Rendkívüli szorgalommal, precizitással és odaadással dolgoznak

Idén is ünnepség keretében köszönte meg a Műegyetemen dolgozó hölgyek munkáját a BME kancellárja.

A jelenlévő nők többsége nemcsak munkahelyként tekint az egyetemre, hanem „szerelemből” is vannak itt – vélekedett a vidám hangulatú összejövetelen Barta-Eke Gyula. A BME kancellárja szerint ezen a napon minden férfinak kellő módon, kellő tisztelettel kell köszönteniük női munkatársaikat, akikkel közösen végigdolgozták az elmúlt egy évet a tavalyi hasonló ünnepség óta.

Amikor az egyetem a diplomaosztókon egyaránt büszke hallgatóira és az őket oktatókra, ne feledkezzünk el azokról sem, akik mindezt lehetővé teszik – hívta fel a figyelmet Jakab László. A Közalkalmazotti Tanács elnöke utalt arra, hogy többek között a hallgatói adminisztráció vagy a humánpolitikai feladatok végzői, akik főként hölgyek, milyen fontos feladatot látnak el.

Barta-Eke Gyula a Kancellária férfi munkatársai közreműködésével egy-egy szál jácinttal ajándékozta meg a hölgyeket a K épület második emeleti nagy előadótermében rendezett ünnepség végén.

BK - TJ

Fotó: Philip János