2016. május 27.
Kiváló középiskolák képviselői voltak a BME Tehetségsegítő Tanácsának vendégei.
„A Műegyetemen kiválósági képzés folyik, és ha ehhez nem kapunk tehetségeket már a középiskolákból, tevékenységünk nagy része öncélú és értelmetlen lesz” – mutatott rá a középiskolai képzés és tehetségnevelés jelentőségére Józsa János rektor a Tehetségsegítő Tanács „BME-Tehetségforrás Középiskola Program” című rendezvényén, amelyre a kimagasló színvonalú oktatást nyújtó intézmények képviselői voltak hivatalosak. Oklevelet és a „BME által elismert Tehetségforrás Iskola” elismerő táblát vették át.
Faigl Ferenc, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, a tehetséggondozásért felelő rektori megbízott kifejtette, hogy a BME több száz középiskolával van kapcsolatban: ezúttal a lista élén álló harmincat hívták meg. A rektori megbízott szólt a Sztoczek-programról, amely új eszközöket alkalmaz az egyetemi tehetséggondozásban, az egyéni tanulmányi rendről, valamint a küszöbön álló új doktori képzési rendszerről, amely nemcsak hosszabb PhD oktatást, de több ösztöndíjat is biztosít a tehetségeknek.
Szilágyi Brigitta, a TTK Geometria Tanszék docense, a Tehetségsegítő Tanács titkára méltatta az ünnepségre meghívott középiskolák munkáját: „Az alapokat Önök építik fel, és ha ezek szilárdak, akkor tudunk várat építeni” – hangsúlyozta, figyelmeztetve arra a tényre is, hogy az egyetem hallgatóinak közel harminc százaléka morzsolódik le a kezdeti időszakban. A BME évek óta méri a frissen felvett hallgatók teljesítményét, és e rendezvényre azoknak az iskoláknak a képviselőit hívta meg, amelyek évek óta legalább hat olyan hallgatót küldenek az egyetemre, aki a szintfelmérő vizsgákat jól teljesíti, és túlnyomó többségük a mintatanterv szerint folytatja további tanulmányait. Sokan közülük a versenyeken is kiválóan szerepelnek, vagy TDK dolgozat írásába fognak. A titkár szorgalmazta a Tehetségtanács és e középiskolák szorosabb együttműködését a jövőben.
Pokol György, a Tehetségsegítő Tanács elnöke zárszavában megköszönte a középiskolák munkáját és bemutatta a Tanács működését, valamint a Műegyetemen már létező egyes tehetséggondozó programokat.
A díjazott középiskolák:
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont (Győr)
Babits Mihály Gimnázium (Budapest)
Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium (Vác)
Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Sopron)
Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest)
Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely)
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium (Bonyhád)
ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (Budapest)
ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája (Budapest)
Eötvös József Gimnázium (Budapest)
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc)
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szki és Diákotthon (Gödöllő)
Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola (Pécs)
Krúdy Gyula Gimnázium (Nyíregyháza)
Lovassy László Gimnázium (Veszprém)
Piarista Gimnázium (Budapest)
Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és Általános Iskola (Szeged)
Szent István Gimnázium (Budapest)
Szent István Gimnázium (Kalocsa)
Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen)
Veres Péter Gimnázium (Budapest)
Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok)
Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg)
Fotó: Philip János