkat. Ez azt jelenti, hogy a hallgatókat érintő kérdések esetében már nemcsak a szabályzatok létrehozásában, hanem az ahhoz kapcsolódó rektori utasításokban is egyetértési jogunk van. Az elvonások miatt idén „központilag” a szükségesen túl egy forintot sem költött a BME létesítmény-felújításokra, viszont az EHK továbbra is fordít pénzt renoválásra, tantermek megújítására. Változtattunk a költségvetésünkön is. Ehhez tudni kell, hogy a hallgatói alrendszer minden évben három tényező függvénye: függ a hallgatói normatíva összegétől, a nappali tagozatos hallgatók éves számától és a kari alrendszer éves főösszegének a változásától. Az alapot mindig az előző év jelenti: ha csökkent valamelyik tényező, szűkül a mi forrásunk is, ha nő, akkor több pénzből gazdálkodhatunk. 2011 és 2012 között a három súlyszám nem változott számottevően. Ez azt jelentette, hogy míg összegyetemi szinten a BME mintegy 20 százalékos forráselvonással nézett szembe, addig a hallgatói alrendszer mindössze 5-8 százalékkal kevesebb pénzt kapott idén. Felismertük, hogy ez az aránytalan teherviselés nem igazságos. Ebben a nehéz időkben a hallgatói képviselet is az egyetem mellett áll, és ennek megfelelően alakította a költségvetési szabályzatait. A hallgatói alrendszertől is elvárt, hogy járuljon hozzá az összegyetemi költségvetéshez abból az összegből, amely a hallgatók különeljárási díjából származik. Az itt elvárt összeg 2012-ben 450 millió forint volt. A ténylegesen befizetett és elvárt összeg közötti különbséget a hallgatói alrendszernek és a karoknak a saját költségvetéséből kellett az egyetem rendelkezésére bocsátania. Ezt megváltoztattuk: a hallgatói alrendszer egy rendszeres, 150 milliós összeget fizet be az egyetemi likviditási alapjába, míg az ingadozó, hallgatói befizetésekből járó forrást megtartja magának. Az új felállás egy biztos, állandó bevétel az egyetemnek, a hallgatói alrendszer számára pedig kiszámíthatóbbá teheti a forráskezelést.

Az EHK kritikus helyzetben is szolidaritást vállal az egyetemmel. Ennyire jó gazdák a hallgatói képviselők? Hogyan „spórol” az EHK?

A meglévő forrásainkat próbáltuk úgy csoportosítani, hogy összegyetemi szinten a legjobbat hozzuk ki belőle. A hallgatói alrendszer nem rendelkezik tartalékokkal, szabad maradványokkal: a költségvetésünk forrása az államtól származó támogatás, amelyet ha nem használunk fel, vissza kell szolgáltatni a kincstárnak. A megszorításokat a hallgatói alrendszer is megérzi, sőt aggódva figyeljük, hogy mi lesz jövőre. Ha kevesebb lesz a felhasználható forrásunk, akkor a felújításokra szánt pénzekből kell ismét elvennünk – idén a költségvetésünk már csak a negyedét költöttük renoválásra a korábbi egyharmadhoz képest. Ezek mellett folyamatosan racionalizáljuk az adminisztratív és működési költségeket. A végtelenségig azonban ezeket sem lehet kurtítani, nulla forint működési költséggel egy hallgatói önkormányzat sem képes fenntartani magát és ellátni legalább az alapfeladatait. Félő, hogy ha minden így marad, akkor lassan extrának számítanak majd a pályázati források és olyan hallgatói ösztöndíjak, mint például az Egyetemi BME.

Hogyan alakul a hallgatók szenátusbeli szerepe?

Változott a szavazati súlyunk. Egyharmadról egynegyedre csökkent az arányunk: a 28 fős Szenátusból 7 szavazatot a hallgatók, 1 szavazatot a doktoranduszok képviselnek. Bármennyire is vészjóslónak tűnik a helyzet, a hallgatók és az egyetem képviselői hosszú idő óta most vannak a legnagyobb egyetértésben. Úgy látszik, hogy ez a nehéz időszak hozta meg a konszenzust a testületen belül, és a nagyobb, mindenkit sújtó problémák elfedik az egymás közötti ellentéteket. Most igazán azt érezzük, hogy „egy hajóban evezünk”. A legtöbb döntés egyhangú, még olyan fontos kérdésekben is, mint az egyetemi költségvetés. A „hisztinek” és folyosói pletykálkodásnak most nincs itt az ideje!

Milyen feladat vár még rátok idén?

Szeptemberig megújítjuk az alapszabályunkat. Az abban leírtak túl általánosak, a gyakorlatban már sokkal konkrétabb, részletesebb eljárásrendben dolgozunk. Így eljött az ideje annak, hogy harmonizáljuk a gyakorlatot és a leírtakat. Folyamatban van a Diákközpont működésének a felülvizsgálata és racionalizálása, valamint folyamatosan dolgozunk a hallgatói képviselők utánpótlásának a kérdésén is. Azon vagyunk, hogy ezeket a feladatokat befejezzük a következő tanév elejére, ezzel pedig megújítsuk a hallgatói képviselet szervezetének egészét.

A Műhely XI/8. számában megjelent interjút Timár-Sneider Zita készítette.

Fotó: Szappanos Gergő