„Csodálatos életszakasz a műegyetemi lét, nagyszerű környezetben, kiváló képzéssel”

Idén több program várta a középiskolásokat és kísérőiket a K épület mellett a VBK, a KJK, a GTK és a VIK kari „bázisain”, a CH, az St, a Q és az I épületben is.

„Fontos a személyes találkozás, még a mai virtuális világban is” – köszöntötte a közel négyezer érdeklődőt Józsa János, a BME rektora a középiskolásoknak és szüleiknek, tanároknak és a továbbtanulás iránt érdeklődőknek tartott Nyílt Napon. Mind a nyolc kar képviselőivel találkozhattak az ide látogatók, valamint kérdezhettek az oktatóktól, népszerűsítő előadásokat hallgathattak, illetve beszélgethettek a BME hallgatóival.

„Csodálatos életszakasz a műegyetemi lét, nagyszerű környezetben, kiváló képzéssel, elkötelezett oktatókkal és hallgatótársakkal” – vélekedett a rektor a Nyílt Nap megnyitóján, hozzátéve, hogy az itt szerzett diploma „komoly valuta”, az egyetem végzős hallgatói pedig szinte „lábon elkelnek”.

A rendezvény központi helyszíne a K épület maradt, amelynek aulájában minden kar információs standdal várta az érdeklődőket. E mellett négy kar, a VBK, a KJK, a GTK és a VIK a saját kari „bázisokon”, a CH, az St, a Q és az I épületben is szervezett kiállítást és üzemeltetett információs pontot.

 

Józsa János bevezetőjében a nemrégiben megjelent hazai felsőoktatási rangsorra utalva megjegyezte, a Műegyetem szinte mindegyik kara az élen áll képzésének rangsorában. „A teljes programunkat kínáljuk angol nyelven is” – fűzte hozzá. „Tilos csak egy helyen megállni, ismerjék meg a teljes kínálatot. Érezzék jól magukat, és kérdezzenek, kérdezzenek, kérdezzenek!” – búcsúzott a rektor a középiskolásoktól.

BK - TJ

Fotó: Takács Ildikó, Philip János, SPOT