„Terveinkkel innovatív ötletek megszületését és startup cégek fennmaradását segítjük”

Startup vállalkozások számára tervezett irodaházat és üzleti működési modellt fiatalok egy csapata a főváros egyik legnagyobb rozsdaövezetében, a Déli pályaudvar környékén.

„Egy szakmai-üzleti kapcsolatok ápolására, tanácsadásra és közösségfejlesztésre is alkalmas alkotóműhely alapjait teremtettük meg, itt az Y-generáció tagjai innovatív termékeket és szolgáltatásokat hozhatnak létre. A startupokat általában fiatalok indítják, akikre az üzleti rivalizálás helyett inkább jellemző a tudásmegosztás, az együttműködés és egymás ötleteinek támogatása. Nekik terveztünk egy olyan irodaházat, amely székhelyként szolgál számukra: inspirálja az üzleti elgondolásokat, a fejlődést és az innovációt” – foglalták össze a bme.hu-nak elgondolásuk alapjait a „3_és” elnevezésű csapat nyilatkozó tagjai: Lehotai Bence, a BME Építőmérnöki Kar Infrastruktúra-építőmérnök mesterszakon diplomát szerzett korábbi hallgatója, Treszkai Anett, a BME Építészmérnöki Kar építészmérnöke, rövidesen a műegyetemi mesterképzés hallgatója, Benkő Krisztina, a Corvinus Egyetem pénzügy-számvitel mesterszakos hallgatója, és Gyimesi Levente Zsombor, aki jelenleg a Szent István Egyetem településmérnök mesterszakán tanul. A fiatalok máris sikeresen szerepeltek ötleteikkel több településfejlesztési pályázaton, legutóbb I. helyen végeztek és Talentum-díjat nyertek az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület felhívásán. A Déli pályaudvar melletti kihasználatlan és funkcióját vesztett ipari területre terveztek egy fővárosi startup-központot (Budapest Startup Center), e mellett területrendezési tervet dolgoztak ki a pályaudvar környékének megújítására.

„Egy olyan környezetet és az első két emeleten olyan közösségi munkahelyet (angolul coworking office, ahol egy irodában, ám egymástól függetlenül dolgozhatnak azok, akiknek munkavégzése nem helyhez kötött, e tevékenység céljából érkeznek az adott irodába, és a munkájukhoz mindössze egy laptop szükséges – szerk.) alakítottunk ki, ahol a vállalkozások a lehető leghatékonyabban és legeredményesebben végezhetik feladataikat” – jegyezték meg átfogó építészeti, működési és megtérülési keretrendszerükről.

A többemeletes irodaépület szintjei a startup vállalkozások evolúciós fejlődésének feleltethetők meg. A szárnyaikat próbálgató és coworkingben dolgozó társulások az első és a második, míg a már vállalkozásként működő csapatok a felsőbb emeleteken kapnak otthont. E szintekre az egymás közötti kommunikációt és az együttműködést elősegítő nyitott terek, átalakítható válaszfalak és könnyen mozdítható bútorok jellemzők. A cég tevékenységének és portfóliójának kibontakozásával a startupok egyre feljebb juthatnak: a felsőbb szinteken bérelhetnek maguknak irodákat egészen a 6. emeletig, ahol a legfejlettebb, de maximum 25 fős vállalkozások kaphatnak helyet. „A tevékenység fejlődésével egyre komolyabb szellemi termékekkel és tudással rendelkezhet egy vállalkozás, amelynek védelmét már zártabb terekkel, szobákkal biztosítjuk. A piacképes és már önálló startupok idővel kirepülnek a központi ’fészekből’, és így helyüket átadják a következő generációnak. Számukra a rozsdaövezetbe tervezett további irodakomplexumokban kínálunk elhelyezést” – részletezték elképzeléseiket és várakozásaikat. A tervező fiatalok szerint minden szinten fontos szerep jut az étkező helyiségeknek, azaz a közösségi tereknek, e mellett az alternatív tevékenységek (például relaxáció, masszázs, zenehallgatás, meditáció stb.) végzésére és sportolásra (például ping-pong, csocsó, jóga, aerobik stb.) alkalmas területeknek, amelyek berendezései az innovátorok szellemi frissességét és kiegyensúlyozottságát hivatottak támogatni. Az irodai dizájn is az alkotói szabadság jegyében alakul: a startupok szabad kezet kapnak területük egyedi arculatának, színeinek és bútorainak kialakításában, ami ugyancsak új ötletek megszületését inspirálja.

A tervező hallgatók egyik legnagyobb problémának tartják, hogy a kezdő startupok általában nem mérik fel jól termékük vagy szolgáltatásuk piacát, sokszor túlságosan is összpontosítanak a szakmai munkára, miközben nincsenek tisztában a konkurenciával, a fogyasztók szokásaival és a marketing lehetőségeivel, ami miatt a vállalkozások egy része tönkre is megy. „Üzleti modellünkben a startupok támogatására üzletvezetési, marketing és jogi tanácsadási feltételeket is kidolgoztunk: az irodai bérleti díj tartalmazza ezt a szolgáltatást, amellyel a nem szakmai munkához kötődő tevékenységeket és a vállalkozások fennmaradását segítjük elő.”

A pályaművet elkészítő fiatalok minőségi zöldfelületeket terveztek a rozsdaövezetbe, és megalkották a szomszédos utcák környezetalakítási tervét: széles gyalogos felületek kialakításával, fiatalos kereskedelmi és vendéglátóhelyek koncepciójával és egy új, a startupokhoz kapcsolódó irodapark épülethelyeinek kijelölésével tették teljessé a MÁV tulajdonában álló, és rendkívüli közlekedési adottságokkal rendelkező területet. A hosszú távú terveket is figyelembe vették, és úgy vélik, hogy a fővárosi startup irodaház idővel akár regionális központtá válhat. Az épület földszintjére konferenciatermet és oktatótermeket terveztek, amelyek otthont adhatnak akár a visegrádi országok startupjait befogadó tudásmegosztó rendezvényeknek is.

A „3_és” csapat megvédte korábbi aranyérmét a startup irodaház koncepciójával: 2015-ben a Club Tihany 13 hektáros, természetvédelmi területen elhelyezkedő komplexumának megújítására készítettek fejlesztési tervet, amelyben a hotel négy évszakos kihasználására tettek javaslatot. A csapat nyitott arra, hogy érdeklődő befektetőkkel tárgyaljon terveik felhasználásáról. A startup irodaház koncepciója, mint szellemi termék egyelőre a csapat tulajdonában marad, jelenleg egy befektető érdeklődik az ötleteik iránt, így bíznak abban, hogy a jövőben valóban megvalósulhat egy kezdő vállalkozásokat segítő, a jelenlegi megoldásoknál komplexebb és nagyobb volumenben gondolkodó létesítmény a fővárosban.

„A közös ötletek, a kidolgozásba és a megvalósításba fektetett munka összekovácsolt minket. Demokratikusan, közösen hozzuk meg a döntéseinket. Kezdetben egy barátokból összeállt lelkes társaság voltunk, ám ma már a szakmai elhivatottság és megmérettetések is összekötik csapatunk tagjait” – vallották a több éve együtt dolgozó hallgatók, akik már több pályázatra neveztek csapatukkal és sikerre is vitték elképzeléseiket: 2015-ben megnyerték a műegyetemi Várostervezési Napok versenyt a Döbrentei tér rehabilitációjára kidolgozott tervükkel (a versenyről a bme.hu is beszámolt – szerk.).

A Budakeszi városközpont megújítására kiírt felhíváson már tervezőirodákkal versenyeztek, és különdíjban részesültek. A Magyar Nemzeti Múzeum kertjének átalakítására kidolgozott tervüket megvásárolták, idén őszre várható a megvalósulás, amelyben a fiatalok néhány ötlete is megjelenhet. „Rengeteget tanultunk ezeken a versenyeken a csapatmunkáról, a szervezésről és egymás szakterületéről is. Olyan szemléletet sajátítottunk el, amellyel a felvetéseket komplex módon, egészében látjuk, és több oldalról is körbejárjuk, mielőtt javaslatot teszünk a megoldásra. E tudás nagyon jó ajánlólevél az állásinterjúkon és hasznát vesszük a gyakorlati ismereteknek is” – jegyezték meg. A jövőben is indulnak a korábbiakhoz hasonló felhívásokon, és azt tervezik, hogy talán egy saját vállalkozást is létrehoznak.

A „3_és” csapat tagjai:

Benkő Krisztina – közgazdász – BCE-GTK Számvitel MSc

Gyimesi Levente Zsombor – tájépítész, településmérnök – SZIE/BCE-TÁJK – Településmérnök MSc

Lakner Lóránd László – tájépítész, településmérnök – SZIE/BCE-TÁJK – Településmérnök MSc

Lehotai Bence Gábor – építőmérnök-települési specializáció – BME-ÉMK Infrastruktúra Építőmérnök MSc

Oláh Péter Ciprián – kertészmérnök, településmérnök – BCE Településmérnök MSc

Treszkai Anett – építész – BME-ÉPK – Építészmérnök BSc

Vadász Dániel Pál – tájépítész – SZIE/BCE-TÁJK – Tájépítészmérnök MSc

A 3_és csapat honlapja

Versenyeredményeik:

2015. március – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – Várostervezési Napok I. hely

2015. november – Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület Pályázata: Club Tihany – A négy évszakos Balaton – I. hely – Talentum díj 2015

2016. február – Budakeszi városközpont megújítás – Különdíj

2016. július – Magyar Nemzeti Múzeum Kert pályázat – megvételben részesült terv

2016. november – Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület Pályázata: Restart és Startup, az Y-generáció irodái – I. hely – Talentum díj 2016

TZS - TJ

Fotó: Takács Ildikó

Illusztráció: 3_és csapat