2014. október 20.
A BME Pro Progressio Alapítványa több mint tizenegy millió Ft-tal támogatott középiskolákat és pedagógusokat a műszaki, informatikai és természettudományi képzés népszerűsítéséért.
Idén hatodik alkalommal adták át a Műegyetemen a díjakat a kiválasztott középiskoláknak és olyan ötven év alatti oktatóknak, akiknek diákjai sikeresen szerepeltek hazai és nemzetközi versenyeken, tanítványaik jelentős számban érettségiznek emelt szinten, vagy akik hátrányos körülmények között végeznek példamutató oktatói-nevelői munkát.
Az elismeréseket Péceli Gábor rektor, Pakucs János, az Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár adta át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tizenkét tanárnak és tizenöt középiskolának.
A Pro Progressio Alapítvány 2014. évi díjazott középiskolái
|
A Pro Progressio Alapítvány 2014. évi Díjazott tanárai |
|
Gulyás Erzsébet (matematika-fizika) | Eötvös József Gimnázium (Budapest, V. kerület) |
Győry Ákos (matematika-fizika) | Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) |
Izsa Éva (matematika-fizika-informatika) | Berzsenyi Dániel Gimnázium ( Budapest) |
Rakamazi Richárd (matematika) | Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (Budapest) |
Székely Zoltán (biológia) | Piarista Gimnázium (Budapest) |
Szilos Attila (matematika-fizika) | Türr István Gimnázium és Kollégium (Pápa) |
Thuránszky Rudolf (matematia-földrajz) | Szent István Gimnázium (Kalocsa) |
Tiszáné dr. Kósa Eszter Imola (biológia) | Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium (Budapest) |
Tóth Szilvia (biológia-kémia) | Bessenyei György Gimnázium és Kollégium (Kisvárda) |
Tóthné Brassói Hilda (fizika) | Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Vác) |
Tugyiné Czinkotai Krisztina (matematika-fizika) |
Kispesti Deák Ferenc Gimnázium (Budapest) |
Varga Eszter (matematika) | Bornemissza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészei Iskola és Sportiskola (Budapest) |
Az alapítvány az elmúlt hat évben több mint hatvan középiskolai tanárt részesített fejenként 400.000 Ft-os jutalomban, illetve nyolcvan középiskolának nyújtott több mint 25 millió Ft-os támogatást a természettudományi szakmai versenyek, bemutatók szervezéséhez és a műszaki pálya iránti érdeklődés növeléséhez.