2016. március 11.
Kreatív építőversenyen készítettek a karok a mérnöki területükre jellemző karácsonyfákat.
„Ha valaki bekerül egy műegyetemi karra, akkor az évek során óhatatlanul magába is szívja választott területe, azaz a mérnökség vagy a gazdaság tudományának szellemiségét is” – hangsúlyozta a „Fából vaskarika” verseny díjkiosztóján Józsa János rektor. „E karácsonyfákkal azt fejezték ki, hogy e szellemiség áthatja a lelküket és a szívüket. Reméljük, hogy ez az alkalom egy hagyományteremtő verseny első állomása” – tette hozzá, köszönetét fejezve ki a versenyt támogató dékánoknak is.
A „Fából vaskarika” kreatív karácsonyfa-építő verseny úttörő kezdeményezés a BME történetében. A jelentkező csapatok célja az egyetem karain tanultak megjelenítése volt, élő fenyőfa nélkül, de a karácsony hangulatát idézve. Karonként egy minimum öt főből álló csapat pályázhatott, amelybe külföldi diákokat is vártak. A feladat részeként a teamek egy 8-10 fényképből, valamint rövid szövegekből álló ismertető tablót állítottak ki saját pályaművük mellett. Az elkészítés költségeit karonként 100 000 forintos rektori keretből fedezhették a résztvevők. A csapatok saját forrásai sem haladhatták meg ezt az összeget. A kreatív karácsonyfa magassága minimum 50, maximum 300, átmérője maximum 150 cm lehetett. Az elkészült pályaműveket a K épület földszinti és emeleti kerengőin tekinthették meg az érdeklődők. A műveket értékelő bizottság tagjai a rektor, a kancellár, a rektor-helyettesek, a dékánok, valamint az EHK elnöke volt. A pályaművek kiállításával egy időben hallgatói szavazás indult az egyetem honlapján. A szavazás végeredménye az értékelő bizottságban egy voksot ért. |
A résztvevők és a támogató dékánok oklevelet vettek át az ünnepségen.
A verseny eredménye: I. hely: Építészmérnöki Kar (nyereményük 100 000 forintos vásárlási utalvány) Józsa Katalin (csapatkapitány); Cser Petra; Cserjés Petra; Koch Márió; Kulcsár Emese; Lukács Anna; Manar Shashaty; Perjési Lilla; Tavasz Kristóf; Tóth Annamária II. hely: Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (nyereményük 60 000 forintos vásárlási utalvány) Balogh Anna (csapatkapitány); Bukovszki Attila; Csizovszky Anna; Csuka Pál; Domokos Máté; Farkas Vajk; Horváth Renáta; Lukács Alda; Pék Orsolya III. hely: Építőmérnöki Kar (nyereményük 40 000 forintos vásárlási utalvány) Szabó Evelin (csapatkapitány); Bacsa Tibor; Czoboly Olivér; Dávid Milán; Emam Zadah Hafizullah; Gyulai Marcell; Hlavička Viktor; Kovács Tamás; Lisovszki Evelin; Megyesi Tibor Bence; Molnár Bianka; Molnár Tamás; Murányi Gábor; Oláh Patrícia; Sipos Péter; VPK körök 20 000 forintos vacsorameghívás-utalványokat kaptak: IV. hely: Gépészmérnöki Kar Asztalos Lilla (csapatkapitány); Károly Dóra; Kiss László; Kozma Bálint; Mucsi Márk; Nagy András; Tóth Tamás; Tóthpál Balázs; Uzonyi Sándor; Yang Shan V. hely: Természettudomány Kar Romsics Erzsébet (csapatkapitány); Bakos István; Barabás Zoltán; Batki Bálint; Rákos Olivér VI. hely: Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Faludi Júlia (csapatkapitány); Beke Péter; Farkas Dávid; Fejes Júlia; Gyaraki Ákos; Háfra Gábor; Illés Attila; Jezeri Sarolta; Kalmár Dániel; Kalmár Tamás; Kerecsényi Gábor; Kincses Bettina; Király Kira; Kiss Richárd; Lancz Esztella; Májer Dávid; Martin-Kovács Ákos; A GTK csapata a karácsonyfájához használt plüssállatokat a Heim Pál Gyermekkórház betegeinek ajánlotta fel. |
-HA, TJ-
Fotó: Philip János