„A magyar marketing szakma reményteli jövő elé néz”

A BME GTK hallgatóinak marketingkommunikációs stratégiái győzedelmeskedtek egy felsőoktatási hallgatók számára meghirdetett országos ötletversenyen.

„Élesben szembesültünk a tanult elmélet használhatóságával és a könyvekből nem megtanulható problémákkal” – foglalta össze tapasztalatait Szerényi Tamás harmadéves kommunikáció és médiatudomány mesterszakos hallgató. Tamás az első, míg Vincze Zsófia másodéves nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgató a harmadik helyen végzett a tavaly ősszel meghirdetett és idén február közepén véget ért megmérettetésen (a második helyezést Sági Johanna, a Debreceni Egyetem hallgatója érte el – a szerk.).

A hallgatóknak egy teljes, a jelenlegi piaci viszonyokra szabott marketingkommunikációs stratégiát kellett készíteniük. Az esszé vagy prezentáció formájában készült, angol nyelvű pályaműveket a ShopAlike.hu oldalt működtető berlini Visual Meta GmbH marketingszakemberei értékelték. Az első helyezett számára a legnagyobb kihívást az elvárások pontos megértése jelentette. „Reklámos tapasztalataim arra tanítottak, hogy a brief megértése egy-egy feladat kulcsa, ha sikerül maradéktalanul felfogni, mi az, ami fontos a megbízónak, akkor már ’csak’ munkára és egy-két igazán jó ötletre van szükség” – vélekedett a BME GTK hallgatója.

 

Vincze Zsófia pedig azt tartotta a leginkább nehéznek, hogy a sok ötletből ki kellett választani a reálisakat, és hogy ne arra gondoljon, szakértők fogják a dolgozatát véleményezni. A díjazottak jól tudták hasznosítani az egyetemen tanult elméletet, de a korábbi szakmai és személyes tapasztalataik is nagy segítséget jelentettek a pályázat elkészítésében – derült ki. Szerényi Tamás például elmondta, hogy a Kommunikáció tervezés szakirányon van Kampánytervezés kurzusuk, ami az ötletversenyhez hasonlóan zajlik.

Messze a legjobban felépített pályázati anyagként értékelte a zsűri az első helyezett hallgató alkotását, mivel a jól strukturált pályamű kiegyensúlyozottan jelenítette meg a jelenlegi helyzetet, annak alapos és kritikus elemzésével, illetve mutatta be a kitalált stratégiát. A győztes prezentáció nemcsak új, eredeti ötleteket tartalmazott, hanem egy részletes időtervet is, valamint a legjobbnak bizonyult szakmai-elméleti szempontból is. Vincze Zsófia esszéje egy-egy online és offline esemény aprólékos levezetése volt. Ez a pályázat az ötlet eredetiségével hívta fel magára a figyelmet, és tökéletesen illeszkedett a ShopAlike.hu profiljához – értékelte a zsűri. Itt nem a strukturáltságon volt a hangsúly, hanem a brand építésén, az egész esszé az „online pláza” versus hagyományos pláza párhuzamon alapult. A szervezők részéről Kocsis Norbert PR menedzser a bme.hu kérdésére elmondta: a versenyre küldött pályázatokban találkoztak egyedi, nagyon kreatív ötletekkel, amelyek kis módosítással akár meg is valósíthatók, de nem tervezik őket felhasználni. „Többet jelent nekünk az összkép, ami kirajzolódik a pályázatokból. Érdekes látni, hogyan értékelik a hallgatók egy rövid elemzés után az üzleti modellt és a használt/használandó kommunikációs csatornákat. Inkább ezt az átfogó képet igyekszünk beépíteni a jövőbeni céljainkba” – foglalta össze a szakember.

A pályázati anyaggal Tamás viszonylag sok munkaórát töltött, bár – mint megtudtuk – ennek java része „fejben” zajlott, olyan hétköznapi szituációkban, mint a metrón utazás vagy a várakozás. Emellett sokat olvasott a hazai e-kereskedelem helyzetéről, tendenciáiról is. Zsófia csapattársával, a szintén GTK-s Vilonya Mátéval készítette el a pályázatát. A verseny győztese szerint az ilyen típusú versenyek mindenkinek hasznosak. „A diákok tapasztalatot szereznek általuk, a cégek pedig értékes ötletekkel gazdagodhatnak, és egyúttal akár saját munkaerő-utánpótlásukról is gondoskodhatnak” – vélekedett Szerényi Tamás. A BME GTK hallgatója már több reklám- és kreatívversenyeken próbálta ki magát, mert –ahogyan fogalmazott – „számomra ez a legjobb és legkézenfekvőbb módja egy vonzó szakmai portfólió kialakításának illetve annak, hogy felhívjam magamra a reklámos/kommunikációs szakma figyelmét.”

A ShopAlike.hu egy online bevásárlóközpont, ami különböző webshopok kínálatát gyűjti össze. A ma már 19 országban elérhető platform megkönnyíti az online vásárlást, mivel az oldalon a szűrőket használva könnyen kereshetünk a termékek és kategóriák között. A ShopAlike.hu-t a berlini székhelyű, 2009-ben alapított Visual Meta GmbH üzemelteti.

A szervezők tájékoztatása szerint legnagyobb számban debreceni és fővárosi hallgatóktól érkeztek a pályázatok, de pécsi, szegedi, zalaegerszegi és más vidéki intézmények hallgatói is indultak a versenyen, sőt, még szegedi Erasmus hallgatók is küldtek pályázati anyagot. A legjobb három pályázat pénzjutalomban részesült. A pályázat kiírása és a nyertesek névsora az ötletverseny hivatalos oldalán található: http://www.shopalike.hu/otletverseny

„Az már eddig is nyilvánvaló volt, hogy a fiatalok otthon érzik magukat az online világban, de a beérkezett pályázatokból az is kiderült, hogy egy kis szorgalommal és háttértudással a birtokukban képesek átlátni a hazai online kereskedelem piacát, és átfogó szakmai következtetéseket tudnak levonni” – hangsúlyozta Kocsis Norbert. „Persze az elmélet és a gyakorlati megvalósítás között nagy a különbség, de kreatív ötletekben nincs hiány, és ha hasonló versenyekkel sikerül fenntartani a fiatalok érdeklődését, a magyar marketing szakma biztosan reményteli jövő elé néz” – összegezte a PR szakember, aki arra is felhívta a BME hallgatóinak figyelmét, hogy a nagy sikerre tekintettel a ShopAlike.hu ötletverseny hamarosan újra elindul.

-BK-