Molnár Csaba DLA építész, a BME Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója és csapata műemlék-rekonstrukciója egyike az idei ICOMOS díjazottaknak.

„A kastélyegyüttes eddigi, sok szakmai vitát kiváltó helyreállítási munkája után a marionettszínház megfelel a műemléki elveknek. (…) Megfelel a helyreállítások etikájának, hiszen nem állítja helyre azt, ami biztosan nem tudható, de nem lehetetleníti el a marionettszínház talán valamikor megvalósuló rekonstruálását sem” – olvasható a legkiválóbb műemlék-rekonstrukciókat évente jutalmazó ICOMOS-díj indoklásában.

A megmérettetés egyik idei győztese a fertődi Esterházy-kastély együttesének egykori Marionett-színháza volt, amely a fertődi Esterházy-kastély Tiszttartói épületegyüttesének – a korábbi Tiszttartói ház, a Marionett-színház, a földszintes összekötő szárny, a Narancsház és a Víztorony – része. A rekonstrukció végső célja egy rendezvényközpont kialakítása. A kastély és a körülötte elhelyezkedő park mára kezdi visszanyerni régi fényét, és ma is grandiózus nagyságrendű feladatokat és építészeti kihívásokat nyújt. „Amit most rekonstruáltak, és a terveink alapján elkészítettek, az valójában egy kis szelete az egésznek, és még ez sincs teljesen készen, hiszen a Tiszttartói ház felújítása még hátra van – ecsetelte Molnár Csaba DLA építész, a Rajzi és Formaismereti Tanszék oktatója, a díjazott épületrekonstrukció vezető tervezője. „A tervezői munka folyamán az egész együttest egységében kellett látni.

A megépítést tekintve egy elkészült házról van szó, de a végleges működéshez és az ahhoz tartozó kialakításban még van tennivaló. Egyes részek a külső szemlélő számára nem biztos, hogy érthetők, de befejezéskor ezek is a helyükre kerülnek ” – magyarázta Molnár Csaba.

A kastély építtetője Esterházy Miklós (1714-1790) volt, aki a „pompakedvelő” vagy „fényes” melléknevet kapta, és akinek udvarában Haydn és Goethe is megfordult. A Marionett-színház a kastély igazi különlegessége volt, itt adták elő, közel életnagyságú bábokkal – többek között – Haydn Philemon és Baucisz című bábjátékát. A fényűző életet élő – és ezért adósságokat is felhalmozó – főúr halála után folyamatosan romlott az épületek állaga, különösen a gazdasági építményeké.

A rekonstrukció célja a kastély fénykorára jellemző állapot bemutatása volt. Az épületegyüttes az elmúlt évszázadok alatt rendkívül elhanyagolttá vált. Korábban több kísérlet történt a felújításokra, kiegészítésekkel és ráépítésekkel, de a háború, majd a gazdasági célú használat (magtár működött a Marionett-színházban és a Narancsházban is) teljesen átalakította ezeket az épületeket. Jelentősen megváltozott például a fedélszék, a tetőidomok, az ácsszerkezetek mérete és helye. Lényegében egyedül a falak eredeti állapotát lehetett megőrizni.

A rekonstrukciót nagyon gondos kutatások előzték meg. „Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Krähling János és munkatársai az Építészettörténeti és Műemléki Tanszékről hihetetlen gondossággal és precizitással kutatták az egész épületegyüttest” – fejtette ki a díjazott. (Az Építészettörténeti és Műemléki tanszék műemlékvédelmi szakemberképzése is ICOMOS-díjat kapott – a szerk.). „A kutatások, során nagyon sok mindent sikerült rekonstruálni, például geometriai helyzeteket pontosítani, a ráépítések vagy a színpadgépezet helyét megtalálni. Sokszor a téglakötések szabálytalansága és eltérései adtak támpontot. Ez a kutatómunka rengeteget segített a tervezéskor.”

A Marionett-színház a jelenlegi határoló falakkal létezett egykor, de ezen belül a színháztér szűkebb volt. „A most vakolatlanul látható falak valójában a kiszolgáló folyosók falai voltak. Mi azt mondtuk, hogy ezek a falak önmagukban is szépek. Jelenleg még nem tudunk róla annyit, hogy rekonstruáljuk eredeti formájában a bábszínház belső tereit, de lehet, hogy majd egyszer ez is megvalósulhat” – ecsetelte Molnár Csaba. „Vakolatlanul hagytuk a falak egy részét, ez a hétköznapi ember szemében a befejezetlenség érzetét keltheti. De ha visszavakoltuk és fehérre meszeltük volna, eltűnt volna a tér rajzossága és részletgazdagsága. Megpróbáltunk mindent, amit lehetett megtartani, és így szebb is lett.”

Az ICOMOS és Média-díjas épület tervezője hangsúlyozta, hogy az építészettörténeti kutatásokat végzők mellett sokan mások is részt vettek a projektben. Mintegy 16 különféle szakág hozzáértőinek összeszokott csapata dolgozott együtt Molnár Csaba mellett, Szentkuti Viktor és Halmai Dénes volt a két építész tervező. A víztoronyban látható egy 360 fokos panorámavetítés is – amely egy tizenöt perces számítógépes animáció, és a kastély 18. századi fénykorának pompáját mutatja be –, a Rajzi Tanszéken készült  Czeglédi Péter , Czeglédi Lajos  és kollégái közreműködésével.

Molnár Csaba pályája összefonódik a Műegyetemmel. Itt diplomázott 1989-ben, a tanszéken maradt, majd fokozatosan lépett előre. 1990-től a Bercsényi Kollégium igazgatója volt, és nagyon izgalmasnak tartja ezt az időszakot, hiszen a rendszerváltás átmeneti időszaka rengeteg feladatot adott.

Sok egyetemi oktatóhoz hasonlóan magántervezéssel is foglalkozik. „Először saját nevem alatt kezdtem, aztán cégszerűen folytattam” – összegezte. „Több mint tíz éve van saját irodám, amelyet volt tanítványaimmal, barátaimmal, cégtársaimmal együtt viszek.”

A díjazott a tanszéken rajzot és tervezést is oktat. „Az egyetem azért vonzó, mert folyamatosak a kihívások. Mindig új és új hallgatók vannak, akik alapvetően tehetségesek, okosak, és a hasonló építészeti problémákat is eltérő szempontokból közelítik meg. Azért is jó itt lenni, mert a tanszéken a társaság színes: az építészeken kívül festők és szobrászok is vannak. Inspiráló közeg, amely folyamatosan frissen tart bennünket.”

A tavaly Ybl-díjat is kapott alkotó (a bme.hu cikke itt olvasható – a szerk.) derűlátóan nyilatkozott a jövő építészetéről: „Mérhetetlenül kitágult az építészet alkotótere. Olyan formák lettek létrehozhatók az által, hogy új eszközök állnak rendelkezésre a tervezésben (számítógép, ’virtuális építészet’), hogy az eddig el nem gondolhatók elgondolhatókká, sőt, láthatókká váltak. Ez lehetővé tette, hogy felszabaduljon a formai ’röghöz kötöttség’. Nemcsak elképzelhető szinte minden, hanem láttatható is, mi több, meg is építhető. Úgy gondolom, hogy a jövő építészetének azonban mégsem a formai vagy esztétizálási, hanem újra és egyre erősebben a társadalmi és szociális kérdésekből kell kiindulnia. Olyan felvetésekre kell keresnie majd a választ, mint például környezetünk pusztításának megállítása. Ez felveti azt a fontos kérdést, hogy milyen is lesz a jövő háza. A tudatosabb energiafelhasználás már most is nagymértékben befolyásolja a formát. Olyan világot élünk, ami szép lassan ’kipréseli magából’ az ilyen kihívások kezelését. Rengeteg tudás van már erről, és az a véleményem, hogy ez előbb utóbb rendszereződik is.”

- HA -

Fotó: Pintér Erik

Fotó forrása: epiteszforum.hu