A BME hallgatóinak szellemi potenciálja a budapesti olimpia szolgálatában

A BME és a Pro Progressio Alapítvány két és fél millió forint összdíjazású ötletpályázatot hirdet a BME hallgatóinak a 2024-es olimpia rendezését célzó magyar pályázat újító segítésére.

A pályázat kiíróinak legfőbb célja a magyar olimpiai pályázati anyag erősítése a BME szellemi potenciálja összegyűjtésével és rendelkezésre bocsátásával, valamint a műegyetemisták bevonása a hivatalos pályázásba, a megrendezés jogának elnyerése esetén pedig az olimpia sikeres lebonyolításába – számolt be a bme.hu-nak Varga Tamás, az Építészmérnöki Kar Lakóépülettervezési Tanszék egyetemi docense.

A bírálóbizottság tagja elmondta, a pályázóktól kreatív, újszerű ötleteket és víziókat várnak az olimpia vagy valamely sportág megrendezésével összefüggésben, valamint a játékok által megerősített magyarországi jövőkép megfogalmazására a saját szakterületükön.

A pályázaton részt vehet a BME valamennyi aktív, nappali tagozatos hallgatója és aktív doktorandusza, aki regisztráltatta magát (ennek részleteit ld. lent), és akivel szemben nem áll fenn a pályázatok kiírását szabályozó 137/2004. Korm. rendelet 13.§ (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem. A pályázaton egyénileg és maximum 3 fős csoportokban lehet indulni. A csoportos munkában nem kizárt a tagok részvétele több karról.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 2015. július 7-én hivatalosan elküldte az olimpiai és paralimpiai pályázati szándéknyilatkozatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A NOB szeptember 16-án  elfogadta Budapest jelentkezését a 2024-es Nyári Olimpiai Játékok megrendezésére.

A bírálóbizottság elnöke Józsa János, a BME rektora. Tagjai: Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, Pakucs János a Pro Progressio Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Pálfy Sándor, az Építészmérnöki Kar egyetemi tanára, Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója, valamint Varga Tamás, az Építészmérnöki Kar egyetemi docense.

 

A bírálóbizottság az alábbi kérdések valamelyikére várja a választ a pályázóktól:

  • Milyen vízió(k)ra épülhet Magyarország pályázata a 2024-es olimpia megrendezésére annak érdekében, hogy az eredményes legyen?
  • Miként lehet a legolcsóbb, legfenntarthatóbb és leginkább környezettudatos olimpiát megrendezni?
  • Milyen eszközökkel aknázhatók ki leginkább az Agenda 2020 lehetőségei?
  • Miként szerezhető meg az olimpia rendezésének legnagyobb társadalmi támogatottsága?
  • Melyek lehetnek a 2024-es olimpiai játékok egyes sportágainak és egyéb létesítményeinek optimális helyszínei?
  • Mely és milyen legyen a budapesti olimpia egy-egy meghatározó, szimbolikus létesítménye, épülete?
  • Mi és milyen legyen az olimpia emblémája, emblematikus épülete, „jele”? Mi és milyen legyen a rendezvény logója, mi köré épüljön a „brandje”?
  • Milyen eszközökkel támogatható Budapest és az ország – egy közös cél érdekében történő – „újraegyesítésének” gondolata, szükségessége és különleges aktualitása?
  • Milyen innovatív fejlesztési lehetőségeket rejt magában a 2024-es olimpia a főváros és az ország gazdasági fellendülése, különös tekintettel infrastruktúrájának megújulása tekintetében?
  • Milyen módon tud a megújulás eszköze lenni az ország és a főváros közlekedési hálózata, valamint Budapest és folyója, a Duna kapcsolatának újragondolása és erősítése az olimpiára való felkészülés idején, az olimpiai események idején, és az olimpia utáni időszakban a megmaradó létesítmények (az infrastruktúra és az épületállomány) utóhasznosítása révén?
  • Milyen hívószavakkal és arculattal pályázhatunk sikeresen a 2024-es olimpia megrendezési jogáért és tehetjük emlékezetessé annak megrendezését?
  • Milyen környezetvédelmi, informatikai, energetikai, gazdasági kérdéseket kell kiemelten kezelni, illetve megoldani?

A pályázatra minden olyan elképzelés beadható, amely ezekre a felvetésekre, programpontokra (vagy akár azok csak egy részére is) érdemben válaszol. A kiírók olyan újszerű gondolatokat várnak, amelyek – a PwC megvalósíthatósági tanulmánya ismeretében, az abban írtakat nem megismételve, akár azokon felülemelkedve – a saját szakterülethez tartozó részfeladatok leginkább innovatív megoldását adják.

A pályázatok elbírálásának kiemelt szempontja a pályázók elképzelése az ország és a főváros megújulásának innovatív fejlesztéséről, az olimpia létesítményeinek utóhasznosításáról, figyelemmel az ország különleges adottságaira, lehetőségeire és sporthagyományaira.

A nyertes pályázatok díjazására összesen másfél millió forint áll rendelkezésre, amelyből a legnagyobb díj összege 400 ezer, a legkisebbé pedig 100 ezer forint lehet. Emellett a Pro Progressio Alapítvány további egymillió forintot ajánlott fel a legkreatívabb, egyedi és leginkább innovatív pályaművek díjazására, amelyet a bírálóbizottság több pályamű elismeréseként differenciáltan oszt szét.

Regisztrálni 2015. október 30-ig, a pályázatokat beadni november 9-én 18.00 óráig lehet, az olimpia2024@urb.bme.hu címen. A nyilvános eredményhirdetést 2015. november 25-én 19 órakor a BME Aulájában tartják, ahol bemutatják a terveket is.

A pályázattal kapcsolatos technikai kérdésekkel a bírálóbizottság titkárát lehet keresni: fenes.tamas@urb.bme.hu

A pályázati kiírás, a titkosság biztosításának módja és a beadás további részletei ITT olvashatók. A tervpályázati kiírás mellékletei letölthetők a urb.bme.hu/visionbudapest2024 honlapról.