TechCsajoké a jövő! A lányoknak helyük van a műszaki felsőoktatásban és szakmákban

A technika és a természettudományok iránt érdeklődő középiskolás lányok jöttek a „TechCsajok” nyitó rendezvényére a BME-n. A kezdeményezésnek négy nagyváros adott otthont.

„Az alkotás örömét adják művelőiknek a műszaki, az informatikai vagy a természettudományi területek. Ez a nagyszerű érzés végigkíséri azok életét, akik e pályát választják” – fordult a rendezvényen résztvevő fiatal hölgyekhez Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora. „Tartsák meg személyiségüket, erősödjenek meg meggyőződésükben, gondolkodjanak nyitottan, és élvezzék a tanulást. Leljék örömüket a szakmájukban is, amely fontos része lesz életüknek” – tanácsolta köszöntőjében.

„60-70 év múlva a mai fiatalok határozzák meg a világot, ennél fogva érdekünk, hogy minél előbb felkeltsük érdeklődésüket a műszaki és a természettudományi szakmák iránt” – fogalmazta meg beszédében Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára. Felhívta a figyelmet a műszaki területeket övező számos sztereotípiára, többek között arról, hogy e területeken nehéz teljesítményt felmutatni. „Kellő motivációval és érdeklődéssel e szakmák rendkívül izgalmasak” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nyitott szakemberekre van szükség „a tudomány és az ismert technológiák folyamatos fejlődéséhez. További előny – vélekedett –, hogy szinte biztos munkahelyre és jó kereseti lehetőségekre számíthat az, aki e szakterületet választja a továbbtanuláskor”.

„Ne adják fel álmaikat, bátran válasszák e hivatást. Ne felejtsék, hogy bárki lehet önökből, kiváló mérnök, tudós vagy kutató” – köszöntötte a résztvevőket Dale A. Martin, a rendezvénysorozatot szervező Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója. „A TechCsajok rendezvénysorozat célja, hogy megmutassuk a lányoknak a műszaki szakmákban rejlő izgalmakat, érdekességeket, és azt, hogy mérnöknek lenni ’menő’ dolog.” Hozzátette, hogy e rendezvénnyel a Kamara a digitalizációt, azaz, a mindennapjainkat átható digitális technológiákat is népszerűsíti, és utóbbinak kreatív formálói lehetnek a jövőben a mostani programsorozaton résztvevő hölgyek is.

A TechCsajok rendezvénysorozatot az 1993-ban alakult Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara hívta életre. A helyszíneken a szervezet valamely kiemelt tagvállalata támogatta és koordinálta az programokat.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara kiemelt témája idén, hogy növelje a szakképzett munkaerő-ellátást különösen a technika, a természettudományok és az informatika területén. „E területeken messze átlag alatt van a női hallgatók aránya. A felsőoktatásban tanulók több mint fele nő, ám ez az arány a matematika területén már csak 42%, a fizika területén 23%, a járműtervezésben és -gyártásban 17%, a számítástechnikában 15%, és mindössze 9% a gépgyártásban, a műszer- és fémiparban, míg az elektronika és automatizálás területén is csupán 6% a hölgyek aránya”. A TechCsajok program szervezői minél több lány érdeklődését szeretnék felkelteni és motiválni őket a mérnöki életpálya választására. 

A négyállomásos eseménysorozaton sikeres nők, mint lehetséges hiteles példaképek számoltak be a szakterületükben rejlő lehetőségekről és a saját karrierútjukról. A program részeként a „TechKaland” kiállításon a kezdeményezésben résztvevő, érdekes műszaki irányú munkaköröket nyújtó vállalatok, és egy-egy adott régió felsőoktatási intézményei mutatták be legújabb technológiai eredményeiket, és a technikai foglalkozások talán kevésbé ismert, ám izgalmas oldalait.

A rendezvény állomásai voltak: Budapest (támogató: Siemens Zrt.), Pécs (támogató: Hauni Hungaria Gépgyártó Kft.), Debrecen (támogató: BASF Hungária Kft.) és Miskolc (támogató: ELMŰ-ÉMÁSZ).

TZS - TJ

Fotó: AHK

Kiemelt kép forrása: Techcsajok