2017. december 15.
Szívószálas rakéta, cseppfolyós nitrogén szökőkút, lombikba zárt főtt tojás és tűztornádó várta a gyerekeket a BME Fizikai Intézetének nagyelőadójában.
„Látványos, interaktív kísérletekkel és bemutatókkal könnyebben felkelthetjük a fiatalok érdeklődését a fizika iránt, amely látszólagos nehézsége ellenére izgalmas és élvezetes eredményekkel, az új megalkotásának lehetőségével és a körülöttünk lévő világ mélyebb megismerésének lehetőségével kecsegtet minden korosztályt” – érvelt a természettudományi oktatás újszerűségének fontossága mellett Härtlein Károly, a Természettudományi Kar Fizikai Intézetének mesteroktatója. Közreműködésével a kar Dékáni Hivatala és a Fizikai Intézete tizenegyedik alkalommal tartott rendhagyó Mikulás ünnepséget az egyetemi dolgozók gyermekeinek és kísérőiknek. A BME mesteroktatója Orosz Lászlóval, a TTK Fizikai Intézet Fizika Tanszékének egyetemi docensével közösen tartott interaktív előadást az ifjúságnak.
A fiatalok több lenyűgöző bemutatón keresztül testközelből tapasztalhatták meg a fizika tudományának néhány alapvető jelenségét. A műegyetemi oktatók egy, akár otthon is elvégezhető kísérletben két egymásba dugható szívószálból építettek „rakétát”, majd Bernoulli törvényét a tüdőből kiáramló levegő és egy hajszárító segítségével szemléltették.
A gyerekek különböző hőtani kísérleteket is megtekinthettek: a BME mesteroktatója ecetsavval keltett „vihart” egy lombikban, és cseppfolyós nitrogénnel varázsolt szökőkutat a tanári pódiumra. Härtlein Károly megosztotta fiatalokkal azt is, hogy hogyan lehet egy főtt tojást behelyezni, majd kivenni egy hagyományos lombiküvegből.
A műegyetemi fizikusok a zsúfolásig megtelt nagyelőadóban tüzes kísérletek kémiai láncreakciójában virágport égettek, és végül egy 1905-ből származó akusztikai kísérletben Rubens-féle csővel kimutatható állóhullámokat generáltak, láthatóvá téve a hanghullámok és a légnyomás kapcsolatát.
TZS - GI
Fotó: Philip János