Két első díjat osztott idén az Egyetemi Doktori Tanács

Hatodik alkalommal vehették át a BMe Kutatói Pályázat díjait a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő doktori hallgatók és doktorjelöltek.

„Nagy élmény volt olvasni a pályázatokat, azokéit is, akik végül nem kaptak díjat” – hangsúlyozta Hangos Katalin, a BME Egyetemi Doktori Tanács és Habilitációs Bizottság (EHBDT) külső tagja, aki a pályázatokat bíráló bizottság nevében köszöntötte a díjátadáson megjelent fiatal kutatókat.

A bizottság tagjai a beérkező pályázatokból az általuk legjobbnak ítélt első tizenöt jelölt munkáját sorrendbe állították, írásban indokolva döntésüket. Ezek összegzése alakította ki a végső rangsort. A bírálati szempontokat egyrészt a pályázó szakmai munkájának tudományos – építészeti pályázatoknál művészi – minősége, a várható vagy már megvalósult impaktja (ahogyan ez a kiírásban is szerepel), másrészt a munka nyelvezete határozta meg, azaz a feldolgozott téma közérthető megjelenítése. „A pályázók művei széles tudományterületeket öleltek fel, ezért fontos szempont volt, hogy minden bíráló – a szakterületétől függetlenül – megértse a lényeget. Ez kiemelten érvényes az elméleti jellegű pályázatoknál” – összegezte Hangos Katalin, aki Mihály György akadémikussal, a Természettudományi Kar Fizikai Intézet egyetemi tanárával, az EHBDT elnökével adta át az oklevelet a fiatal kutatóknak.

A zsűri úgy ítélte meg, hogy idén két doktorandusz-hallgatónak holtversenyben adományozza az első díjat.

„Memrisztorok kísérleti vizsgálata” című pályamunkájával nyert első díjat Gubicza Ágnes, a BME TTK Fizikai Tudományok Doktori Iskola hallgatója (témavezetője Mihály György akadémikus). Doktori munkájának témája: szigetelő vékonyrétegekben kialakított vezetési csatornák kísérleti vizsgálata. A csatornák vezetőképessége a rájuk adott feszültséggel változtatható, így kisméretű és gyors analóg memória építhető hálózatukból. A díjazott kutatásait a BME Fizika Tanszék Nanokontaktusok Laboratóriumában végzi, amelynek a memrisztorok mellett a molekuláris elektronika a fő kutatási területe. A laboratórium a Szilárdtestfizika Laboratórium része, kiváló felszereltséggel rendelkezik mind alacsony, mind szobahőmérsékletű elektromos transzport kísérletek végzéséhez.

„Legrövidebb utak aszimptotikus viselkedése véletlen gráfokban” című pályaművével lett szintén első helyezett Kolossváry István, a BME TTK Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola hallgatója, aki kutatásait a Sztochasztika Tanszéken végzi (témavezetője Simon Károly tanszékvezető, egyetemi tanár). A díjazott kutatásai a nagyméretű komplex hálózatok, mint pl. az Internet jobb megismerését segíthetik. E hálózatok matematikai modelljeként pedig a különböző véletlen gráfok szolgálnak, amelyek egy-egy valós hálózat tulajdonságait igyekeznek tükrözni, és amelyek kutatása mára az alkalmazott valószínűségszámítás rendkívül dinamikusan fejlődő ágává vált.  A doktorandusz kutatásainak egyik fő iránya az ún. „kis világ” tulajdonsággal rendelkező modellek vizsgálata.

A díjazott éppen a közelmúltban nyert el egy fiatal kutatói állást is a MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetében, ahol a „Limits of Structures” Lendület kutatócsoport tagjaként kezd kutatásokat.

II. díjban részesültek:                     

Manek Enikő (VBK, Oláh György doktori iskola)
Dobrovszky Károly (GPK, Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

III. díjban részesültek:   
Butykai Ádám (TTK, Fizikai Tudományok Doktori Iskola)
Plesz Balázs (VIK, Villamosmérnöki Tudományok Doktori Iskola)
Polner Bertalan (TTK, Pszichológiai Doktori Iskola, Kognitív Tudományok)
Tóvári Endre (TTK, Fizikai Tudományok Doktori Iskola)
Vajna Szabolcs (TTK, Fizikai Tudományok Doktori Iskola)
Zwierczyk Péter Tamás (GPK, Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)

A Bíráló Bizottság által – magas színvonaluk alapján – a BME portálon való megjelenésre javasolt pályaművek:

Beke Dávid (VBK, Oláh György doktori iskola)
Farkas Dávid (TTK, Pszichológiai Doktori Iskola, Kognitív Tudományok)
Gidóvalvy Kitti (ÉMK, Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományok Doktori iskola)
Mezei Pál Dániel (VBK, Oláh György doktori iskola)
Rácz Norbert (GPK, Pattantyús-Ábrahám Géza Gépészeti Tudományok Doktori Iskola)
Simon József (ÉMK, Vásárhelyi Pál Építőmérnöki és Földtudományok Doktori iskola)
Virosztek Dániel (TTK, Matematika- és Számítástudományok Doktori Iskola)
Virosztek Tamás (VIK, Villamosmérnöki Tudományok Doktori Iskola)

HA - TJ

Fotó: Philip János