A korábbi egyetemi vezetés elismerése

Trefort Ágoston-díjat kapott az emberi erőforrások miniszterétől Péceli Gábor, a BME nyáron leköszönt rektora.

Nagyon örülök, és nagyon köszönöm a Trefort-díjat. Kitüntetésemet maga Balog Zoltán miniszter úr kezdeményezte, és a díj átadásával köszönte meg az előző egyetemi vezetés erőfeszítéseit és eredményeit – hangsúlyozta megkeresésünkre Péceli Gábor, a BME előző rektora. Megítélése szerint a miniszter ezzel a gesztussal ismerte el az előző egyetemi vezetés helytállását és kitartását a Műegyetem és a magyar felsőoktatás ügye mellett. Tette ezt annak ellenére, hogy az előző egyetemi vezetés a kormányzati törekvések egy részével nehezen azonosult.

Trefort Ágoston-díj az oktatási miniszter által adományozható egyik állami elismerés. Azoknak a minisztériumi, önkormányzati és intézményi dolgozóknak adományozható, akik az oktatás érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végeznek. A díjazott az adományozást igazoló okiratot, pénzjutalmat és plakettet kap.

A visszailleszkedéséről a tanszéki (VIK Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék) tevékenységekbe Péceli Gábor elmondta, hogy elsősorban az oktatásra összpontosít, tantárgyai megújításán dolgozik, de kutatói feladatokra is készül.

Közép-Európa, sőt akár egész Európa sorsa nagyban függ attól, hogyan tud a gazdaság, a tudomány, az oktatás és az innováció összekapcsolódni – erről beszélt az emberi erőforrások minisztere az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem tanévnyitó és diplomaosztó ünnepségén, amelyen – Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárral közösen – adták át a Trefort Ágoston-díjakat többek között a BME leköszönt rektorának is.

 

-TJ-

Fotó: Philip János