2015. október 21.
Idén csaknem félszáz jelölés érkezett a BME Építészmérnöki Kar Hauszmann Alajos diplomadíj-pályázatára.
"1913. március hó 26. Mai napon átadtam Rados Gusztáv műegyetemi rektor úrnak 10 000 korona 4%-os magyar királyi járadék kölcsönkötvényt, mely összeggel alapítványt tettem a Műegyetem építészi szakosztály részére ..." – írta naplójában Hauszmann Alajos, a Műegyetem első építész rektora. A híres professzor a katedrától vett búcsúját követő évben hozta létre alapítványát a Műegyetemen végzett tehetséges pályakezdő építészek számára, ám az később megszűnt.
Hauszmann rektor hivatalba lépésének 100. évfordulóján, 2003-ban határozott úgy az Építészmérnöki Kar, hogy a legnagyobb múltú és legjelentősebb építészeti iskola nevében – felidézve az egykori mecénás emlékét is – saját diplomadíjat alapít. Az ötlet Balázs Mihály egyetemi tanáré, a diplomadíj későbbi kurátoráé, amelyet felkarolt Petró Bálint dékán, majd az őt követő Lázár Antal dékán is. A díj célja, hogy a műegyetemi építészdiploma értékét emelje, és ezen keresztül erősítse a végzős hallgatók rangját, megbecsülését, további érvényesülési lehetőségeit is. A díjra a diplomatervükkel a BME Építészmérnöki Karának végzős hallgatói pályázhatnak.
„A háromtagú zsűri főként a téma aktualitását, társadalmi hasznát, a szakmai kidolgozottság és a terv vizuális megjelenítését értékeli” – emelte ki Balázs Mihály. „A Hauszmann-díj mára rangos elismeréssé vált, és a hallgatók és a szélesebb szakmai közönség körében is nagy megbecsülésnek örvend.”
A díjra 2015-ben 47 jelölés érkezett, közülük választotta ki egy jeles építészekből álló testület a díjazottakat. A zsűri tagjai idén Csomay Zsófia, Czigány Tamás és U. Nagy Gábor volt, mindannyian Ybl-díjas építészek.
A díjazottak:
Csík Zsolt: A békésszentandrási katolikus temető
Kovács Károly Lehel: Mozgás-tér, Székelyudvarhely
Szögi Tamás: Hági Kert - Alternatív színház, Szeged
Tóth Balázs: Művészetek Háza, az irsai zsinagóga hasznosítása
Visy Bálint László: Családi borászat