Lovas Antal és Dunai László. Két elkötelezett vezető egymástól merőben eltérő vezetési stílussal. Interjú az Építőmérnöki Kar leköszönt és hivatalba lépett dékánjával. 

„A Kar napjainkban a hazai építőmérnöki oktatásban vezető szerepet tölt be. Felvonultatja az építőmérnöki alap- és mesterszakok teljes spektrumát, és a Karhoz tartozó valamennyi tudományterületet lefedő doktori iskolát működtet. Az itt szerzett építőmérnöki diploma, illetve tudományos fokozat mind hazai, mind nemzetközi szinten elismert.” (Részlet Dunai László 2012-es dékáni pályázatából.)

Lovas Antal 8 éve vette át a dékáni teendőket. Munkatársai úgy jellemzik őt, hogy „főállásban volt dékán”. Dunai László, aki 2007 óta a kar dékánhelyettese, csapatjátékosnak vallja magát, és számít elődje tapasztalataira is.

Lovas Antal: Nyolc éve, 2005-ben vettem át a kar vezetését. Éppen akkor indítottuk a karon a BSc képzést. Ez fontos állomás volt, ősszel már akkreditálták az MSc képzésünket is, amit 2009-ben, a második dékáni időszakom kezdetén indítottunk. Az ÉMK-n bevált a kétciklusú képzés. Úgy látom, hogy négy év elegendő az építőmérnök-hallgatók több, mint kétharmadának, hogy megfelelő ismeretekhez jusson az elhelyezkedéséhez kivitelezésben, műszaki ellenőrként, beruházóként. Az ez után megszerezhető MSc, ami még másfél év, már a tervezési jogosultsághoz és szakértői feladatok ellátáshoz szükséges.

A BSc képzés tananyaga 95%-ban lefedi a korábbi 5 éves képzésünk oktatási anyagát. A diplomamunkák minősége is megfelel a korábbi 5 éves képzés után írt dolgozatok színvonalának. E mellett egy hatkredites tervezői gyakorlatot vehetnek fel a diákjaink annál a cégnél, amelynek képviselője a diplomamunkájuk külső konzulense. Ezzel biztosítjuk, hogy a végzős egy teljes félévet a diplomatémájával foglalkozzon. Az építőipar válságos helyzete miatt azonban egyre nehezebb olyan partnercéget találni, ahol hajlandóak néhány hónapra alkalmazni egy utolsó féléves hallgatót.

Az MSc programjába a kutatás-fejlesztést megalapozó tárgyakat is tettünk. A végzősöktől kutatásközpontú diplomamunkát várunk. Akik TDK-znak, azok is folytathatják kutatómunkájukat a diplomájuk megírásával. Egy BSc diplomával beosztott tervezőként dolgozhat a frissdiplomásunk, az MSc átfogó szemléletet ad, és feljogosít egy többtervezős csapat irányítására is. Azokat a diákokat vesszük fel MSc-képzésre, akik legalább 3.5-re értékelt vagy ennek a tudásszintnek megfelelő záróvizsgai eredményt mutatnak fel. Ilyen tudású diákokkal azután ütemesen lehet az oktatásban is haladni.

Lovas Antal: 2005-ben mindössze 42,3% -os arányban voltak minősített oktatóink, a megkétszereződött létszám a költségvetésben is visszaköszön. A sokat emlegetett szervezeti átalakítás nálunk már 2001-ben lezajlott, amikor 16 szervezeti egységünkből tíz lett. Létesítményprogramunk keretében az utóbbi három évben mintegy 1,2 milliárd forintot fordítottunk a tanszékek felújítására. A tanszékek mindegyike átkerült a központi épületbe. Büszkék vagyunk rá, hogy a korszerűsítés tekintélyes részét a kar és oktatóegységei finanszírozták. Ma már el se mernénk kezdeni egy ilyen nagy jelentőségű beruházást.

Két problémát vetítek előre, mint a kart jól ismerő vezető. Elegendő számú minősített oktatónk van, ám ezt fent is kell tartani megfelelő szakmai szigorral és határidők kiszabásával. A habilitációk területén azonban lépnünk kell a következő években, mert a nyugdíjszabályok miatt 18 egyetemi tanárunkból hattól meg kellett válnunk. Gondjaink lehetnek az egyetemi tanári utánpótlással, sőt ez a helyzet akár szervezeti gondokat is okozhat.

Dunai László: A nyugdíjazás kapcsán a magasabb tudományos fokozattal rendelkezők aránya drámaian csökkent. A hirtelen távozott hat egyetemi tanárunk közül három akadémikus. A doktori iskolának (Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományi Doktori Iskola – a szerk.) és ennek a Lovas dékán úr által említett következetes humánpolitikai fejlesztésnek a következménye, hogy valóban elindult nálunk egy jól felépített és hatékony doktori képzés, amelynek eredményeképpen több évben is az egyetem legjobb mutatóival rendelkeztünk a doktorandusz képzés tekintetében.  Nem tudtuk megtartani azonban ezt a lendületet a posztdoktori kutatások szintjén. A magasabb képzettségű kutató irányítása egy más jellegű kutatásszervezési tevékenység. Nem egyszerű egy fiatal adjunktus, docens számára az aktív kutatómunka folytatása egy olyan életszakaszban, amikor a legtöbben családot alapítanak, és a kutatás mellett jelentős oktatási feladat is hárul rájuk. Új szerkezetű tudományos műhelymodell szükséges ahhoz, hogy ne álljon meg a PhD megszerzése után, hanem folytassa a kutatást. Ilyenek vannak már a karon, ezeket a mintákat kell elterjeszteni. Az azonban biztosan látható, hogy a posztdoktori képzést nem lehet rövid idő alatt úgy felfuttatni, mint annak idején a PhD képzést.

Úgy vágok neki a dékáni munkának, hogy nagyon szeretném továbbra is a doktorjelölti támogatást fenntartani a karon, de nem lesz könnyű; visszaestek a tanszéki saját bevételek, amelyek e rendszer anyagi forrásai. Ami a posztdoktori képzést illeti, szeretném, ha a jelenlegi professzorok köré kutatói hálózat épülne ki a posztdoktorokból és az ő doktoranduszaikból. Így lehetne a tanszékek közötti műhelyeket kialakítani, kari szintű támogatással, Bolyai ösztöndíjasok részvételével. Arra számítok, hogy a rendszer 4-5 év múlva hozhatja az első eredményeket, azaz a ma 35 év körüli munkatársaimból a 40-es éveikre habilitált kutatók és/vagy MTA doktori címet szerzett kutatók legyenek.

A karok és az építőmérnöki szakterület helyzete változott úgy, hogy egy újonnan választott dékán elsősorban tanszékek közötti együttműködésben gondolkodik?

Dunai László: A doktorandusz képzések bástyái továbbra is a tanszékek. Az interdiszciplinaritás a posztdoktoroknál tört előre jelentősen. Olyan projektek vannak, amelyeket tanszékek közösen pályázhatnak meg. Nem biztos, hogy húzó projekteket lehet szerezni ma a klasszikus tudományágakra, amelyekben régebben kiváló műhelyek működtek egy-egy tanszéken. Jó példa a tanszékek közötti együttműködés szükségességére az energetika területe: a kiszolgáló építményekkel, szerkezetekkel összefüggő feladatok – a szélerőművektől a passzív házakig – nemcsak egy tanszéket érintenek. A Smartcity projektek például az áramlástantól a stabilitáselméleten át a dinamikáig igényli a kutató-építőmérnök részvételét, és ez már nem kötődik egyetlen tanszékhez.

Lovas Antal: Egy másik példa az intelligens közlekedési rendszerek vagy a járműnavigáció. Ezek legalább három tanszékhez tartoznak: az Út- és Vasútépítési Tanszékhez, az Általános- és Felsőgeodézia Tanszékhez és a Fotogrammetria és Térinformatika Tanszékhez. Egyik sem tud ütőképesen meglenni a másik kettő nélkül.

Melyek a kar legfontosabb kutatási területei?

Dunai László: Vízépítési területen meg kell említeni a kar egyetlen MTA kutatócsoportját Józsa János professzor vezetésével, amely felszíni vizekkel kapcsolatos kutatásokkal foglalkozik. Több tanszékünkről is dolgoznak építőmérnökök az egyetemi Biomechanikai Kooperációs Kutatóközpontban. Fontos kutatási területeink még az anyagkutatások és a földrengéskutatások.

Lovas Antal: A víz előbb-utóbb az aranyat helyettesítő eszközzé válhat. A vízminőséggel, vízhálózattal, víztisztítással kapcsolatos kutatásokban új eljárások kerülnek napirendre. Felhívnám a figyelmet e kutatások közelségére a mindennapokhoz, gondoljunk csak a kolontári vörösiszap-katasztrófára vagy az árvizekre. Az ÉMK életében igen fontos, hogy egy-egy havária idején a döntéshozók sokszor fordulnak segítségért a karhoz. Ez egy jó értelemben vett iparos szakma is, nagy tudású mérnökök a gyakorlatban hasznosíthatják ismereteiket.

Levonható az a következtetés, hogy ez a BME leggyakorlatiasabb kara? Nemcsak az elitkutatásban, hanem a mindennapokban is nagy szükség van azokra, akik itt végeznek.

Dunai László: A kar szakmai tevékenységében nagyon sok az olyan – imént is említett – szakértői feladat, ami erős szakmai hátteret és nagy gyakorlati tapasztalatot igényel, azonnali döntéshozással és felelősséggel. De ezek mellett a mi szakterületünknek is megvannak az alapkutatásai, a klasszikus elitkutatások. Ilyenek például méretezés-elméleti alapkutatások vagy a nanotechnológiás anyagfejlesztések. A szakterület jellegzetessége folytán ezek eredményei is gyorsan hasznosulnak a gyakorlatban K+F+I projektekben.  Átfedésben jelenik meg tehát az alap- és alkalmazott kutatás, valamint tudományos hátteret igénylő szakértés a kar oktatási-kutatási tevékenységében.    

Úgy tűnik, hogy itt még az alkalmazott tudományokhoz képest is rövidebb az út a tudományos eredménytől a megvalósításig?

Dunai László: Ez a legtöbb területünkön így van. 

Ezt a szemléletet, hogy itt szerzett gyakorlatias tudás közvetlen társadalmi haszonnal bír, sikerül megértetni a hallgatókkal a 4 év BSc-képzés alatt?

Dunai László: Nem, ehhez négy év kevés. Ez az idő arra kell, hogy felkészítsük a hallgatót az „iparos munkára”. Mélyebb elméleti megalapozásra sincs is elegendő idő ez alatt. A képzés az MSc-ben teljesedik ki, ott már a kutatásra, a szakértésre, a vezető tervezői feladatokra, csapatirányításra, önálló kutatási feladatokra tanítjuk a diákjainkat.

Az építőmérnöki pálya mennyire elfogadott értelmiségi hivatás ma Magyarországon? Kik jönnek ide tanulni?

Lovas Antal: Ez szorosan összefügg az építőipar jelen helyzetével. Amikor nagy autópálya és hídépítések voltak, vagy tíz éve az elmaradott települések csatorna vagy vízhálózatának kiépítése zajlott, nagyon sok felvételizőnk volt. Kb. 600, minket első helyen megjelölő diákra van szükség ahhoz, hogy 450 jól teljesítőt felvehessünk. Ez a létszám idén visszaesett 300 alá. Amíg a beruházások nem indulnak meg ismét itthon, addig ez nem fog változni. Ma a középiskolások és a szüleik azt látják, hogy Mercedes, Audi, menjél fiam gépésznek. Mint ahogy a Duna-hidak épülése idején még a karon belül is látszott a diákok lelkesedése: a hidas szakirányt kétszer annyian választották, mint korábban.

Annak ellenére, hogy még minimum 4 év, mire a most felvételt nyertek a munkerőpiacra kerülnek?

Lovas Antal: Sajnos a felvételizőink rövid távon gondolkodnak. Nagyon bízom benne, hogy az építőipar és a gazdaság nem vár öt évet, hanem hamarabb kezd élénkülni. Pedig ha beruházások kezdődnek újra, akkor sok építőmérnökre lesz szükség.

Dunai László: Megerősítem a konjunkturális összefüggést: a II. világháború utáni újjáépítéskor hatalmas építőmérnöki évfolyamok voltak. A középiskolások krémje választotta ezt a pályát. Idősebb kollégáimtól tudom, hogy közöttük legendás szaktekintélyek nőttek fel, akik közül sok nemzetközileg sikeres tervező és akadémikus is lett. Ugyanez történt a két Németország egyesítésekor, az infrastrukturális fejlesztések idején. 10 évvel később egyes egyetemeken már csak negyedannyi építőmérnököt képeztek.

A hallgatók három csoportját tudom elkülöníteni anélkül, hogy bármilyen statisztikát készítettem volna. Az első csoport tagjai azért jönnek hozzánk, mert látták, hogy ide fel fogják őket venni, de igazán nem érdekli őket ez a terület. Közülük valószínűleg nagy számban el is fognak bukni. A második csoport tagjai jól tudják, hogy mérnökök akarnak lenni. Végigcsinálják az egyetemet, de kiemelkedő eredmény nélkül. A harmadik csoport a diákok kb. egyharmadát felöleli: ők szisztematikusan készülnek az építőmérnöki pályára: lelkesek, belőlük nőnek ki az MSc-ben jól teljesítők is. Nagy előnye a kétciklusú oktatásnak a korábbi osztatlan képzéshez képest, hogy a kiválókat engedjük szárnyalni. A pályára következetesen készülő réteg ki tud emelkedni az átlagból. Ennek eredménye megjelenik a TDK dolgozatoknál, a nemzetközi publikáció szintű MSc diplomamunkáknál majd a PhD kutatásokban. Az elitkutatásoknak nagyon jót tett az MSc-képzés megjelenése.

Lovas Antal: Fontos volna megszólítani a tőlünk elfordult diákokat és szüleiket most, hogy ilyen kevesen jelentkeznek. Nem arra kell összpontosítanunk, hogy az elitgimnáziumok kitűnő tanulóit vonzzuk ide. Szólnunk kell a szorgalmas, 3,5- 4,5 között teljesítő középiskolásokhoz. Aki így érettségizik, és hajlandó energiát fektetni a tanulásba, az ezt a kart el tudja végezni. Az építőmérnöki szakmában az a szép, hogy a mérnöki karok átlagánál szélesebb területet fed le. Itt a geodétától a szerkezetépítőig, vagy egy útépítőtől egy vízépítőig mindenki megtalálhatja a helyét. A 240 kreditből majdnem 140-et mindenkinek azonos tárgyakból kell teljesítenie. A hallgatónk minden tanszéket megismer, fel tudja fedezni a számára érdekes területet. Az építésben minden alkotás egyedi. Nincs két egyforma csarnok vagy híd, ugyanolyan talajon, éghajlati körülmények között. Nincs sorozatgyártás.

A karon kiemelten sokat és sokan dolgoznak különböző minisztériumok felkérésére. A normál működésben – amikor nincs baleset – akkor is kérnek szakértői segítséget. Most Szegeden is dolgoznak a Szuperlézer megépítésénél.

Dunai László: Igen, a lézer körüli munkában két kar, a Természettudományi és az Építőmérnöki érintett. Mi a kiszolgáló rendszer független vizsgálatát végezzük. Ez nemcsak a tervek statikai ellenőrzését jelenti, bár ez a fő csapásirány, hanem pl. az épületfizikai ellenőrzéseket is mi végezzük, más karok tanszékeinek bevonásával.

Az a hír járja, hogy olyan bonyolult az épület alapozása, hogy a szakértelmük legjavára van szükség a sikerhez.

Lovas Antal: Pontosan. Ennél jelentősen jobb talajt is lehetett volna választani. Azonban, ha már ezt választották, meg kell tudnunk találni itt is a megoldást a tervezőkkel együtt, csak sokkal nehezebb.

Dunai László: A Geotechnikai Tanszék, valamint a Hidak és Szerkezetek Tanszék vesz részt ebben a munkában, Farkas József professzor úr és jómagam irányításával. A különleges alapozási technológia, valamint a talaj-szerkezet kölcsönhatásából kell elérni, hogy minél kisebb legyen a süllyedéskülönbség, valamint ki kell zárni a külső dinamikus hatásokat, hogy az extrém gyors lézer működni tudjon. A munkát egy éve végezzük, most tartunk a kiviteli tervek vizsgálatának végső stádiumánál.

Meddig tart ez a munka?

Lovas Antal: A tervek ellenőrzését követően a kivitelezés monitoringozása, a technológia figyelemmel kísérése is a mi feladatunk. Egészen az átadásig van dolgunk.

Ez saját bevétel a karnak. Mekkora a központi támogatás és a saját bevétel aránya az ÉMK-n?

Lovas Antal: Amikor a csúcsra járattuk az ÉMK-t, akkor azt mondtam, hogy ez egy 3 milliárdos vállalat. Ebből 1,7 milliárd volt a költségvetés és 1,3 milliárd a saját bevétel. Most a költségvetés 1,3 milliárdra csökkent, a saját bevétel pedig 500 millióra esett az építőipar általános válsága miatt.

A válságban lévő építőiparban milyen az itt végzett hallgatók elhelyezkedési esélyei? Milyen visszajelzéseik vannak?

Lovas Antal: A legtöbben még most is találnak munkát, nyilván nem mindenki. Az építőmérnöki szakterületek széles skálája miatt, ha nem tervezőmérnökként, akkor kivitelezőként, beruházóként most is van munkájuk a diplomásainknak, még ha nehezebben is helyezkednek el. A hallgatóink több, mint fele már az egyetemi évek alatt munkát vállal, nem várják meg a diplomaosztót. Családi és tanszéki kapcsolatokkal kétharmaduk talál munkahelyet. Nem a záróvizsgán kérdezik meg, hogy van-e szabad állás.

Dunai László: Az utóbbi egy évben – 2 év szünet után – újra kérnek hallgatói ajánlásokat a versenyszférában dolgozó egykori évfolyamtársaim és iparbéli ismerőseim a náluk megüresedett munkahelyekre. Természetesen szakmailag rátermett, jól tanuló, nyelvet tudó hallgató iránt érdeklődnek. Rengetegen mennek külföldre is; közülük többel tartom a kapcsolatot, és elmondható hogy megállják ott is a helyüket. A legjobbak már MSc-re Európába mennek. Anglia, Ausztria, Norvégia, Németország, Észak-Európa a főbb célpontok, de már kacsingatnak Amerika és a Távol-Kelet felé is.

Lovas Tanár Úr, mit fog csinálni a dékáni váltást követően?

Lovas Antal: Nagyon fontos időszakon vagyok túl. Oktatni nem fogok. Öt unokám van, nyugdíjas leszek. Dunai dékán úr felkért a tanácsadójának. Eddig minden energiámat a kar vezetésébe fektettem, amit a családi és a személyes anyagi helyzetem tett lehetővé. Belátom persze, hogy ez a „főállás”nem várható el másoktól.

Dunai Tanár Úr, milyen tervei vannak a következő 4 évre? Stratégiai irányokat kijelölt-e már?

Dunai László: Lovas tanár úr gyakorlatilag egyedül, a hátán vitte az egész kart. Én ezt nem tudom és nem akarom így megvalósítani. Sok folyamatban lévő oktatási-kutatási tevékenységem van, amit nem szeretnék feladni. Félidős doktoranduszaim és új doktoranduszaim számítanak rám. Más típusú dékán akarok lenni, mint az elődöm, de építek tapasztalataira és szakértelmére. Ahogy elképzeltem a dékáni munkámat, az csak úgy fog  működni, ha nem egyedül, hanem egy dékánhelyettesi csapattal dolgozom, és szétosztjuk a feladatokat. A most nyugdíjba vonult tanárkollégák tanácsaira is számítok. A kar működtetése szempontjából kulcsjelentőségű lesz az első év, amíg az új mechanizmusok kiépülnek. Dékánként hangsúlyosan törekszem a BME Építőmérnöki Kar rangjának és a hazai építőmérnöki képzésben betöltött vezető szerepének megőrzésére, az oktatási és kutatási színvonal folyamatos emelésével.

Fotók: Philip János, BME Építőmérnöki Kar