2014. szeptember 23.
Fergeteges bemutató részesei lehettek a Műegyetem Nagyfeszültségű Laboratóriumában a Kutatók Éjszakájának beharangozó sajtótájékoztatójára érkezők.
„A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, amely az egész ország műszaki felsőoktatási és gazdaságtudományi képzését szolgálja, a nagyközönség számára is méltó helyszíneket tud mutatni a közelgő Kutatók Éjszakáján” – emelte ki köszöntőjében a BME rektora. Péceli Gábor emlékeztetett arra, hogy a Quacquarelli Symonds friss nemzetközi rangsora szerint is Magyarország legjobb műszaki és mérnöki képzőhelyeként számon tartott BME idén tizenhét új helyszínre várja az érdeklődőket, akik a népszerű Nagyfeszültségű Laboratóriumon, a Repülésszimulátoron és a Szélcsatornán kívül egyebek mellett számos vadonatúj informatikai kutatásba is bepillantást nyerhetnek.
„A BME a felfedező kutatásoktól az alkalmazott, azaz a megvalósító tudományig és az ipari innovációig jelentős kutatási-fejlesztési tevékenységet végez, és ennek látványos szegmensébe avatja be a nagyérdeműt a Kutatók Éjszakája alkalmából”– fejtette ki a BME vezetője.
A Műegyetem 2005-ben csatlakozott a programhoz, amely évről évre egyre több látogatót vonz. Kisbáró Edina, a Tempus Közalapítvány egyik koordinátora elmondta: Magyarországon 33 város 101 intézménye várja az érdeklődőket sokszínű, a nagyobb gyermekeket és felnőtteket egyaránt megcélzó programkínálatával.
A Műegyetem új programjai: Építőmérnöki Kar 3D fényképmodellezés az adatgyűjtéstől a nyomtatásig Az ivóvíztől a szennyvízig – látogatás a Vízi Közmű és környezetmérnöki Tanszék vízminőségi laboratóriumában Az ÜVEG, korunk transzparens építőanyaga mérnöki szemmel Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar A kard és a szív titkai – amit a titkosírások elárulnak Breaking News: válságkommunikációs snittek fikción innen és túl Inkább egy okostelefon, mint az érettségi? Nem – ez (a) kérdés Villamosmérnöki és Informatikai Kar Biztonságkritikus rendszerek modellvezérlet fejlesztése: Azaz miért nem kell félnünk a szoftverhibáktól utazás közben? Mi van a falon túl? Intelligens otthon újszerű megvilágításban Számítógépes orvosi diagnosztika Energia-pozitív közvilágítás Mobil alkalmazásfejlesztés, ahogyan mi csináljuk Séta a MIK-ben, avagy vendégségben a negyedik mobilszolgáltatónál Útban az 5G mobil felé Szemek nélkül is látlak – vajon nyomon követhető-e emberek mozgása épületen kívülről is rádiós eszközök segítségével? Építészmérnöki Kar, Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék Felrázó kísérletek: a földrengés hatása az épületekre Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Kábítószerek - ámítószerek Ez nem csoda. Ez KÉMIA! Természettudományi Kar Buffon-féle tű probléma, Digitális napóra, Galton-deszka Lineáris egyenletrendszerektől a mozdony-hozzárendelési problémáig: Mit kell tudni egyes gyakorlati feladatok megoldásához? Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Merre repülnek a repülők? – Izgalmas kérdések bemutatása az eljárástervezéséről és a ferihegyi reptér forgalmáról (A Műegyetem összes programjáról itt olvashat.) |
Skultéty Tamás, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója szorgalmazta, hogy a gyermekek és a fiatalok ismerjék meg lehetőségeiket, és úgy vélte, hogy erre kiváló lehetőséget nyújt a Kutatók Éjszakája, mert olyan élményt kínál számukra, amelyet a hétköznapokban nem tudnak átélni. Ez az országos rendezvény a gazdag programválasztékával alkalmas arra, hogy motiválja a gyerekeket, és ők úgy menjenek haza este, hogy mérnökök, orvosok vagy gyógyszerészek akarnak lenni – tette hozzá.
Kiss István, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszékének vezetője hangsúlyozta: céljuk, hogy a következő generációt motiváló látványos kísérleteket, alapjelenségeket mutassanak be. A jelenlévők ízelítőt kaptak a péntek esti programból: meghallgathatták üvegfelületen a kisülések hangját, és láthatták működés közben a villámcsapást generáló készüléket is.
Jakab Roland, az Ericsson vezérigazgató-helyettese látványos bemutatójuk előtt elmondta: az Ericsson több mint 1700 kutatót, mérnököt és informatikust foglalkoztat; befogadja és értékeli a jól képzett magyar munkaerőt. A cég képviselői bemutatták a sajtótájékoztató résztvevőinek a „csatlakoztatott kosárlabda” működését – a labda pattogásáról és eldobásának szögéről adatok jelentek meg egy digitális táblán –, és az „okos papírt”, vagyis egy mobil szerkezetet, amely, ha kézben fogjuk a lapot, az emberi kart USB-kábelként használva, információt olvas le a papírról.
- HegA -
Fotó: Pintér Erik