A szerencse a felkészült emberhez szegődik

Hagyományteremtő céllal szervezett nyári tábort középiskolásoknak a BME TTK. A „Science Camp” a határon túlról is várta a tudományos érdeklődésű tizenéveseket.

„Hiszek abban, hogy Önök rengeteg élménnyel mennek haza, megismerték egymást, új barátságok és ismeretségek jöttek létre. Ha pedig Önök a műszaki és a természettudományokban kezdenek el hinni, és egyesek későbbi pályájukat is ezen a területen futják be, már megérte megszervezni a tábort” – hangsúlyozta Barta-Eke Gyula, az első BME TTK Science Camp ünnepi záró rendezvényén. A kancellár ígéretet tett arra, hogy az egyetem hosszú távú stratégiájának részévé teszi a tábor megszervezését és az intézmény vezetésével együtt ugyanúgy támogatja a jövőben is, ahogyan azt az idén debütáló programmal tette.

„Bármilyen pályát válasszanak, csinálják lelkiismeretesen, odaadással, és örömük lesz benne” – fogalmazott Veszprémi Károly oktatási rektorhelyettes, remélve, hogy sokan mérnöki vagy természettudományos területre szegődnek, amelyhez értékes motiváló erőt nyújtott a tábor.

„Sajátos helyzet, hogy az utóbbi időben mintha megcsappant volna a természet- és társadalomtudományok iránti érdeklődés, holott a munkaerőpiacon nagy igény van e területek szakembereire” – magyarázta köszöntőjében Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes annak okát, hogy a főváros jelentős támogatást nyújtott a diákok számára ingyenes táborhoz, és örömét fejezte ki, hogy a sok lány érdeklődött az egyhetes program iránt.

„A tábor és az előadások a legkülönfélébb témakörökben adtak új ismereteket nekünk” – köszönte meg a szervezők munkáját Vörös Lívia, aki a lila csapat tagjaként volt a tábor lakója és a kalocsai Szent István Gimnázium tanulójaként érkezett.

A BME TTK által szervezett tábor fő célja volt, hogy az érdeklődő középiskolások bepillantást nyerhessenek természettudományokba és a természettudományos ismeretek hasznosulásába olyan területeken, mint például a pénzügyi matematika, a nukleáris energetika, a számítástudomány, az orvosi-fizika vagy a szilárdtestfizika – derült ki a tábor szakmai programokért felelős vezetőjének, Simon Ferenc egyetemi tanárnak, a Fizikai Intézet igazgatóhelyettesének, a tábor szakmai vezetőjének összefoglalójából. A résztvevők tudományos előadásokat hallgattak, önálló műhelymunkát végeztek és külső helyszíneket látogattak meg – például a SZTAKI-t, a Paksi Erőművet, az Onkológiai Intézetet, a Morgan Stanley-t, a Semilabot és a Parlamentet. A szervezők törekedtek a csapatmunka kialakítására és arra, hogy a középiskolások a korban hozzájuk közelebb álló egyetemisták segítségével ismerkedjenek a tudománnyal. Esténként különböző sport-, kulturális- és közösségi rendezvényeket szerveztek a TTK hallgatói szervezetei – a KAPOCS és a WIGNER Kísérleti Kör –a táborlakóknak. A záró rendezvényen a különböző színek nevét viselő csapatok okleveleket vettek áta hét folyamán kiadott különféle feladatok megoldásáért.

A szervezőket is meglepte a felhívásra jelentkezők nagy száma: több, mint 230 diákból választották ki a szerencsés 46-ot. Közülük mindössze négyen voltak budapestiek és négyen a határon túlról érkeztek. A tábor „minden, magyarul értő” középiskolás számára nyitva állt, így Erdélyből, Kárpátaljáról és az Egyesült Államokból is érkezett érdeklődő. A kiválasztásnál elsősorban a tanulmányi eredményt és az érdeklődési kört nézték, előnyben részesültek a lányok és a vidéken lakók.

A szervezők a karuk sok éves középiskolásoknak nyújtott programjaiból és a BME nagysikerű Gyerekegyetem programja keretében szerzett tapasztalatokra is építettek. Az érdeklődési körhöz és a pályaválasztáshoz kapcsolódó kérdőíveket töltettek ki a résztvevőkkel, hogy megkönnyítsék a jövőbeli táborok szervezését. A szervezők szándéka szerint a bentlakásos tábor a következő években is folytatódna, amennyiben sikerül az ideihez hasonlóan a szponzori támogatásokból a költségeket előteremteni, hogy a diákok számára továbbra is ingyenes lehessen.

Simon Ferenc külön megköszönte a kiemelkedő szervezői munkát Lángné Lázi Mártának, az Analízis Tanszék docensének, számos tehetséggondozó program felkarolójának, valamint Kis Enikőnek, a Hallgatói Képviselet tagjának.

„A szerencse a felkészült emberhez szegődik. A siker kulcsa az állhatatosságban van. A gyermekben tisztelem azt, amivé lehet” – idézte Simon Ferenc búcsúzóul Pasteur gondolatait, amelyek egyúttal a tábor mottójaként is szolgáltak.

„Több program is tetszett a táborban” – mesélte a bme.hu-nak Fogarasi Csenge Emese, az Eötvös József Gimnázium biológia-kémia fakultációs tanulója, aki matematikatanárától értesült a programról. „Talán az intézménylátogatások voltak a legérdekesebbek: az iskolai órákon ritkán látjuk azt, hogy a gyakorlatban mivel foglalkozik az a szakember, aki erőműben vagy onkológiai központban dolgozik” – ecsetelte. „ A másik, ami tetszett, az inspiráló közeg volt. Olyan aktív, tudásszomjas diáktársak között lehettem, akiknek nagyon okos kérdéseik voltak a foglalkozásokon.”

Csenge széles érdeklődési körű diák, és – sok más résztvevőhöz hasonlóan – még nem döntött a továbbtanulásról. „Orvosira szerettem volna menni, de most nagyon elbizonytalanodtam. Eddig is érdekelt a fizika, de most úgy érzem, még közelebb kerültem hozzá és a kutatói pálya tűnik számomra a legizgalmasabbnak.”

HA - TJ

Fotó forrása: BME Fotótár