A legtöbb köztársasági ösztöndíjas műszaki területen a BME hallgatója

Az emberi erőforrások minisztere 1283 egyetemi, illetve főiskolai hallgató részére adományozott köztársasági ösztöndíjat a 2013/2014. tanévre. Közülük minden 10. a BME hallgatója.

A hazai felsőoktatási intézmények közül csak az ELTE előzi meg egyetemünket: onnan 140, a BME-ről 138, míg a Debreceni Egyetemről 132 hallgató tanulmányait támogatják. Egyetemünkről minden 175. hallgató részesült az ösztöndíjban.

A nagy múltra visszatekintő köztársasági ösztöndíjat a mindenkori oktatásért felelős miniszter adományozza egy tanév időtartamára a kiemelkedő tanulmányi eredményű, tudományos diákköri munkában illetve szakmai téren kimagasló munkát végző hallgatók részére.

A pályázatot a felsőoktatási intézmények írják ki, majd a bírálatot követően felterjesztik a miniszter részére az ösztöndíjra javasolt hallgatók nevét. Köztársasági ösztöndíjra pályázhatnak, valamint az adományozást követően a köztársasági ösztöndíj folyósítására jogosultak az államilag támogatott illetve költségtérítéses, teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatók.

A köztársasági ösztöndíj összege 2013-ban hallgatónként havonta 34 ezer forint.

A BME köztársasági ösztöndíjas hallgatói karonként:

 

Építőmérnöki Kar

Sik Gergely Attila

Széles Borbála

Bibok Attila

Czoboly Olivér Attila

Pénzes Bálint

Szanyi Márton László

Kőrizs András László

Juni Ildikó

Kardos Nóra

Jáger Bence

Forgács Tamás

Végh Renáta

 

Gépészmérnöki Kar

Major Péter

Katona Bálint

Horváth Miklós

Nádai Lilla

Lipcsei Gábor

Tiborcz Livia

Hartmann Csaba

Czétány László

Pintácsi Dániel

Lovász Líviusz Bertold

Buzea Klaudia

Oravecz Ágnes

Zsámboki Richárd

Lőrincz András

Király András

Turcsán Tamás

Varga Eszter

Majoros Melinda Ivett

Hidas Anna

Csala Vilmos

Kindrat László Péter

Haas-Schnabel Gábor

Borda Péter

Hegedűs Tamás Zoltán

Lipták Szilárd

Kecskés Barnabás

Pálfi Szabolcs

Berezvai Szabolcs

Bali Csaba

Hajdu Dávid

Mátyás Dóra

Haraszti Péter

Keszte István

Somogyi József

Lukács Ferenc

Jaskó Attila

Molnár Tamás Gábor

Sykora Henrik Tamás

Somos Balázs János

Gyovai Ágnes

 

Építészmérnöki Kar

Bazsik Anita

Fésűs Katalin

Halász Kitti

Kiss Benedek György

Máthé Virág Eszter

 

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Farkas Orsolya

Nagy Dávid

Bata Zsófia

Bendes Ábris Ádám

Pálinkás Hajnalka Laura

Vodicska Barbara

Németh Tamás

Kunsági-Máté Éva

Fazekas Eszter

Saftics András

Dabóczi Mátyás

Szternácsik Klaudia Mária

Kirschweng Balázs László

Pál Dávid Attila

Gubicza Krisztina

Bakacsi Zoltán

Pongor Lőrinc Sándor

Lőrincz László

Drávavölgyi Gábor

Takács Judit

Kalmár Szabolcs

Bojtár Márton Gáspár

Dénes Péter

Tobak Teodóra

Erdős Máté

 

Villamosmérnöki és Informatikai Kar

Erdei Bence

Darvas Dániel

Papp Szabolcs

Lám István

Tóth Tamás

Károly Dóra

Fazekas Tibor

Marussy Kristóf

Sik Tamás Dávid

Horányi Gergő

Buzga Viktor

Búr Márton

Szebeni Szilveszter

Hajdu Ákos

Takács Kristóf

Peregi Tamás

Szárnyas Gábor

Gönczi Tamás

Berghammer Tamás

Kőkuti András

Gorócz Vilmos Gábor

Sebők Márton

Cseppentő Lajos

Géhberger Dániel

Szikszay László

Angeli Róbert

Molnár Vince

Hegedűs Tamás László

Palincza Richárd Péter

 

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar

Varga Balázs

Fésüs Norbert

Spohn Márton

Farkas Ajtony Béla

Horváth Márton Tamás

Vermes Ádám Gábor

Herbert Szabolcs

 

Természettudományi Kar

Héricz Dalma

Kovács István

Babcsány Boglárka

Halász Máté Gergely

Dian Eszter

Lovas Attila

Kettinger Ádám Ottó

 

Gazdaságtudományi Kar

Vörös Tünde

Schandl Anna

Varga Judit

Pólya Zsuzsanna Málna

Felméry Dániel Viktor

Gyüre Tamás

Kathi Sándor

Talum Fruzsina Boglárka

Stampfel László Milán

Kupcsik Réka

Perge Bianka

Minda Judit Nóra

Gyuris Katalin