Bemutatkoztak a jövő ígéretes kutatói és tudósai

Egy hónapon át mérték össze tudásukat felsőoktatási intézményeink legtehetségesebb hallgatói az idei Országos Tudományos Diákköri Konferencián. 16 szekció műegyetemi eredményeit összesítettük.

„Az OTDK elsősorban fórum, amely lehetőséget teremt a hasonló érdeklődésű, hazai és határon túli felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok találkozására és kutatási eredményeik, alkotásaik megismerésére, azok megvitatására egymással és a tudományterületek vezető tudósaival, szakembereivel. Olyan programsorozat, amelynek kiemelt szerepe van a tudományos utánpótlás nevelésében, ezen keresztül a nemzet társadalmi és gazdasági fejlődésében. Így egyre közelebb jutunk távlati célunkhoz, a tehetségtámogató Magyarország megvalósításához” – olvasható Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyilatkozatában.

Április 27-én fejeződött be az év legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozási seregszemléje, amelyen 4896 fiatal tudósjelölt mutatkozott be 16 tudományos és művészeti szekcióban. Munkájukat 5782 oktató segítette témavezetőként. A XXXIII. alkalommal megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciát az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szervezte, fővédnöke az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia volt. A konferenciasorozat 2-4 napos szekcióüléseit 9 város (Budapest, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Miskolc, Mosonmagyaróvár, Pécs, Szeged, Veszprém) felsőoktatási intézményeiben tartották.

A szekcióülések után az első helyezettek közül 48-an Pro Scientia Aranyérmet, az intézmények által jelölt, tartósan kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző oktatók közül 55-en pedig a Mestertanár Aranyérmet érdemelhetik ki. A kitüntetéseket – az előzőekhez hasonlóan – várhatóan 2017 őszén, a XXXIII. OTDK záró és értékelő ünnepségén adják át a Magyar Tudományos Akadémián.

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyolc karának eredményei a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián:

 

Hány szekcióban értek helyezést vagy különdíjat a kar hallgatói

Első helyezések száma

Második helyezések száma

Harmadik helyezések száma

Különdíjak száma

Díjazott dolgozatok száma összesen

ÉMK

1

3

3

2

7

15

ÉPK

2

4

5

2

6

17

GPK

2

15

14

6

14

49

VBK

2

12

13

8

6

39

VIK

3

5

9

3

7

24

KJK

1

4

2

2

2

10

TTK

4

2

8

1

9

20

GTK

4

4

1

6

7

18

Az adatok forrásai az OTDK honlapjáról elérhető szekciók eredményösszesítői.

 

A BME hallgatói kiemelkedő eredményeket értek el az OTDK Műszaki Tudományi Szekcióban, amelyben 111 zsűritag értékelte a diákok kutatásait. E szekcióba 20 egyetem, 40 karának 414 pályaművét nevezték be. A műegyetemi hallgatók 161 dolgozattal pályáztak, ami közel háromszorosa a sorban második Óbudai Egyetemről nevezett pályaműveknek. A műszaki szekcióban kiosztott dobogós helyezések és különdíjak közel felét, 49%-át BME-s hallgatók nyerték el. A BME GPK diákjai voltak a legeredményesebbek: a dobogós helyek és különdíjak közel negyedét a kar hallgatói szerezték meg az után, hogy a dolgozatok közel ötödét is ők készítették. A teljes egyetemi mezőny második legeredményesebb kara a BME ÉMK, a negyedik a BME ÉPK, e mellett előkelő helyen végzett a BME KJK és BME VIK is. A szekcióban prezentációs különdíjat kapott Asztalos Lilla (BME GPK).

A Műegyetem diákjai taroltak a Biológia Szekcióban is: az egy helyezést vagy különdíjat elért dolgozatra eső pontszámok alapján a BME végzett az első helyen (a szekcióban két első, két második és egy harmadik helyezést értek el a BME hallgatói).

A Fizika, Földtudományok és Matematika Szekcióban a MTA Energiatudományi Kutatóközpont felajánlásaként nyert különdíjat Hódsági Kristóf (BME TTK), az MTA Energiatudományi Kutatóközpont felajánlásaként különdíjat kapott Erdős Boglárka (BME TTK), és az MTA Atommagkutató Intézet felajánlásaként részesült különdíjban Zsuga Lilla Veronika (BME TTK). Három további TTK-s hallgató kiemelt különdíjat nyert pályaművével.

Az Informatika Tudományi Szekcióban a Novofer Alapítvány Gábor Dénes Országos Tudományos Diákköri Ösztöndíját Gálai Bence (BME VIK) nyerte a „Személyazonosítás és esemény-felismerés LiDAR szenzorral” című munkájával. Varró Dániel, az MTA doktora és a BME VIK Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék egyetemi tanára a kiemelkedő témavezetői és oktatói munkájáért az Informatika Tudományi Szekció Imreh Csanád Emlékérmét kapta meg (Varró Dániellel, az MTA-BME Lendület Kiber-fizikai Rendszerek Kutatócsoport vezetőjeként készített interjút a bme.hu – szerk.).

A Kémiai és Vegyipari Szekcióban Barczikai Dóra (BME VBK) a „Miskolc városdíja” kitüntetést nyerte el, míg „Rektori különdíjat” kapott Gyűjtő Imre (BME VBK).

A következő, a 2019 tavaszán megrendezendő OTDK-n a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szervezi a Műszaki Tudományok Szekcióját, illetve a Kémiai és Vegyipari Szekciót. A következő hallgatói megmérettetés e két területének szervezési jogát jelképező stafétát Kollár László, a BME tudományos és innovációs rektorhelyettese vette át az intézmény nevében.

„A tudományos diákköri (TDK) mozgalom a magyar felsőoktatás legszélesebb bázisú, legátfogóbb tehetséggondozási formája, az önképzés, az elitképzés és a tudóssá nevelés színtere. A mesterek – a témavezető tanárok, kutatók – körül kialakuló TDK műhelyek ösztönző légkörében születik meg a legtöbb tehetséges diák első tudományos élménye” – olvasható az OTDK 2017. tavaszi felhívásában. A tehetséggondozó konferenciasorozat célja, hogy ösztönözze a hallgatók tudományos és művészeti diákköri tevékenységét, támogassa a tehetséges hallgatókat és mestereiket, valamint segítséget nyújtson a továbblépéshez a kutatómunkában és a pályakezdéshez is, továbbá ösztönözze jelentkezést a doktori képzésre.

A hallgatók idén a 2015-2016-ban elért, és az intézményi konferenciákon már minősített tudományos és művészeti eredményeikkel szerezhették meg az indulás jogát az OTDK-n, így pályatársaik és szakterületük kiválóságai előtt mutathatták be eredményeiket.

TZS-TJ

Fotó: http://otdk2017.uniduna.hu

A kiemelt kép: Philip János