2016. október 19.
A focitechnikát is remekül fejlesztő magyar találmány kipróbálható a Műegyetem udvarán is.
„A Teqball nem vetélytársa a futballnak, hanem hasznos kiegészítője: aki teqballozik, az jobb focista is lehet – hangsúlyozta köszöntőjében Huszár Viktor, a BME Futsal Szakosztály elnöke, a futball alapú sporteszköz műszaki ötletgazdája azon az eseményen, amelyen a Teqball újdonsült globális nagykövetét, Ronaldo de Assis Moreirát, azaz Ronaldinhót mutatták be.
A kép forrása:szeretlekmagyarorszag.hu
A BME sportnapjain is a program részeként játszható Teqball első pillantásra egy görbített pingpongasztal. Az asztaliteniszt azonban kétgrammos, a futballt pedig 400-450 grammos labdával játsszák, így kétszázszor nagyobb terhelést kell kibírnia, mint egy pingpongasztalnak. A fejlesztők empirikus tesztek sokaságát végezték el a három évig tartó méréssorozaton: a leendő játékosok átlagmagasságától az asztal ívének kialakításánát a statikai kérdésekig mindent megvizsgáltak az eszköz optimális megalkotásához. A Teqball egész évben kipróbálható a BME-n is, az AE és a D épület között. |
Képünk tanúsága szerint a teqballasztal a foci mellett asztaliteniszezésre is alkalmas
Huszár Viktor az Aranylabdás és világbajnok brazil focisztárt, Ronadinhót nyerte meg a sporteszköz népszerűsítésére. Azért kérték fel éppen őt a Teqball globális nagykövetének, mert – ahogyan az eseményen elhangzott – „már akkor teqballozott a pályán, amikor az még nem is létezett.”
A brazil futballsztár a BME FC ajándékával. Az átadás pillanatai videón
„A világbajnok brazilt a mai napig az egyik legtechnikásabb futballistának tekintik az egész világon, akinek játékosságával, mosolygósságával, valamint virtuóz labdatrükkjeivel mindenki azonosulni tud” – tudta meg a bme.hu a műszaki ötletgazdától, aki hozzátette, hogy körülbelül két éve próbálta elérni Ronaldinhót, de csak az utóbbi pár hétben gyorsultak fel az események. Mint kiderült, a 36 éves játékos azért adja az arcát a Teqballhoz, mert a technikás fociban hisz, és úgy véli, utóbbit ez a találmány segíti, és használata hasonlít a Brazíliában is nagyon népszerű lábteniszhez (lábtengó). A sztárnak meggyőződése, hogy ennek a könnyen használható sporteszköznek ott kell lennie az iskolákban is.
A kép forrása: borsonline.hu
„Egy gyermekkori álom megvalósulását láthatjuk” – hangsúlyozta Borsányi Gábor, a Teqball kreatív ötletgazdája. „A Teqball célja a sport által történő értékteremtés: tudjuk és hisszük, hogy minden agyban dől el, és hogy mindenre képesek vagyunk”. Borsányi Gábor annak a reményének adott hangot, hogy húsz-harminc év múlva a játék olimpiai sport lesz.
„Bízom benne, hogy a magyar fejlesztés kiemelkedő hírnevével hozzájárul ahhoz, hogy mindenkihez eljuthasson Magyarország elkötelezettsége a sport fejlesztése iránt”– hangsúlyozta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, hozzátéve, hogy az eszköz az élsport és a tömegsport, az egészséges életmód hasznos eszköze.
A felvétel a BME Sportnapján készült
„Arra bíztatok fiatalt és öreget, hogy próbálja ki az asztalt” – javasolta Nyilasi Tibor, aki a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről vett részt a bemutatón. A 70-szeres válogatott labdarúgó a gyerekeknek üzenve kiemelte, hogy az asztal használatával a kiváló labdarúgók számára nélkülözhetetlen technikai tudást szerezhetik meg. „Mindig azt mondtam, hogy a jó futballista simogatja, és nem rugdossa a labdát: a Teqball erre tanít meg” – tette hozzá.
A bemutatón Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője a Teqball-csapattól az Olimpiai Park részére készült és a magyar ötkarikás pályázat logójával díszített asztalt vett át.
HA - TJ