2017. január 27.
A Siemens és a Bosch után a 2017/2018-as tanévtől a Knorr-Bremse is közös mesterképzést indít a Műegyetemmel. Februárban várják a járműmérnöki és a villamosmérnöki mesterszakokra jelentkezőket.
Biztonságkritikus járműdinamikai vezérlőegységek (fékvezérlők, járművezető-asszisztens rendszerek) működését ismerhetik meg, fejlesztőeszközök használatát, illetve a korszerű tesztberendezéseken és jármű-szimulátorokon történő mérések gyakorlatát sajátíthatják el, valamint a Knorr-Bremse termékeinek fejlesztési folyamatát és programozásának gyakorlatát ismerhetik meg tapasztalt mérnökök mentorálásával – mindezt a BME és a Knorr-Bremse kínálja az érdeklődőknek a 2017-ben induló duális mesterképzésen.
A duális járműmérnöki, illetve villamosmérnöki MSc képzés 4 féléven keresztül, azaz 2 évig tart. A hallgatóktól azt várják, hogy a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kara által elkészített mintaterv szerint haladjanak. A tudás és a gyakorlat megszerzésében minden hallgatót vállalati témavezető támogat a cég budapesti kutatási és fejlesztési központjában. Ők minden ide vonatkozó kötelező tantárgy, TDK és diplomaterv kapcsán külső konzulensként működnek együtt mind az egyetemmel, mind a hallgatóval.
A duális képzésben részt vevő hallgatók számára – az egyetemi tanulmányok megkezdését követően, hallgatói munkaszerződés alapján – a vállalat rendszeres pénzbeli juttatást is biztosít.
A duális felsőoktatási képzés célja, hogy a hallgatók elméleti és gyakorlati tudása maximálisan megfeleljen az iparvállalatok korszerű elvárásainak. E képzési formában a hallgatók elméleti tudásukat az iparvállalatnál töltött gyakorlati időszak alatt „élesben” bővíthetik, így lényegesen több tapasztalatot sajátíthatnak el leendő szakmájukban, és olyan versenyképes munkavállalókká válhatnak, akik azonnal – több hónapos vagy akár többéves továbbképzés nélkül is – kiemelkedő teljesítményre képesek a munka világában.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. az országban elsőként vett részt a hazai viszonyokhoz illeszkedő, duális rendszerű képzés indításában, a vállalat jelenleg 28 hallgatót foglalkoztat duális BSc képzés keretében.
A 2017/2018-as tanévben induló duális képzésekről bővebben az alábbi oldalon, illetve a műegyetemi képzési felelősöknél lehet tájékozódni:
http://www.joinus.hu/dualis-kepzes
Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Henk Tamás tudományos tanácsadó (Távközlési és Médiainformatika Tanszék, henk@tmit.bme.hu)
Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Szabó Géza egyetemi docens (Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék, szabo.geza@mail.bme.hu)
A kecskeméti székhelyű Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. a vállalatcsoport haszonjármű üzletágának stratégiai fontosságú gyártó- és fejlesztőbázisa, a kelet-közép-európai értékesítés központja. A Knorr-Bremse konszern a vasúti és a haszongépjárművek számára készült fékrendszerek vezető gyártója és kiegészítő alrendszereik beszállítója, éves árbevétele közel 5,5 milliárd euró. A cégnek 30 országban csaknem 25 ezer alkalmazottja fejleszt, gyárt és szolgál ki fék-, ajtó- és hajtóművezérlő, valamint üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztens rendszereket, illetve torziós lengéscsillapítókat és a hajtáslánc-rendszerek területére vonatkozó megoldásokat. A vállalat 1905 óta járul hozzá termékeivel a közúti és vasúti biztonsághoz az utakon. |
Már idén februárban indul duális mesterképzés a BME-n a Siemens közreműködésével, amelyről korábban itt számolt be a bme.hu. Szeptembertől pedig a Robert Bosch Kft.-vel együttműködésben valósul meg szintén duális járműmérnöki, valamint villamosmérnöki MSc képzés a Műegyetemen.
BK-TJ
Forrás: Knorr-Bremse