Műegyetemi anekdotákon nőtt fel és a BME-től kapta azt a tudást, amellyel egy feltörekvő vállalkozás szerteágazó területeit is átlátja. Csetvei Krisztina borásszal beszélgettünk.

„Semmi sem volt hiábavaló és véletlen abból, amit az egyetemen tanultam. Az alapképzésen és az MBA-n kaptam meg azt a tudást, ami ma ahhoz kell, hogy irányítani tudjam a vállalkozásomat, és így közelebb kerüljek az álmaim megvalósításához” – idézte fel az egyetemen szerzett tapasztalatait Csetvei Krisztina, a Csetvei Pincészet alapítója és vezetője, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egykori műszaki menedzser hallgatója.

„Műszaki menedzserként pont arra tanítottak minket, amire ma szükségem van az üzleti életben. Az egyik oktatónk úgy fogalmazott, hogy ezzel a tudással ’egy karmestert faragnak belőlünk’. Egy olyan szakembert, aki valamennyire érteni fog minden szakterülethez, átlátja és képes irányítani a folyamatokat, hozzá tud szólni minden témához” – foglalta össze a képzésének előnyeit a ma borászként dolgozó Csetvei Krisztina, aki élethivatását is egy műegyetemi projektfeladatnak köszönheti. „Negyedévesként egy borászatról írtam a termékmenedzsment projektdolgozatomat, ekkor találkoztam először a borkészítés különös világával, ami rögtön rabul ejtett. Kezdetben hobbinak indult a dolog, és inkább a marketing oldal érdekelt. Nagyon jó oktatóim voltak a GTK-n, akik megszerettették velem ez utóbbi területet, azaz, a kreatív gondolkodást és az innovatív ötleteket. Mindig fordulhattam hozzájuk a kérdéseimmel, és szakmailag magas színvonalú válaszokat kaptam” – fűzte hozzá az egykori BME-s hallgató.

Már középiskolásként sem volt kérdés számára, hogy a Műegyetemen fog továbbtanulni. „Édesapámat, aki villamosmérnökként végzett a BME-n, nagyon erős érzelmi szálak kötik a műegyetemi diákéveihez. Már gyerekkoromban annyi anekdotát hallottam az ott töltött időszakról, az ott megszerzett szakmai tudásról, hogy magától értetődő volt, merre megyek tovább az érettségi után. Ugyanez történt a húgommal is, aki energetikusként végzett a BME-n, így édesapánk álma kétszeresen is teljesült” – emlékezett vissza a pályaválasztás időszakára a GTK egykori diákja. „A Műegyetemen találkoztam a legjobb barátaimmal, akikkel öt éven át együtt küzdöttünk meg a legnehezebb vizsgákkal. Sokszor emlegetjük még ma is azt a bizonyos hálózatok és rendszerek tantárgyat, amelyből az engem korrepetáló barátom kettest, én pedig ötöst szereztem” – elevenítette fel a vizsgaidőszak utáni egyik emlékezetes esetet Csetvei Krisztina.

Napjainkban egyre több női borásszal találkozhatunk, bár egy elég férfias szakmáról beszélünk. „Kezdetben nem gondoltam, hogy egy nő is érvényesülni tud ebben a szakmában. Egyrészt azért, mert borászként nagyon összetett és szerteágazó feladataim vannak, másrészt egy ilyen természetközeli életben gyakori a fizikai munka is. Egy tipikus napomat, évszaktól függően, a szőlőben vagy a pincében kezdem: bort kóstolok, ellenőrzöm a tartályokat, a hordókat és a borok fejlődését, a szőlő egészségi állapotát, érettségét” – részletezte, hozzátéve, hogy a nehézségek ellenére sokszor merít erőt az egyetemen tanultakból, és próbál kiemelkedni azokon a területeken, amelyekről úgy tudja, hogy ott a nők akár túl is tehetnek a férfiakon.

„A szakirodalom szerint mi, nők jobban kóstolunk, kifinomultabb az ízlésünk és a szaglásunk, mint a férfiaknak. A női érzékszervi adottságok mellett a gyakorlatban próbálom kamatoztatni a műegyetemi ismereteket is: ma már egyre könnyebben átlátom a folyamatokat, az üzleti jogi környezetet, és a számvitel ugyan nem volt a kedvenc tantárgyam, ám ehhez is értek valamennyit. E nélkül a tudás nélkül elvesznék” – elevenítette fel az elméleti órák tananyagát a fiatal borász, akinek a munkájában nagyon fontos, hogy jó emberek veszik körül, akikre mindig számíthat, és jól tud velük együtt dolgozni.

„A Műegyetem egy nagyon jó elméleti alapot adott, amit később a gyakorlatban, a saját bőrömön tapasztalva tanultam meg igazán. Visszacseng a tanáraimnak az a rég hallott mondata, hogy ’senki sem a vizsga kedvéért, hanem saját magáért tanul’. Ezzel akkoriban, diákfejjel nem értettünk egyet, de most, néhány év tapasztalattal a hátam mögött látom be, hogy mennyire igazuk volt” – tette hozzá Csetvei Krisztina.

Saját bevallása szerint a szakmája révén a személyisége is sokat fejlődött. „Soha nem voltam az a tipikus beszédes diák, nem szerettem közönség elé kiállni vagy előadást tartani. Borászként és pincetulajdonosként le kellett győznöm a gátlásomat. A borkészítés mellett ugyanis az értékesítés is a feladataim közé tartozik, amelyhez elengedhetetlen a jó kommunikáció. A munkámban a vendégeimnek én beszélek a szőlőről, a bor születéséről és fejlődéséről, én vagyok a közvetítő személy a két ’világ’ között” – mesélt hivatásáról a móri pince alapítója.

Krisztina az élet ajándékának nevezi, hogy azzal foglalkozhat, amit igazán szeret. „A borkészítésben csodálatos és egyben kihívást is jelent, hogy a borász a természet kegyeire bízza magát. Minden év és így minden évjárat egyedi lesz. A bor pedig hűen tükrözi, hogy az adott esztendőben mennyire volt kegyes és milyen arcát mutatta meg a természet” – avatott be a természetközeli munka mindennapjaiba. „Borászként meg kellett tanulnom, hogy a természetet és a folyamatokat nem lehet mindig irányítani. Türelem és idő kell ahhoz, amíg az ember megtanul bánni a szőlővel. A fejlődő bor egy ’élőlény’, saját életritmusa, hangulata, szeszélyei vannak, és időre van szüksége, amíg elnyeri végleges formáját. Idő kell a születéshez, a bor ’megkomponálásához’. Egy jó borász jó ’karmesterként’ mindezt türelemmel kivárja. Nekem elsőként ezt a türelmességet kellett elsajátítanom” – vallotta magáról a borok házasításával is folyton kísérletező a pincetulajdonos.

„A sikerért folyamatosan tenni kell, nem lehet megállni és megpihenni, mindig újat kell felmutatni. Ez az egyik oka, hogy minden évben új ízvilágot próbálok ki. Legutóbb például merész dologra vállalkoztam: két borvidék két különböző borát házasítottam – egy somlói juhfarkot egy móri olaszrizlinggel. Az eredmény egy nagyon kemény, csiklandozós és férfias bor lett, amely rövidesen palackba kerül, és sokan kíváncsiak rá, mert különlegesség” – számolt be a fiatal borász legújabb boráról, vagy ahogyan Krisztina nevezi: „gyermekéről”.

„Borász vagyok, de a műszaki menedzser végzettségemet nem tudom megtagadni: élvezem a borkészítés technikai újdonságait, szeretem a modern gépeket, amelyeket szívesen ötvözök a hagyományos szokásokkal a munkámban. A közeljövőben szeretnék tovább kísérletezni: grúz hagyományra alapozva cserépedényben fogok bort készíteni, ami Magyarországon ritkaságszámba megy. Az így erjesztett bor különlegessége egyesek szerint abból ered, hogy a cserépedény rezgései megegyeznek a föld és az ember rezgéseivel, amelyek jótékony hatással vannak a bor ízvilágára” – mesélt terveiről Csetvei Krisztina.

A fiatal borász idén először készített pezsgőt ezerjó szőlőből, de vannak még egyéb tervei is a jövőre nézve. „Nagy álmom, hogy minél több helyi emberrel megismertessem és megszerettessem a borainkat, és a világnak minél több pontján bemutathassam a Móri Borvidéket az itteni, igazán szerethető borokkal. Jól tudom, hogy egy hosszú és kanyargós út áll előttem. A sikerért meg kell majd küzdenem, ami nálunk, borászoknál azt jelenti, hogy mindent szívvel és lélekkel kell csinálni”– vallotta a Műegyetem volt hallgatója.

- TZS -

Fotó: Csetvei Krisztina