2017. január 09.
Idén is versennyel ösztönzi a középiskolások matematika érettségire történő felkészülését a BME Természettudományi Kar.
A Műegyetem interaktív gyakorlófelületén 2017. január 2-án kezdődött matematikaverseny célja, hogy segítse a 9-12. osztályos diákok tematikus felkészülését a matematika érettségire. A versenyen érintett témakörök, a megoldandó feladatok emellett a Műegyetemen is elvárt tudásanyagot is megmutatják a természettudományi vagy műszaki területen továbbtanulásukat tervezőknek – hangsúlyozta Lázi Márta, a BME TTK Matematika Intézetének egyetemi docense, a verseny felelőse.
A pontverseny két részből áll: az ún. levelező szakaszban január 2. és április 9. között a kéthetente kitűzött, online elérhető feladatsorokat összesen hét fordulóban, az adott határidőig lehet megoldani – olvasható a versenykiírásban.
A döntőt, amely egyben a díjkiosztó ünnepség is, április 22-én tartják majd a BME Matematika Intézetében. A rendezvényre a döntőbe jutott diákok tanárait is várják.
A verseny nyitott, azaz bárki, bármikor, bármelyik kategóriába bekapcsolódhat, de a szervezők csak a középiskolásokat díjazzák.
A versenyhez ingyenes regisztrációval lehet csatlakozni a BME Alfa honlapon.