„Bárkinek az életében előfordulhat olyan helyzet, amellyel egyedül nem tud megbírkózni”

Egyedülálló egyéni és csoportos tanácsadási programokat szervez a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság. Egyre nagyobb az igény a pszichológiai tanácsadásra a BME-n is.

„Megnégyszerezett szakemberi létszámmal és kibővített szolgáltatási palettával várjuk a műegyetemi hallgatókat. Idén tavasztól a BME-n tanuló külföldi diákok, illetve ösztöndíjjal éppen külföldön tartózkodó magyar fiatalok is fordulhatnak hozzánk” – ismertette a Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság (HSZI) nyújtotta pszichológiai tanácsadási szolgáltatásokról Kamenyiczki Nóra, a HSZI Hallgatói Tanácsadási Osztály vezetője. Évente körülbelül 250 hallgató vesz részt pszichológiai tanácsadási folyamatban, a szolgáltatás folyamatos teltházzal működik: egy időben összesen körülbelül 70 fiatalt lát el két pszichológus, illetve további két klinikai szakpszichológus. „Korábban egyetlen szakember végezte a pszichológiai tanácsadást, de akkora volt az igény, hogy előfordult, hogy már február végén beteltek a helyek a tavaszi félévre.” A HSZI két évvel ezelőtti megalakulásakor a szervezeti változások mellett átalakították és továbbfejlesztették a pszichológiai tanácsadás rendszerét is: 4 főállású szakember foglalkoztatása révén a szolgáltatás nyári szünet nélkül, az év 12 hónapjában elérhető lett. „Úgy tapasztaljuk, hogy félévről félévre egyre több hallgató érdeklődik a tanácsadás iránt” – árulta el Kamenyiczki Nóra. A népszerűség egyik oka lehet, hogy a fiatalabb generációk nyitottabbak a pszichológiai segítségnyújtás irányába, tudatosabban odafigyelnek a lelki jóllétükre, és valószínűleg a szolgáltatás hatékonyságának fejlődése is hozzájárul, hogy egyre többen fordulnak a BME pszichológusaihoz.

Az egyetem szempontjából is rendkívül fontos hozzáadott értéket jelent a mentálhigiénés szolgáltatások biztosítása: a Műegyetem magas oktatási színvonala komoly teljesítmény-elvárásokat állít a hallgatók elé. „A jó tanulmányi előmenetelhez azonban a felmerülő kihívásokkal megbirkózni képes, kiegyensúlyozott személyiségre is szükség van. Az átmeneti vagy hosszan fennálló pszichés megterhelés teljesítményromlást, az egyetemi tanulmányok elnyújtását, és a rendszerből történő lemorzsolódást eredményezheti, amely az egyéni veszteségeken túl komoly gazdasági, társadalmi költségekkel is jár.”

Kamenyiczki Nóra szerint az egyetemi tanácsadás prevenciós hatással bír: „a problémák súlyosabbá, kezelhetetlenné válását megakadályozhatja, és így hozzájárul a hallgatók sikeres tanulási teljesítéséhez. A készségfejlesztő és önismereti tréningek pedig tovább növelik a BME-n szerzett diploma értékét, hiszen az innen kikerülő pályakezdők felkészültebben lépnek ki a munkaerőpiacra”.

A HSZI munkatársai sokat tesznek azért, hogy felhívják a fiatalok figyelmét az ingyenes lehetőségre. Bemutatkoznak a gólyatáborokban, és esetenként az elsőéveseket segítő mentorok is a HSZI-hez irányítják azokat a hallgatókat, akiknél azt tapasztalják, hogy nem tudnak hatékonyan megküzdeni a problémáikkal. A leggyakoribbak az önértékelési és önbizalommal kapcsolatos kérdések, a pályaválasztáshoz és a tanulmányok teljesítéséhez kapcsolódó problémák, és sokan kérnek segítséget párkapcsolati vagy családi gondjaik feldolgozásában. Az egyetemi időszak sok új életfeladatot tartogat, e miatt ez egy különösen érzékeny időszak: sokan ekkor szakadnak el először a családjuktól, és önálló életet kezdenek. Ez az első komolyabb párkapcsolatok és szakítások időszaka is. A diákok egy része nehezen dolgozza fel a megváltozott tanulmányi követelményeket, vagy nem tudja hatékonyan beosztani az idejét, és hajlamos egy-egy nehezebb feladat elvégzésének halogatására. „A bolognai, azaz, a kétszintű képzési rendszerben szinte nincs olyan időszak, amely ne tartogatna kihívást vagy nehézséget, amelyet mindenki másként él meg. A kezdés, a szakirány-választás, a tanulmányok mellett végzett gyakorlat vagy munka, illetve a végzés közeledtével jelentkező, ún. „kapunyitási pánik” mind olyan helyzetek, amelyekkel a fiatalok egy része nehezen vagy egyáltalán nem tud egyedül megbirkózni. A feldolgozatlan problémákat kísérhetik fizikai tünetek is, például alvási nehézségek, fáradtság, visszatérő hányinger stb. „Ilyen esetekben érdemes mielőbb szakember segítségét kérni” – tanácsolja a HSZI osztályvezetője. A HSZI munkatársai azt tapasztalták, hogy a műegyetemi fiatalok körében ritkán fordulnak elő alkohollal vagy droggal kapcsolatos függőségi problémák, ám a vártnál gyakoribbak a súlyosabb, klinikai szintű zavarok, amilyen a depresszió, vagy a személyiségzavarok egyes típusai.

Kamenyiczki Nóra szerint a fiatalok mentális egészségére jelentős befolyással vannak a közösségi médiacsatornák is, amelyeken keresztül „idealizált képet látnak az ismerőseikről, ami jelentős belső frusztrációt és önértékelési zavarokat okozhat. A kommunikáció egy része is csak a virtuális térben, írásban zajlik, így a metakommunikáció, azaz, az arckifejezés vagy a gesztusok elmaradnak. E miatt számos kommunikációs helyzet könnyen félreérthetővé válik és felesleges konfliktusokhoz vezet” – hozott fel további gyakorlati példákat a fiatalok életét befolyásoló szokásokról.

A hallgatók a beszélgetéseken teljes diszkréció mellett beszélhetnek az őket foglalkoztató témákról, a pszichológus pedig segíti őket a gondolataik rendszerezésében. „Minden problémahelyzet egyedi megoldást igényel, a választott módszertan függ a szakember eszköztárától és attól, hogy a kliens mire fogékony” – hívta fel a figyelmet Nóra.

„Minőségi szolgáltatásra törekszünk, mindamellett, hogy a várólista nagy nyomást is helyez a kollégákra” – reflektált Nóra a korlátozott erőforrásokra és a jelentkezők hatalmas számára. Hozzátette, hogy mindent megtesznek azért, hogy csökkentsék a várólistát, ezért módszertani újításokat próbálnak ki: tavasszal új bejelentkező kérdőívet vezettek be, amelyet a segítséget kérő hallgatók töltenek ki első lépésként. A kérdőív egyben mérőeszköz is, amely a fiatalokat nyomasztó probléma jellegéről és súlyosságáról ad információkat (például az esetlegesen fennálló depresszió mértékről vagy arról, hogy a hallgatónak vannak-e az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatai stb.). Ezután több lehetőséget kínálnak: a hallgató dönthet úgy, hogy fókuszáltan, egy jól behatárolható, érzelmileg megterhelő élethelyzet megoldásában szeretne segítséget kapni egy 4 alkalmas tanácsadási folyamat keretében, amelyre várhatóan gyorsabban bekerül. Ha hosszabb ideje húzódó, több területet érintő problémája van, akkor 8 alkalmas tanácsadási folyamatot javasolják neki, ami mélyebb és összetettebb problémák feltárására is alkalmas. Ez utóbbira 1,5-2 hónap a várakozási idő. „A tanácsadáson ugyanakkor fény derülhet olyan problémára is, amelynek jellegéből adódóan az egyetemi tanácsadás keretei között nem tudunk hatékonyan segíteni. Ilyenkor hosszabb terápiás folyamatba irányítjuk a hallgatót és mindaddig igyekszünk tartani vele a kapcsolatot, amíg megfelelő kezekbe kerül.” Kiemelte, hogy Magyarországon és Nyugat-Európában is egyedülálló a HSZI 8 alkalmas tanácsadási programja, „nemzetközi szinten egyetemi keretek között a 4-5 alkalmas folyamatok a jellemzők, és a hazai pszichológusképzés bázisát jelentő ELTE-n is általában 6 alkalmas foglalkozásokon vehetnek részt a hallgatók”.

A HSZI osztályvezetője végül elmondta, hogy az ösztöndíjjal  külföldön tartózkodó hallgatóknak Skype-on keresztül biztosítanak tanácsadást. Egy másik újdonság, hogy számos önismereti és készségfejlesztő kiscsoportos foglalkozás indul rendszeresen, például karriertervezés, időgazdálkodás vagy stresszkezelés témaköreiben, így egyszerre több hallgatót fogadhatnak, és a diákok is segíthetik egymást azzal, hogy megosztják tapasztalataikat. Tavasszal indult újdonságként a „mindfulness” készségfejlesztő csoportfoglalkozás is, aminek célja a hallgatók figyelmének fókuszálása a hatékonyabb tanulmányi teljesítmény és kiegyensúlyozottabb lelki egészség elérésére. Ebben a szemeszterben indult az első pszichodráma-csoport is, amelynek középpontjában a kapcsolati problémák feltárása és segítése áll.

A HSZI pszichológiai szolgáltatásainak bővebb leírása ezen a linken, a csoportos foglalkozási lehetőségek, tematikák itt érhetők el.
 

TZS - TJ

Fotó: Takácsi Ildikó