A Liska Tibor Szakkollégium meghívására tartott évnyitó előadást az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetője. Till Attilát, azaz Tillát teltház fogadta a BME Q épületében.

A TV2 ismert arca nyíltan mesélt a televíziózás múltjáról és jelenéről, sikerorientált világunk veszélyeiről, a „vállalati rabszolgaságról”, s magánéletét sem rejtette véka alá. Tilla - bár bevallása szerint kissé zavarban volt a pódiumon a hallgatók előtt - olyan volt, mint amilyennek a tévéből ismerjük: szórakoztató, közvetlen és őszinte.

„Édesanyám komoly nevet szánt nekem, ezért nevezett el Attilának” - kezdte a bemutatkozást a TV2 műsorvezetője. „Abba azonban már nem gondolt bele, hogy a vezetéknevemmel együtt kimondva már nem hangzik olyan komolyan, hogy Till Attila. Sokan rákérdeznek, nem gond-e, hogy Tillának szólítanak, hisz ez mégiscsak egy becenév, de engem nem zavar” - folytatta. „1994-ben véletlenül kerültem a televízió világába, korábban egyáltalán nem akartam médiával foglalkozni, nem is érdekelt a siker.” Úgy tekintett a tévé világára, mint egy nagyon felületes dologra, amit nem komoly, maradi emberek működtetnek. Képzőművészeti szakközépiskolába járt, rajzszakkörös volt, festőként képzelte el az életét; leginkább a művészet foglalkoztatta, de végül mégsem lett belőle festőművész.

Tévés pályafutását az MTV-nél kezdte, a Múzsa című kulturális híradónál készített egyperces összefoglalókat. „Színházi premierekből, aktuális kiállításokról szóltak ezek az összefoglalók, és csupa fiatalt vettek fel akkoriban. Itt kezdett Kolosi Péter, Máté Kriszta és Jáksó László is, akkoriban jól működő rendszer volt, hogy pályakezdőkre bíztak rövid feladatokat. Mivel értettem a művészetekhez, ismertem azt a nyelvet is, amelyen a művészek egymás közt kommunikálnak, könnyen megértettem magam velük az interjúk készítésekor” - részletezte. Bár sosem tervezte, nagyon jól érezte magát az új szerepben, s menetközben megtetszett neki a tévés munka: „Különleges dolog, s egyben felszabadító érzés volt, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy valójában tévés vagyok-e, és igennel válaszoltam rá. Igazából sosem bírtam a műtermi magányt, s talán pont azért nem illett hozzám, mert nem volt bennem elég alázat, és alkotás közben szétszaladtak a gondolataim.”

Úgy vélekedett, mindenkinek van egy szűk elképzelése magáról. Szerinte csak nagyon nehezen képes az ember szembenézni önmagával, s feltenni a kérdést, hogy ki is ő valójában. „Egy beismerő vallomást tettem magam felé. Nem ment egycsapásra, hosszú folyamat eredménye volt. Levedlettem a régi bőrömet, és váltottam. Be kellett látnom, hogy nem vagyok festő, illetve rossz festő vagyok” - foglalta össze humorosan karrierjének kezdetét. Egy pince őrzi azt a több száz képet, amiket korábban készített, s bár a mai napig gyakran gondol rájuk, eddig még nem rendszerezte őket. „Majd lemegyek és átnézem ezeket a képeket újra, bár, gondolom, az idő múltával sem lettek jobbak. Az sem kizárt, hogy még fogok festeni, a festékillat ennyi idő alatt belém ivódott, mint valami bódítószer” - avatott be minket Tilla jövőbeli terveibe.

Míg a terembe egyre több hallgató érkezett, a Liska Tibor Szakkollégium meghívott előadója a sikerorientált világ buktatóiról mesélt: „Nagyon rossz irány, ha valaki egyből azt tűzi ki célként, hogy a médiában kíván szerepelni vagy celeb akar lenni. Nagyon hálás vagyok azért, mert egyperces anyagokkal kezdhettem és megtapasztalhattam, milyen, amikor az évek alatt egyre „gyűlnek a percek” és végül már tíz percet is én állítok össze a kulturális híradóból. Nem hiszek abban, hogy sietni kell, nehogy lekéssen az ember valamiről. Azt javaslom, mindenki mindig legyen észnél! A siker manapság az egész világon túlságosan fontossá vált: azzal sokkolják az embereket, hogy gyorsan mutassanak fel valamit, érjék el mielőbb a céljaikat. Ezzel nem értek egyet, nem kell rohanni, nem maradtok le semmiről.”

„Aki gondolkodik, összefüggéseket lát. Olyan ez, mint egy hagyma szerkezete, minden egymásra épül, és mindenről eszedbe jut valami más. A legcsodálatosabb dolog, amikor az ember éber és észnél van, a tervei szerint halad. Itt vagytok egy egyetemen, kiválasztottak vagytok, nektek sikerült ide bejutnotok, máris elértetek valamit az életben. De ne bízzátok el magatokat. Lehet úgy gondolkodni, hogy ez igen, elértem a célomat, de lehet úgy is, hogy majd csak ezután jön a java” - fejtegette. Úgy érzi, a tévénél tudott igazán kiteljesedni: „Ha szereted a munkádat, az már nem lesz munka többé számodra. Érdekes paradoxon, hogy míg arról beszélek, mennyire rossz ez a sikerorientált világ, saját magamat sikerorientáltnak gondolom. Nyitok, de nem minden áron és nem mások rovására.”

A közel kétórás előadáson szó esett arról, miért rossz az, hogy túl sok a munka a világban. Tilla személy szerint nagyon örül annak, hogy az élete nemcsak munkából áll: „Kell idő a gondolkodásra, kell idő a szabadidőre. Ebben a teljesítmény-centrikus világban igenis szükség lenne pihenésre, arra, hogy az ember csak üljön és „legyen”, de sajnos ennek manapság nincs értéke. Én nem bírom a kötött munkaidőt, jobban tűröm a szakaszokat, a projektszerűséget. Fontosnak tartom, hogy az egyén tartsa meg identitását, hisz úgy sokkal erősebb lehet, mint egy vállalati gépezetbe helyezett, noha státusszal rendelkező ember.”

Televíziós pályájának kezdetén nem volt ennyi médiacsatorna, az emberek nem tudtak ilyen színes kínálatból válogatni, nem szóródott szét ennyire a figyelem. „A tévé, a klasszikus médiumokhoz hasonlóan, nagy erővel össze tudja trombitálni az embereket. Néhány éve voltak olyan jóslatok, hogy majd eltűnnek a tévék, és mindent beszippantanak a számítógépek és az internet. Ennek most épp az ellenkezője látszik, minden funkciót az okostévékbe építenek bele. Persze, mint minden, még ez is változhat” - vélte.

A tévék elsődleges szándéka a nézettség növelése, ez pedig szórakoztatással érhető el. A bulvárosodás az egész világra jellemző, ez nem csak itthon jelent gondot egyes tévénézők számára.  A média lényege, hogy átadja a világot és továbbítsa az információkat a nézőknek. Kérdés, hogy van-e felelőssége a tévéműsorok készítőinek abban, hogy milyen képet ad a tévé a világról. „Míg egy csatorna volt, egy vezetőé volt a döntés, viszont egy egycsatornás világ felbomlása után már nincs, aki magára vállalná ezt a felelősséget.” Tilla tanácsa, hogy a tévére tekintsünk úgy, mint egy ókori piactérre, ahol mindenféle dolog szerepet kap, és minden keveredik mindennel. „Vannak jó tartalmak, amelyek sok nézőt vonzanak. A tévé lényegében cirkusz” - magyarázta.

Huszonévesen úgy gondolta, nem akar megnősülni és feladni a szabadságát a családalapításért. Aztán megismerkedett párjával, akivel azóta is boldogan együtt él. „Sosem gondoltam, hogy valaha így lesz, de ötszáz évre álltam be és nem ötszáz nőre. A szüleimhez hasonlóan nagyon régóta együtt vagyunk, s szerencsére a munkám megengedi, hogy sok időt töltsek a családdal. Nincs fix munkaidőm, nem tartozom azokhoz, akik reggel kilenckor elköszönnek a gyermekektől az iskola előtt és este a vacsoránál látják őket újra. Ezt az életvitelt - ami a már említett sikerorientált világnak köszönhető - nagyon károsnak tartom.”

Bella Brigitta (a BME GTK hallgatója)

Fotó: Tóth Fanni (Wigner Jenő Fotókör)

További fotók a rendezvényről