Karger-Kocsis Józsefet, a Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszékének kutatóprofesszorát a Google Scholar, a Web of Science és a Magyar Tudományos Művek Tára is előkelő helyen rangsorolja.

A modern tudomány egyik legvitatottabb kérdése az, hogy lehet-e mérni a tudományos teljesítményt, és ha igen, hogyan? Sokan sokféle módon közelítik meg a kérdést, amely azért sem elhanyagolható, mert a tudomány ma már nem magányos szobatudósok hobbija, hanem hatalmas üzlet is, ahol nagy haszon reményében jelentős forrásokat kell mozgósítani. Senkinek sem mindegy tehát, hogy ki a jobb kutató, melyik kutatás a fontosabb, ki kapjon támogatást. A tudományos teljesítmény mérésének egyik hatékony módja a hivatkozások mérése, mert ha valakire sokszor hivatkoznak más tudósok, az valószínűleg jobb kutató.

Többféle szervezet végez ilyen tudománymetriai méréseket, az egyik legújabb a Google által alapított Google Scholar, amelynek alapján egyetemünkön több mint 11 ezer összhivatkozással Karger-Kocsis József, a Gépészmérnöki Kar Polimertechnika Tanszékének professzora áll az élen.

Karger-Kocsis József eredetileg vegyészmérnöknek tanult. Anyagtudománnyal foglalkozik, a polimerek szerkezete és tulajdonságai közötti összefüggések érdeklik. Köztudott, hogy a műanyagok jelentősége egyre nő, hiszen a legközönségesebb csomagolószerektől az űrhajók alkatrészeiig nagyon sok területen használják. A professzor emellett a gumikkal is foglalkozik, ami ritka és hasznos párosítás az előbbiekkel. Manapság elsősorban kutatóként dolgozik és doktoranduszokkal foglalkozik. Eddig 20 doktorandusza szerzett fokozatot. A tanszék jelenlegi oktatói közül is sokan a tanítványai, van közöttük Junior Prima-díjas és akadémikus is. A fiatal kutatókat sokféle módon támogatja: a kísérlettervek kialakításától, az anyagkiválasztáson keresztül az eredmények interpretációjáig.

Karger-Kocsis tanár úr sok egyetemen és kutatóhelyen fordult meg, hosszabb időt töltött Németországban. Saját tapasztalataiból ismeri a jelentőségét annak, ha ismerik egy kutató nevét a szakmában. Egyre gyakoribb – tette hozzá –, hogy a külföldi egyetemek, kutatóintézetek számon tartják a lehetséges kutatók, vendégprofesszorok tudománymetriai értékeit, és így tudják, hogy „ki kicsoda”. Ennek alapján hívtak meg például a Pretoriai Tshwane Műszaki Egyetemre – összegezte a professzor a bme.hu kérdésére a nemzetközi színtéren szerzett tapasztalatait. Úgy véli, hogy itthon ez még nem általános.

Többféleképpen válhat sokat hivatkozott tudóssá egy kutató. Az egyik út, ha az elsők között ténykedik egy olyan területen, amely később népszerűvé válik. „Az igazi kutató kutatónak születik, a vérében van, érzi azt, hogy egy adott terület „hot topic”, azaz, ha ő nem csinálja meg ma, megcsinálja másvalaki holnap, tehát nincs mese, dolgoznia kell a témán” – magyarázta a tanár úr. Ha azonban egy kutató elmulasztott egy ilyen lehetőséget, akkor más stratégiát kell választania, például összefoglaló cikkeket, áttekintő könyvfejezeteket kell írnia. Ez utóbbiak segítik abban, hogy felfedezhessen érdekes és még kevéssé kutatott területeket. „Jó a rendszerező képességem, ezért sok könyvfejezetet írtam, s ezeket szerencsére a Google Scholar is számon tartja” – mesélte Karger-Kocsis József, aki saját bevallása szerint mindkét stratégiát alkalmazta már pályafutása során.

A professzor szerint nem érdemes fetisizálni a tudománymetriai értékeket, de akár tetszik akár nem, a világon jelenleg nincsenek ezeknél megbízhatóbb módszerek a kutatói teljesítmény mérésére. Vannak persze kiemelt figyelemmel övezett tudományterületek, mint például a rákkutatás, ahol rengeteget publikálnak. Más területeket csak kevesek művelnek, tehát eleve kisebb a lehetőségük a kutatóknak ilyen elismerésre.

Karger-Kocsis Józsefnek árnyalt véleménye van a „publish or perish”, azaz „publikálj vagy tűnj el” kifejezésről, amely a kutatókra jelenleg is nehezedő publikációs kényszert írja le. „Ez egy olyan körülmény, amellyel együtt kell élni. Mindenütt a világon elvárják a doktoranduszoktól, hogy kettő-három, viszonylag magas impakt faktorú folyóiratban közölt publikációjuk legyen. Ha az eredmények közepesek, akkor azt közepes folyóiratban lehet csak közölni. A mi területünkön például az átlagosnál is nagyobb a szórás, 0,3 és 25 között változik a folyóiratok impakt faktora” – fejtette ki a professzor. Fontosnak tartja a diákok felkészítését arra, hogy össze tudják foglalni az eredményeiket dolgozat formájában, megfelelő tézisekkel. „Másként nem lehet rávezetni őket. A cikkek írása, akárki akármit is mond, lényeges és fontos munka” – hangsúlyozta. „Sőt, aki közepes munkát végez, de jól tudja megfogalmazni, az már fél sikert ért el. Meg kell érteni, hogy egy cikk megírása, a gondolatok helyes, érthető kifejtése fontos része a tudós tevékenységének, ami publikálás nélkül nem megy. Nem gondolom, hogy állandóan ezzel kell foglalkozni, és félni kell, ha nincs elég közlemény, de igyekezni kell” – vélekedett a tanár úr.

A legtöbb tudománymetriai rendszer a hivatkozások nyilvántartásánál a társszerzős közléseket is figyelembe veszi. Karger-Kocsis professzor, sok kollégájához hasonlóan fontosnak tartja a kutatói együttműködéseket, és maga is sokat publikált másokkal együtt. „Külföldiekkel és magyarokkal is gyakran dolgoztam, a Humboldt Alapítvány jóvoltából például kiváló fiatal tudósokat ismertem meg. A társszerzős cikkek azt is mutatják, hogy valaki képes másokkal együtt dolgozni, ami szintén fontos kutatói erény” – hangsúlyozta a tanár úr, aki nemcsak a Google Scholar, hanem a Web of Science és a MTA által működtetett Magyar Tudományos Művek Tára hivatkozási indexein is hasonlóan jól szerepel. „Minden kutató hiú, de van, aki bevallja, van, aki nem. Jóleső érzés az, hogy a legtöbb hivatkozási indexben igen előkelő helyen szerepelek. Ez nemzetközi elismertséggel is párosul, és úgy gondolom, valóban mutatja a jó teljesítményt” – foglalta össze gondolatait Karger-Kocsis József professzor, a Polimertechnika Tanszék egyetemi tanára.

-HA-

Fotó: Pintér Erik