2016. június 16.
Tizenegy műegyetemi oktató vett át elismeréseket kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkájáért pedagógusnap alkalmából.
„A pedagógusnap kifejezi, hogy vannak olyan értékek, amelyek iránt együtt vagyunk elkötelezettek és azt szeretnénk, hogy ezek az értékek az életünk részévé váljanak” – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Pesti Vigadóban. Balog Zoltán és Palkovics László oktatásért felelős államtitkár együtt adott át Eötvös József-, Apáczai Csere János-, Szent-Györgyi Albert-, Brunszvik Teréz- és Németh László-díjakat pedagógusnap alkalmából. Balog Zoltán kiemelte: az oktatásnak és nevelésnek folyamatosan kell megújulnia és alkalmazkodnia az új körülményekhez.
Kiemelkedő oktató-nevelő munkája, életpályája, a pedagógus élethivatás melletti elkötelezettsége elismeréseként Eötvös József-díjat kapott Tevesz Gábor, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense és oktatási dékánhelyettese. Tevesz Gábor közel két évtizede végez kiemelkedő kari és egyetemi oktatási, oktatásszervezési és az oktatás folyamatos módszertani megújulását eredményező oktatásfejlesztő tevékenységet. Munkája jelentős mértékben járult hozzá a természettudományos oktatás és a mérnöki pálya népszerűsítéséhez, a felsőoktatásra történő helyes felkészülés és a pályaválasztás tudatosításához.
Kiemelkedő hatású oktatási-nevelési-gyógypedagógiai munkájáért, valamint a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjat vett át:
Huszthy Péter, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi tanára évtizedeken át végzett kiemelkedő kutatói és oktatói munkásságáért.
Szikora Béla, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi docense három és fél évtizeden át elhivatottsággal és odaadással végzett oktatói munkájáért, a gazdaságinformatika oktatásfejlesztésében betöltött vezető szerepéért és a vállalatirányítási rendszerek területén végzett kiemelkedő iskolateremtő tevékenységéért.
A felsőoktatás területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási és nevelési munkájáért, illetve iskolateremtő, nemzetközi szinten is elismert tevékenységéért Szent-Györgyi Albert-díjban részesült:
Gyurcsányi Ervin Róbert, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi docense a kémiai és bioszenzorok témakörében a legmagasabb nemzetközi szinten is elismert kutatói és iskolateremtő egyéniségéért, valamint a terület egyik legrangosabb folyóirata szerkesztőjeként végzett tevékenységéért.
Rencz Márta, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar egyetemi tanára, tanszékvezető-helyettese több évtizedes magas színvonalú, nagy nemzetközi elismertségben részesülő oktatói és kutatói munkájáért. Számos európai uniós kutatási projekt, valamint egy skót és egy norvég egyetemmel közös nemzetközi MSc-kurzus fűződik a nevéhez, világszínvonalú kutatómunkájának eredményeit pedig széles körűen alkalmazza a nemzetközi elektronikai és félvezető ipar, és szerves részét képezik a BME Elektronikus Eszközök Tanszéke által oktatott graduális és posztgraduális tantárgyak anyagának is.
Váradi Károly, a Gépészmérnöki Kar egyetemi tanára a szerkezetanalízis és a numerikus módszerek gépészeti alkalmazása terén végzett nemzetközileg is elismert, iskolateremtő tudományos munkájáért és a tudományos utánpótlás nevelésében elért kiemelkedő teljesítményéért vette át a díjat.
Kari ünnepségeken adták át a Magyar Felsőoktatásért Emlékplaketteket. A miniszteri kitüntetésben részesültek:
Huba Antal, a Gépészmérnöki Kar címzetes egyetemi tanára negyven éves felsőoktatási munkásságáért, amelynek legfontosabb eredménye a mechatronikai mérnöki BSc és MSc szak országos megalapításának szervezése és e szakok indítása a BME-n.
Németh Pál, a Villamosmérnöki és Informatikai Kar címzetes egyetemi docense kiváló pedagógiai érzékkel, alaposan, lelkiismeretesen, magas színvonalon végzett oktatómunkájáért, elsősorban az elektronikus készülékek tervezésével, gyártásával és minőségellenőrzésével kapcsolatosan.
Németh Róbert, az Építőmérnöki Kar egyetemi docense a kar oktatási-tanulmányi adminisztrációjában és a Vásárhelyi Pál Doktori Iskolában végzett kiemelkedően aktív, precíz és lelkiismeretes munkájáért.
Petró Katalin, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar egyetemi docense a magyar közgazdasági felsőoktatásban évtizedek óta végzett sikeres munkájáért. Nevéhez fűződik több tantárgy bevezetése, valamint az ezekhez szükséges tananyagok elkészítése, így több közgazdász-nemzedék példamutató és szakmája mellett elkötelezett tanára.
Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Tóth András, a Gépészmérnöki Kar tudományos munkatársa az elmúlt két évtized sikeres egyetemi, kari, tanszéki pályázati és európai uniós projektmenedzseri munkájának elismeréseként.
-BK, TJ-