2014. június 27.
A Múzeumok Éjszakáján a Műegyetem Könyvtára ismét feltárta rejtett kincseit a nagyközönség előtt.
Szent Iván éjjelén a BME OMIKK a boldog békeidőket és az ezt szétromboló I. világháborút felidéző programjai több korosztály érdeklődésére is számot tarthattak. Amíg a felnőttek az előadásokat hallgatták vagy logikai játékokon tesztelték ügyességüket, addig a gyerekek a századelős játszótéren tapasztalhatták meg, hogy mivel játszottak a dédszüleik annak idején. A látogatók elsőszámú kedvence, a lengő teke mellett karikahajtó verseny, célbadobás, óriássakk és a Pál utcai fiúk grund hangulatát idéző golyózás várta a kicsiket és a nagyobbakat.
A kerti játszótér „sztárvendége” a Paradicsom csapat volt. A műegyetemistákból álló alakulat a Múzeumok Éjszakáján mutatta be saját fejlesztésű, a Primato E 13 névre keresztelt villanyautóját. A közönség nagy örömére a kiállított két modellnél a mindent a szemnek és a kéznek jelmondat volt érvényben. Így az érdeklődők a versenyautók volánja mögül hallhattak a csapat legújabb fejlesztéseiről.
Az I. világháborús kiállítást a könyvtár munkatársa, Horváth Attila felolvasóestje fűszerezte. Az érdeklődők a BME Levéltár tulajdonát képező, Hegedős Károly egykori műegyetemi építészhallgató egyedülálló emlékiratából ismerhették meg, hogy milyen volt a háborút műegyetemistaként átélni.
A látogatók között szép számmal voltak korábbi műegyetemisták, akik barátaikkal, családjukkal tértek vissza, hogy megmutassák és kicsit ők maguk is jobban megismerjék egykori tanulóbázisuk helyszínét. A könyvtártúrák vendégei a több mint száz éves könyvtárépület történtének megismerése mellett bepillantást nyerhettek a kulisszák mögé. A túravezetők beszámolóiból például az is kiderült, hogy a II. világháború alatt a könyvtárban őrizték a Feszty-körkép című festményét, illetve hogy az Odoo ház mögötti kis téglaépület a mélyraktár egykori bejárata volt.
A régi könyvek kedvelői igazi ritkaságokat csodálhattak meg ezen az éjszakán. A könyvtár Könyvbeszerzési és Könyvfeldolgozási Osztályának vezetője, Emmertné Szerőczei Dóra a BME OMIKK állományát képező 16., 17. és 18. századi könyvek szerzőit, tartalmi érdekességeit, valamint korábbi tulajdonosait ismertette.
A csillagászati nyár első éjszakáján a szervezők azokat az időket is felelevenítették, amikor a Műegyetemen csillagvizsgáló működött. A Polaris Csillagvizsgáló csillagászának, Mizser Attilának előadása mellett az érdeklődők távcsövön keresztül csodálhatták meg a nyári égbolt csillagképeit, valamint a két júniusban is látható bolygót, a Marsot és a Szaturnuszt.
A programokat az Ybl Miklós születésének 200. évfordulójára alakult együttes tagjaival kiegészült a Műegyetemi Zenekar, a BME Schönherz Kollégiumában szerveződött Silentio kórus, valamint az Ikrek Stúdiójának színházi előadása színesítette.
- MA -
Fotó: Pintér Erik