Farkas Norbert élete első téli olimpiáján vett részt Szocsiban, óriás-műlesiklásban az 50. helyen végzett. Kinti élményeiről, eddigi pályafutásáról, valamint jövőbeli terveiről mesélt.

Hogyan kerülték kapcsolatba a síeléssel?

Szüleimtől jött a síelés iránti érdeklődésem, hiszen anyukám és apukám is már BME-s egyetemistaként megtanult síelni. Négy éves voltam, amikor bátyámmal elkezdtük ezt a sportot, de természetesen akkor még csak egy-egy családi „nyaralás” erejéig voltunk a pályán, körülbelül évente egy hetet. Aztán később volt olyan, hogy már két hetet is tudtunk síeléssel tölteni legtöbbször Ausztriában, ahol amatőr versenyeket is rendeztek és elindultunk rajtuk. Több amatőr versenyen való szereplés után megkeresett minket egy csapat, hogy lenne-e kedvünk ezzel komolyabban is foglalkozni. Miután igent mondtuk, már profi versenyeken kezdtünk el szerepelni, sőt előfordult, hogy egy évben összesen két-három hónapot is kint voltunk a pályán. 14 éves koromra már évi száz nap síelésnél jártam, serdülő korosztályosként pedig száznegyvennél.

Hogyan sikerült összeegyeztetni az iskolai tanulmányokat és a síelést?

Szerencsére eddig ezzel egyáltalán nem volt gondom. Az érdi Vörösmarty Gimnáziumban tanultam matematika tagozaton, ahol a tanáraim nagyon segítőkészek voltak és megengedték, hogy külön vizsgák nélkül végezzem el az iskolai teendőimet. Ez azt jelentette, hogy minden dolgozatot megírtam én is, de volt, amit a többiektől külön egy későbbi időpontban.

Nem szerettél volna soha magántanuló lenni?

Volt olyan év, hogy papíron magántanuló voltam, de akkor sem kellett év végi vizsgákat tennem, hanem menet közben minden dolgozatot megírtam. Ráadásul mivel nagymamám matematika, míg nagypapám fizika tanár volt, így a korrepetálással sem volt gondom.

Mit tanulsz jelenleg a BME-n?

A GTK-n tanulok nemzetközi gazdálkodást. Itt is rengeteg segítséget kapok, egyéni tantervvel tanulhatok, ami azt jelenti, hogy akkor kell megírnom a zárthelyiket és a vizsgákat, amikor itthon vagyok. A gyakorlati órák pótlását pedig külön beadandókkal illetve egyéb megoldásokkal tudom teljesíteni. Eddig nem jelentettek akadályt az egyetemi tanulmányaim, igaz ez a félévem most kicsit rosszabb lett, mint a korábbiak.

Milyen eredményeid voltak eddig síelésben, illetve melyekre vagy a legbüszkébb?

Az első nagyobb eredményem az volt, amikor gyerekként megnyertem a serdülő OB-t, amire mindenki felkapta a fejét. Serdülőként aztán évente nyertem országos versenyeket, sőt a nemzetközi megmérettetéseken is olyan eredményeket értem el, amit előttem magyar sportoló legutóbb 20 évvel ezelőtt. Aztán ifi korosztályos lettem, ekkor kezdtem el együtt dolgozni a jelenlegi edzőmmel, és innentől kezdve abba a rendszerbe kerültem (FIS), amiben a felnőttek is vannak. Az első ifi évben nagyon fontos, hogy milyen pontokkal lép be az ember, hiszen például ez alapján kapnak rajtszámot a versenyzők. Nekem nagyon jó, 90-es volt a pontszámom, míg a korábbi magyar versenyzőknek 120-130 körüli. A másik nagy eredményem az ifi világbajnokságon értem el, ahol ifi 1 kategóriában második lettem. 16 éves voltam, amikor az első felnőtt világbajnokságon elindultam, tavaly már a 47. helyet sikerült megszereznem ugyanezen a világversenyen, amely nagyon pozitív élmény volt számomra. Az elmúlt másfél év pedig egyértelműen már Szocsiról szólt. Az volt a célom, hogy az egyéni kvalifikáció sikerüljön, de sajnos erről pár ponttal lecsúsztam, viszont az ország legjobbjaként nem volt kérdés, hogy én fogom képviselni hazánkat.

Mi volt a célod Szocsiban, illetve mennyire sikerült ezeket megvalósítani?

A célom az volt, hogy legalább olyan futamokat tudjak menni, mint a tavalyi vb-n, de óriás-műlesiklásban ezt sikerült is felülmúlnom, annak ellenére, hogy nem voltam teljes mértékben elégedett egyik menetemmel sem. A szlalom futamon igen magas, 94-es rajtszámmal indultam, így már sok-sok másodperc benne volt a pályában, de ennek ellenére sikerült az 58. helyre bejönnöm, amellyel az egész mezőnyben én javítottam a legtöbb helyet. A második futamban aztán sikerült a nehezebb részt legyűrnöm, de végül beakadt a lábam egy kapuba és elestem, ezért ki is zártak. A Dél-Koreában tartandó következő olimpiára már az a célom, hogy a legjobb harmincban, sőt akár a húszban is benne legyek. Látszik tehát, hogy nem vagyok messze, habár sokat kell még fejlődnöm, de semmi sem lehetetlen.

Milyen élményeid vannak Szocsiról, az első olimpiádról?

Nagyon jól meg volt szervezve minden az utazással kapcsolatban. Isztambuli átszállással érkeztünk meg Szocsiba, de a közel két és fél tonnányi csomagunk miatt nem volt egyszerű dolgunk. Mivel egy héttel a megnyitó előtt érkeztünk, nem sok versenyzővel találkoztunk még, és talán éppen ezért a szervezettség sem volt még a legjobb a helyszínen, de később ez helyreállt. Két nagy olimpiai falura különültek el a versenyzők: az alsó, kisebb faluban voltak a „teremsportot” űzők, mi pedig a közel 3000 fős nagyobbik faluban laktunk. Ezen kívül még volt egy úgynevezett állóképességi falu, ahol a sífutók és a biatlonosok laktak. Az első nap el is foglaltuk a szállásunkat, amely az egyik legnagyobb házban volt közösen az olaszokkal és a franciákkal. Természetesen minden szolgáltatást ingyen vehettünk igénybe, még az alsó faluban, kifejezetten a sportolók számára nyitott McDonald’s-ban is fizetés nélkül étkezhettünk. Minden falunak volt egy saját kis kórháza is, ahol igény esetén szintén teljesen ingyenesen vizsgálták meg az embert a legmodernebb gépekkel.

Hogyan néz ki egy szezon számodra?

Három részre lehet osztani a szezont. Van a felkészülési időszak, amely nagyjából június elejétől tart és konditermes, állóképességi, ugró és futó edzéseket foglal magába. Ausztriai gleccsereken történik a tényleges sí edzés, de ezeken a gleccsereken a hó állaga kevésbé jó, és az időjárásnak is nagyon ki vagyunk szolgáltatva. A nagy csapatatok, és remélem mostantól mi is, először általában elutaznak Új-Zélandra, majd onnan Argentínába és Chilébe, és így egy három hónapos turnus során teljesen téli körülmények között tudnak edzeni. A következő az őszi időszak, amikor még szintén gleccsereken edzünk, de ha az időjárás kedvez nekünk, akkor az alacsonyabban fekvő ausztriai sípályák már kinyitnak. November elejével pedig már elkezdődik a verseny időszak, amely egészen áprilisig tart. Általában a versenyek helyszínére utazunk három nappal korábban és ott edzünk. Ez összesen 150-160 nap síelést jelent egy évben.

Milyen céljaid és terveid vannak a jövőre nézve?

Mindenképpen szeretnék olimpiai pontszerző helyet elérni, és úgy gondolom, hogy ha már valakinek megvan a hatodik hely, akkor akár az első is meglehet. Szerintem, és az edzőim szerint is ez a cél elérhető számomra, hiszen még csak 21 éves vagyok, mindössze egy olimpiával a hátam mögött, és évről évre sokat fejlődök. Ezen kívül egy világkupa második futam, illetve egy világbajnokságon a legjobb 15-20 helyezett között lenni szintén a céljaim között szerepel. Természetesen síeléssel addig szeretnék foglalkozni, amíg jönnek az eredmények és ameddig úgy gondolom, hogy reális esélyem van világszínvonalú eredményt elérni, és persze amíg élvezem. Sokan kérdezték már, hogy utána szeretnék-e sí edző lenni, de engem inkább a közgazdaságtan, annak is a pénzügyi része érdekel, így valószínűleg ezzel szeretnék majd foglalkozni.

Tóth Dániel

Fotó: Baki Mihály

A cikk a Műhely XII/3. számában jelent meg.