2018. január 25.
Az új lehetőség abban nyújt segítséget, hogy a sikeres felvételi vizsgát tett diákok anyagi okok miatti ne kényszerüljenek az egyetemi tanulmányok melletti munkavállalásra.
Az ösztöndíjprogram egyik alapelve, hogy már az egyetemi élet első napjától támogatást nyújtson hallgatóinak, ezáltal is segítve önálló életük megalapozását. Az ösztöndíj folyamatos, kiegyensúlyozott tanulásra sarkall, és összege akár teljes mértékben lefedi egy átlagos egyetemista havi kiadásait*. Így megteremthető annak lehetősége, hogy hallgatók a tanulásra koncentrálhassanak.
Az #építő250 ösztöndíjjal egy tanuló egy félév alatt összesen 250.000 forint támogatáshoz juthat havi 50.000 forinttal számolva. Az első félév első részének ösztöndíját a felvételi eredmény határozza meg. De azok sem maradnak le a lehetőségről, akik gyengébb felvételi eredményt érnek el. A 3. hónaptól az egyetemen nyújtott teljesítményt is figyelembe veszik, így támogatást kaphatnak, akik a felvételi eredményük miatt az első hónapokban nem kaptak ösztöndíjat. Ezáltal a program folyamatos tanulásra ösztönzi a hallgatókat. A második félévtől pedig már kizárólag az egyetemen nyújtott teljesítmény számít.
A pontos feltételrendszer
Az első félév első felének pályázati feltételei:
- minimum 400 felvételi pont
- matematika és fizika/ágazati szakmai érettségi középszinten minimum 80%-os, emelt szinten minimum 60%-os eredmény vagy OKTV/OSZTV 1-10. helyezés
A programba került hallgatókat 3 kategóriába rangsorolják, és eszerint kaphatnak havi 50.000, 36.000 vagy 24.000 forintos támogatást 3 hónapon keresztül.
Az első félév második felének pályázati feltételei:
- az első 3 hónap előre meghatározott, mérföldkőnek számító zárthelyi vizsgák teljesítése
Aki a felvételi eredménye alapján nem került be a programba, újra pályázhat, ha teljesíti a mérföldkőnek számító zárthelyi vizsgákat.
Támogatás további 2 hónapon keresztül.
A második félév első felének pályázati feltételei:
- minimum 4.00 tanulmányi átlag
- a mintatanterv szerinti kreditek 80%-ának teljesítése
Támogatás 3 hónapon keresztül.
A második félév második felének pályázati feltételei:
- előre meghatározott, mérföldkőnek számító zárthelyi vizsgák teljesítése
Támogatás további 2 hónapon keresztül.
Az ösztöndíjprogram a felsőbb évfolyamokon motiválja a hallgatókat a tudományos diákköri illetve közösségi munkák elvégzésben, ezáltal jó alapot teremt a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj, az Új Nemzeti Kiválóság Program által nyújtott támogatás és külföldi ösztöndíjak elnyeréséhez.
Az #építő250 ösztöndíjprogram tanulásra ösztönöz, de háromlépcsős rendszerének köszönhetően nemcsak a legjobbakat díjazza.
A program 2018 szeptemberében szeptemberétől az Építőmérnöki Kar BSc képzés összes évfolyamán elindul.
További részletek elérhetők a kar honlapján.
*A BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóságának a 2015-ben felvett hallgatók körében végzett önkéntes kutatásának eredményei szerint.
Forrás: BME Építőmérnöki Kar