2014. január 08.
„Az e-tanulási környezet kialakításával olyan korszerű tananyagok születnek, amelyek hozzájárulnak az egyetem arculatának fejlesztéséhez.”
A modern tanítási és tanulási technika kulcsszavai a „minőség, a szolgáltatás, a hallgatóbarát hozzáállás”– hangsúlyozta Sturcz Zoltán, a BME Gazdaság és Társadalomtudományi Kar általános és oktatási dékánhelyettese az „E-tanítási kultúra és digitális tartalomfejlesztés a BME-n” című két éves projekt decemberi zárókonferenciáján. A programban összesen 910 diák és 96 oktató vett részt. „Hatására a BME-n egy összegyetemi szemléletváltás vette kezdetét. Kialakult 6-8 olyan „sziget”, ahol az oktatók elfogadták a digitális pedagógiai kultúrát” – hívta fel a figyelmet a közös munka sikerére a dékánhelyettes, és reményét fejezete ki, hogy a jövőben az egyetemen létrejött „pedagógiai-digitális szigetek tovább bővülnek és néhány éven belül egy műegyetemi pedagógiai hálózattá érnek össze."
A pályázat – szervesen kapcsolódva a szintén TÁMOP program keretében megvalósult műegyetemi szakmai pedagógusképző központhoz, valamint a Képzők képzése programhoz – fő irányvonala a digitális tartalomfejlesztés, valamint a megváltozott tananyaghoz kapcsolódó új jegyzetstruktúra kialakítása volt – tájékoztatott az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet igazgatója. Benedek András hozzátette, a korszerű felsőoktatási képzésben a digitalizált tantárgyak hozzájárulnak a hallgatók versenyképes tudásának megalapozásához, továbbfejlesztéséhez, a nemzetköziség kiszélesítéséhez, valamint az EKKR (Európai Képesítési Keretrendszer) és az LLL (Life Long Learning – Élethosszig tartó tanulás) stratégia követelményeinek teljesítéséhez.
A projekt alatt figyelemmel kísérték a „diákok tanulási szokásait, eszközeit, attitűdjét és rendelkezésre álló technika használatát”– derült ki. A kapott eredmények alapján elmondható, hogy „a hallgatók világában az interaktív technika teljesen személyessé vált. A mobilkommunikációt a „mindig és mindenütt” jellemzi, amelynek következtében a digitális tartalom használatára az egyetemisták már jobban felkészültek, mint mi tanárok” – nyomatékosította Benedek professzor.
A megváltozott igényeket szem előtt tartva a tananyagok közvetítését a képzési oldalról is átgondolták. „Az újfajta tanítási-tanulási kultúra teljesítéséhez új tanári kompetenciák váltak szükségessé” – tudtuk meg. A digitalizálással „a vizuális technikák, mint a szemléltetés eszközei” épültek be a tananyagba. Az „új típusú tanuláshoz alkalmazkodva” az e-tananyagokkal szemben támasztott követelmények a kompatibilitás, az elérhetőség „bárhonnan bármikor”, valamint a szöveg melletti digitális szemléltetőeszköz, azaz videó, kép és flash tartalom – részletezte Benedek András.
A digitalizált tantárgyak közlésére „a világon legelterjedtebb” MOODLE nyílt forráskódú, ingyenes, PHP nyelven írt eLearning keretrendszert használják. Kifejlesztése az ausztrál Martin Dougiamas WebCT rendszergazda nevéhez fűződik. A rendszer segíti az oktatókat olyan online kurzusok létrehozásában, amelyek középpontjában az együttműködés, a tartalom együttes építése és a folyamatos fejlesztés áll. |
A Műegyetem hét karának együttműködésével megvalósult TÁMOP – 4.1.2.A/1-11/1-2011-0023 projekt az EU hetedik keretprogramjához (FP7) kapcsolódott, és a rugalmas tanulási lehetőségek megteremtésével járult hozzá az Unió által felkarolt LLL, azaz az egész életen át tartó tanulás feltételeinek biztosításához, valamint a tudásalapú társadalom támogatásához. Az intézményi hátteret projektgazdaként a GTK Műszaki Pedagógia Tanszék biztosította. A pályázatban vállaltakat alapján hat adaptált Bologna-konform tananyagot és hat új Bologna-konform tananyagot fejlesztettek ki. A digitalizált 27 tantárgy közül tíz a műszaki és természettudományi kategóriába tartozik. A célkitűzésnek megfelelően további 10 tananyag angol nyelvű elektronikus változata készült el. A „modern tanítást segítő képzések” keretében az oktatók megismerkedhettek a munkájukat segítő praktikus technikákkal is.
Az Alkalmazott Pedagógiai és Pszichológiai Intézet a megkezdett munkát a jövőben folytatni szeretné. Erre a „Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok továbbfejlesztése és kiszélesítése” című TÁMOP projekt nyújthat lehetőséget.
-MA-
Fotó: Philip János