2015. július 07.
Mindkét induló Műegyetemi csapat dobogóra állhatott a IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupán.
„Célunk kettős: egyrészt kipróbálni és megmutatni a beton, mint anyag különleges tulajdonságait és lehetőségeit, másrészt népszerűsíteni a mozgást, az evezős sportokat” – jelentette ki a BME Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítés Tanszék vezetője, a Betonkenu Kupa fővédnöke. Balázs L. György örömét fejezte ki, hogy az idei megmérettetésen nem kevesebb, mint öt egyetemi csapat és hat magyarországi építőipari cég állt rajthoz. „A nagy létszám is mutatja, hogy a verseny egyre komolyabb” – fűzte hozzá.
A betonkenusoknak négy távon kellett bizonyítaniuk. A csapatokat a korábbi évekhez hasonlóan neves sportolók is erősítették, valamint idén először több paraolimpikon is vízre szállt. A két férfi, egy női és egy olimpikon futam eredményei összeadódtak a végső értékeléskor. A szakmai zsűri a vízi teljesítmény mellett a kenuk építéséhez használt technológiai megoldásokat is figyelembe vette – tudtuk meg.
A IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupa a Sailforyou szervezésében, a Mapei támogatásával valósult meg. A tervezőknek a betonkenuk készítésekor szigorú szabályokat kellett figyelembe venniük. A kenu hossza legalább 4, de maximum 6 méter, szélessége 60 és 100 cm között lehetett. A kenu építésekor bármilyen adalékanyagot és adalékszert használhattak, de a kötőanyagok közül csak az EN 197-1:2000 európai szabványnak megfelelő cementet volt szabad beépíteni. A betonhoz maximum 2 kg polimer volt adható, cementtartalmát 250 kg/m³-ben minimalizálták. A cementet kiegészítő anyagok közül csak a granulált kohósalakot, a pernyét, a puccolánt (trasszt), az őrölt mészkövet, a mikroszilikát és a metakaolint engedélyezték. A csapatok a kenuk építésénél bármilyen anyagból készült hálót, szövetet és betétet használhattak, de tilos volt merev vázra építeniük. A vízi járművet több darabból is összeállíthatták. Az elemek ragasztását és csavarozását lehetővé tették, de a kenut belülről és kívülről is betonnak kellett borítania. |
A IV. Magyar Mapei Betonkenu kupán a dobogó legfelső fokára végül a Széchenyi István Egyetem SZENAVIS-P csapata állt fel. A második helyezést kiélezett küzdelemben a BME Építészmérnöki Karának csapata szerezte meg, a dobogó harmadik fokára a BME ÉMK Építőanyagok és Magasépítés Tanszék evezett fel Navis Caementicia csapatával.
A BME Építészmérnöki Karának csapata az elmúlt évek legkönnyebb kenuját készítette el a versenyre, mindössze 40 kilogrammot nyomott. A Műegyetem másik csapatának tagjai, az Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék munkatársai inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt, és idén 88 kilogrammos kenuval szálltak vízre.
A beton széleskörű felhasználási lehetőségeit mutatták a csapatok által készített betonfürdőruhák és a Beton Workshop fiatal dizájnereinek különleges betonékszerei, amelyek bemutatója a nap egyik látványossága volt.
A 11 csapat sárkányhajó-küzdelemben is összemérte gyorsaságát a IV. Magyar Mapei Betonkenu Kupán. Elsöprő fölénnyel aratott győzelmet a BME ÉMK Navis Caementicia csapata, második helyet a győri Széchenyi István Egyetem SZENAVIS-P csapata, a harmadik helyet ÁVM-HERCSEL közös csapata szerezte meg.
- MA -
Fotó: Takács Ildikó