Jeles kutatók tisztelegtek a 100 éve született Simonyi Károly életműve előtt a Magyar Tudományos Akadémia tudományos ülésén.

„Sokan sokféleképpen idézik fel Simonyi Károlyt: egyesek úgy érzik, hogy kitüntetés volt vele beszélni, mások arra emlékeznek, hogy a rendkívül nehéz tárgyakat is magával ragadóan oktatta, motiválta a hallgatóit és értékes, életre szóló tudást adott át nekik. El tudta érni, hogy a tanulás nála olyan legyen, mint egy folyamatos, reményteli utazás” – hangsúlyozta Stépán Gábor, a BME Gépészmérnöki Kar Műszaki Mechanikai Tanszékének vezetője, az MTA rendes tagja, osztályelnök a „Simonyi Károly öröksége a fizikában és a műszaki tudományokban” című konferencia köszöntőjében.

„Hogyan képes valakinek a személyisége, az egyénisége ilyen nagy léptékben és nagy időtávlatban is hatni?” – tette fel a kérdést a professzor, aki személyesen ugyan nem találkozott a jeles tudóssal, de büszke Simonyi Károlyról elnevezett mérnöki díjára. „Simonyi Károlyban megtestesült a kutató- és az oktatómunka egymást erősítő egysége. Rendkívüli műveltségére alapozva nemcsak a szakmához, hanem a szélesebb közönséghez is képes volt szólni.”

Gyulai József, a BME professor emeritusa, az MTA rendes tagja „Elektronfizika a mikroelektronikában és a fotonikában” című előadásában Simonyi Károly hatásáról is beszélt saját életpályájára. Kifejtette, hogy már szegedi egyetemistaként megismerte Simonyi Károly tankönyveit, bár nem volt sem tanítványa, sem munkatársa Simonyi Károlynak. Gyulai József professzort éppen Simonyi nagy szenvedélye, a részecskegyorsítókon végzett mérések vezették be a félvezető-kutatás nemzetközi közösségébe. A BME ma már professzor emeritusa 1969-ben a CalTech-en volt ösztöndíjas, és Jim Meyer professzor kutatócsoportjába került. A Meyer-Gyulai csoport által kidolgozott eljárások „fizikusi játékból” működő ipari technológiává változtatták az ún. ionimplantációt. Hazatérve a KFKI félvezető-munkacsoportjait vezette. Elmondta, hogy e munka révén akár dolgozhatott volna is Simonyi Károllyal, ám ez az akkori feszült politikai légkörben meghiúsult. Gyulai professzor a spintronikai kutatásokat, a fotonika „nyitását a biológia felé”, valamint a természetben nem létező mikroszerkezetű anyagokkal kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket tartotta ígéretesnek a jelen és a jövő lehetőségeit illetően.

A Simonyi Károly által 1959-ben írt első magyar fúziós plazmafizika jegyzetből kölcsönözte „Kihívások a fúziós energiatermelés felé vezető úton” című előadásának egyes ábráit Pokol Gergő. A BME Nukleáris Technikai Intézet docense átfogó képet adott Simonyi korának kutatásairól, amelyek eredményei nagyrészt ma is használhatók. E kutatások 1956 előtt teljes titokban folytak, csak 1958-ban, a második genfi konferencián ismerhette meg a tudományos világ a szabályozott magfúziós kutatásokat.

A kutató vázolta a fúziós reaktorok két alaptípusa, a sztellarátor és a tokamak fejlődését Simonyi Károly idejétől napjainkig, bemutatva a magyar kutatók hozzájárulását a jelenlegi fejlesztésekhez is. Többek között a Németországban működtetett Wendelstein 7-X sztellarátor típusú kísérleti berendezést említette, amelynek látható fény kamerarendszerét a Wigner Fizikai Kutatóközpontban létesítették. A Franciaországban jelenleg épülő, az eddigi legmodernebb tokamak tervezésében is részt vesznek a magyar kutatók, akiknek legnagyobb projektje a vákuumkamrán belül található diagnosztikai rendszerek kiszolgáló egységeinek tervezése.

HA - TJ

Fotó: Takács Ildikó