Húsz helyszínen több mint száz program!

Szeptember utolsó napján várják a tudományos érdeklődésűeket a Kutatók Éjszakáján a BME-n.

Első összeállításunkban a Műegyetem regisztrációhoz kötött programjai közül szemezgettünk. A regisztráció kezdete: 2016. szeptember 8.

A Természettudományi Kar idén 34 programmal vonzza a látogatókat. Az érdeklődőket a szervezők „korosztályos bontásban” várják a tudományos előadásokon és a laborlátogatásokon. A matematikai és a fizikai kísérletek, a mellett játékokkal is készülnek, többek között kiderül, hogyan hozzuk le a Napot a Földre, mit kell tudni a radioaktív szennyeződésről és mire használták a radioaktív anyagokat a múlt században, vagy hogyan építsünk reaktort.

A 11. BME Kutatók Éjszakájára is érdekfeszítő témákkal várja az érdeklődőket a Filozófia és Tudománytörténeti Tanszék. Előadásaikon többek között arra keresik a választ, hogy mit tudhatunk meg az ember előtti időkről, mi is válhatnánk-e Sherlock Holmeshoz hasonlóan nagyszerű következtetőmasinává, vagy felelősek lehetünk-e szokásainkért és előítéleteinkért?

Az Ergonómia és Pszichológia Tanszék munkatársai a szemmozgás-követés módszereinek és felhasználásának bemutatása mellett lehetőséget adnak a szemmozgás-követő eszközök kipróbálására is.

Hova vándorol a pénzteremtés haszna? Ellenállhatunk a csábító ingyenes ajánlatoknak? Miért marad szinte minden feladat az utolsó pillanatra? – teszik fel a kérdést a Közgazdaságtan Tanszék munkatársai, akik előadásaik mellett egy olyan interaktív vetélkedőre invitálják a vállalkozó kedvűeket, amelyen fény derül a nemzetközi kereskedelem mozgatórugóira is.

Az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék munkatársai laborbemutatójukon a termikus műembert, a komfortkutatásokat, a szellőztetett terek átöblítését vizsgáló kutatásaikat és a fluidágyas szárítást, a szakaszos desztillációt, a fázisváltó anyaggal történő hőtárolást és a korszerű, vákuumos csapadékvíz-elvezetést ismertetik.

Aranylábú kerestetik! A látogatók egy robotkapussal szemben tesztelhetik szabadrúgó technikájukat a Mechatronika, Optika és Gépészeti Informatika Tanszék programján, és megismerhetik az autógyártásban is használt KUKA KR6-os ipari robotot, valamint a Seiko és Serpent SCARA robotokat. Az este folyamán az is kiderül, hogy a mobilrobot ki tud-e jönni a MIcroMouse labirintusból – ígérik a szervezők.

A Menedzsment és Vállalat-gazdaságtan Tanszék munkatársai előadásukban hazai és nemzetközi példákon keresztül mutatják be a kreatív reklámot. Az Együtt, egymásért a Logisztikában játékukra jelentkezők pedig a logisztikai kutatások legizgalmasabb területét, az ellátási láncok működését szimulálhatják sör értékesítésével.

Az Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszék munkatársai a Raman spektroszkópiai méréstechnika mellett kitérnek a „DNS karbantartók” megismerésének fontosságára és górcső alá veszik alapélelmiszerünket, a búzát is az este folyamán.

A laborlátogatásra regisztrálók a kutatókkal együtt vizsgálhatják, hogy érzékszerveink hogyan segítenek eldönteni, melyik étel finom. Hogyan készül a kenyér? Hogyan állíthatunk elő xilitet élesztők segítségével – ezek a további érdekes kérdések.

A látogatók idén először próbálhatják ki az üzemi fermentort a Műszaki biokémia avagy rátáplálásos pékélesztő fermentáció programon.

A nagyközönség megismerheti az IoT (Internet of Things) fő elemeit és a benne rejlő lehetőségeket az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék előadásán. A Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék munkatársai pedig egy elektronikai alapú genetikai szekvenálási eljárást mutatnak be.

A mobilhálózatok világa és a Mobilalkalmazás-fejlesztésKoncepciók és megoldások kérdéskört járják körbe a Mobil Innovációs Központ bemutatóin, amelyeken szó esik a közigazgatás számára készített alkalmazások fejlesztési tapasztalatairól is. Automatikus öntözés vagy permetezés? A regisztrált vendégek betekinthetnek az IoT mezőgazdaságban és az iparban hasznosított alkalmazásainak világába, egy interaktív mobilos játékon pedig a Bluetooth és szenzorok használatával ismerkedhetnek.

Építenének hajót betonból? – ha a válasz igen, akkor önöket is várják a Szilárdságtan és Tartószerkezeti Tanszék munkatársai a Czakó Adolf Laboratóriumban, ahol az előadások és a látványos kísérletek után saját kenujukat is megépíthetik e különleges anyagból.

A Műegyetem tanszékei mellett egyre több hallgatói csoport, szakkollégium is „megmutatja,” mi mindennel foglalkoznak tagjai a tanulmányaik mellett. Az érdeklődők a Simonyi Károly Szakkollégium Rádióamatőr klubjának és Robotika laborjának munkájába pillanthatnak be. A stúdiólátogatást választók pedig akár a Pozitív rádió élő adásában üzenhetnek ismerőseiknek e különleges estén.

Találkozzunk szeptember 30-án a Műegyetemen!

MA - TJ