Fiatal mérnöktehetségek elismerése és a jövő kutatásainak támogatása

Tíz hallgatói projektet támogat a Siemens közel két és fél millió forinttal, együttműködésben a Pro Progressio Alapítvánnyal.

„A BME mellett működő Pro Progressio Alapítvány célja, hogy hidat képezzen a leendő munkavállalók és munkaadó között. Tevékenységének középpontjában a tehetséggondozás és az innováció áll. E két célt egyesíti a Siemens hallgatói szakmai kezdeményezések felkarolása, hiszen új ötletek, alkalmazások megvalósítására nyújt lehetőséget, fejlesztve a szakmai tudást és a kooperációs készséget” – fogalmazta meg Pakucs János, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

„A Siemens hosszú évek óta kiemelt szerepet szán a tudományos kiválóság támogatásának, amelynek sarokköve a Pro Progressio Alapítvánnyal folytatott együttműködés is. A beérkezett pályázatok jól mutatják a hazai műszaki felsőoktatásban rejlő erőt, hiszen idén is számos olyan projekttel neveztek a diákok, amely később akár nemzetközi elismerésre is számot tarthat” – jelentette ki Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Siemens Zrt. és a Pro Progressio Alapítvány közös pályázatának célja, hogy segítse a hallgatókat a gyakorlati tudás megszerzésében, és támogassa a fiatal generáció részvételét a nemzetközi versenyeken.

Idén a Villamosmérnöki és Informatikai, a Gépészmérnöki, illetve a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar diákjai nyújtottak be pályázatot. Közülük tíz projektet jutalmazott az alapítvány és a vállalat – hallgatókat, diákcsoportokat és diplomaterveket. A kiosztott támogatásokat többek között elektromos hajtású versenymotor fejlesztéséhez, valamint napelemmel működő hajó építéséhez és versenyeztetéséhez használják fel a műegyetemi hallgatók. Segítséget kapott az Energetikai Szakkollégium a szervezet féléves programjainak megszervezéséhez, akárcsak a BME Hegesztési Szakosztály, amely hasonló célokra használja fel a díjazást. A támogatásokban részesült fiatal tehetségek gázturbinákhoz kapcsolódó mérések lebonyolítására, rajban repülő quadrocopterek szoftveres fejlesztésére és kamerarendszerrel felszerelt quadrocopter kialakítására fordítják a pályázati forrást.

A hallgatói projektek mellett az alapítvány és a Siemens két hallgatói diplomatervet és három szakdolgozatot is díjazott összesen 500.000 forint értékben, és 100.000 forint jutalomban részesítette a Werner von Siemens hatékonysági díj formatervezési pályázat nyertes építészmérnök diákját.

A Siemens Zrt. és a BME Pro Progressio Alapítvány 2015 novemberében támogatott hallgatói pályázatai:

Hallgatói kezdeményezések:

BME MotoStudent Team - Elektromos hajtású versenymotor

BME Solar Boat Team - Solar Boat versenyeken való részvétel

Benke Ádám - Arduidrone- drónépítéshez használt fejlesztőkártya

Stumpf Péter - FALCON- kamerarendszerrel felszerelt quadrocopter

BME Hegesztési Szakoszály - Projektek és rendezvények. Országos Hegesztési Verseny

BmeMotion Formula Student Csapat – Kerékagy motor készítése

BME Formula Racing Team – FREC-006

BME Gépész Szakkollégium Kalorikus Gépek Szakosztálya - TSZ-21-es indító gázturbina üzembe helyezése, fékpadi mérése (ezt az eszközt használták a Szuhoj 22 vadászgépnél is)

Energetikai Szakkollégium - A Szakkollégium következő féléves tevékenységének támogatása

Koltai G. Soma - Rajban repülő drónok

Formaterv pályázat - Tóth Annamária építészmérnök MSc

Diplomaterv pályázat: Csapó Dániel (VIK) és Schróth Ádám (GPK)

Szakdolgozat pályázat: Kozma Bálint (GPK), Kóczián István (VIK) és Veréb Szabolcs (VIK)

Fotó forrása: http://proprogressio.hu/