2018. november 29.
Több területen javított helyezésén, illetve bizonyos kritériumok alapján megőrizte vezető szerepét a BME a nemrég nyilvánosságra hozott felmérések szerint.
Két helyet is előrelépett, így a tavalyi hatodikhoz képest a negyedik helyre sorolták a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet a HVG rangsor – Diploma 2019 kiadványban, amelyben 41 hazai felsőoktatási intézményt vettek górcső alá a készítők. A BME felfelé menetelése több éve tart, a 2017-es listán is bár jól szerepelt, de akkor még a hetedik helyen végzett. Az oktatói kiválóság szempontjából egy helyet javítva idén a tizedik lett a Műegyetem, míg a hallgatói kiválóságot tekintve immáron több éve a bronzérem birtokosa. Ezekkel az eredményekkel intézményünk újból a legkiválóbbak között szerepel. A felmérésből megtudható az is, hogy a 2017/2018-as tanévben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 15.034 fővel a tavalyi évhez hasonlóan a harmadik legnépszerűbb az alap- vagy osztatlan, nappali munkarendű képzésben részt vevő diákok körében.
A tíz legjobb magyar egyetem összesített listája
(az adatok forrása: HVG rangsor – Diploma 2019, zárójelben a tavalyi helyezés – szerk.)
Rang | Intézmény | Oktatói kiválóság | Hallgatói kiválóság |
1. | Eötvös Loránd Tudományegyetem | 1. | 2. |
2. | Szegedi Tudományegyetem | 2. | 5. |
3. | Debreceni Egyetem | 4. | 5. |
4. | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (6.) | 10. (11.) | 3. (3.) |
4. | Semmelweis Egyetem | 9. | 4. |
6. | Pázmány Péter Katolikus Egyetem | 6. | 8. |
6. | Pécsi Tudományegyetem | 4. | 10. |
8. | Pannon Egyetem | 2. | 16. |
9. | Budapesti Corvinus Egyetem | 18. | 1. |
9. | Nemzeti Közszolgálati Egyetem | 14. | 5. |
A HVG összeállításából kiderül, hogy tavalyhoz képest idén némileg több, összesen 4709 felvételiző jelölte meg első helyen a BME-t továbbtanulása leendő intézményeként, ez alapján a negyedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény a jelentkezők körében. A felvettek pontátlaga 413,7, amely ugyancsak a 4. helyhez juttatta a BME-t. 83,91 százalékuk már rendelkezett nyelvvizsgával gólyaként, amely a harmadik legjobb eredménynek számít az országban. Kiemelkedő adat, hogy az elsőévesek közül 79-en értek el helyezést tanulmányi versenyen még középiskolásként, ami az előző évvel megegyezően a második legjobb hazai egyetemi teljesítmény.
A felmérés szerint 772 műegyetemi tanár rendelkezik tudományos fokozattal, azaz az oktatói gárda csaknem 78 százaléka, akiknek csaknem tizede MTA-címet is birtokol. A BME ezen a területen is megőrizte 5. helyét.
A magyar felsőoktatási intézmények több mint 153 karának összesített rangsorában az oktatói és hallgatói kiválóságot, a tudományos fokozatot és az egy fokozatra jutó hallgatói létszámot vették figyelembe. E rangsorban a műegyetemi karok jelentős része javított vagy megőrizte az előző évben elért eredményét.
A BME karai a vizsgált több mint 153 kar összesített rangsorában
(az adatok forrása: HVG rangsor – Diploma 2019, zárójelben a tavalyi helyezések – szerk.)
Rang | Intézmény |
6. (10.) | Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) |
9. (8.) | Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) |
10. (10.) | Természettudományi Kar (TTK) |
14. (13.) | Gépészmérnöki Kar (GPK) |
17. (17.) | Építőmérnöki Kar (ÉMK) |
22. (24.) | Építészmérnöki Kar (ÉPK) |
45. (25.) | Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) |
64. (72.) | Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) |
A Figyelő Felsőoktatási Rangsorának 2019-es összesítése több szempontból is különleges: az eddigi képzési területenként megállapított rangsor mellett először jelent meg intézményi abszolút rangsor, amelyen a BME rögtön az előkelő harmadik helyezést érte el, és első a hazai műszaki oktatást végző intézmények között.
Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2019
Intézményi abszolút rangsor (az adatok forrása: Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2019 – szerk.)
Rang | Intézmény |
1. | Budapesti Corvinus Egyetem |
2. | Állatorvostudományi Egyetem |
3. | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
4. | Nemzeti Közszolgálati Egyetem |
5. | Semmelweis Egyetem |
6. | Eötvös Loránd Tudományegyetem |
7. | Pázmány Péter Katolikus Egyetem |
8. | Testnevelési Egyetem |
9. | Pécsi Tudományegyetem |
10. | Szegedi Tudományegyetem |
Az intézményi rangsor mellett elkészült az egyes képzési területek besorolása is, a BME a gazdaságtudományok, az informatika, a műszaki, a társadalomtudományi és a természettudományi témákban érintett. A műegyetemi karok hozták az elvárt eredményt. Előrelépett egyebek mellett a Természettudományi Kar és a Gépészmérnöki Kar, előbbi a természettudományok, utóbbi a műszaki tudományok területén számít a legnépszerűbbnek a fiatalok körében.
Helyezések képzési területenként
(az adatok forrása: Figyelő Felsőoktatási Rangsor 2019 – szerk.)
Képzési terület | Kar | Eredmény |
Műszaki | GPK | 1. (2.) |
Természettudományi | TTK | 1. (2.) |
Informatika | VIK | 2. (2.) |
Műszaki | VIK | 3. (1.) |
Műszaki | ÉPK | 4. (5.) |
Társadalomtudományi | GTK | 5. (3.) |
Műszaki | VBK | 5. (4.) |
Gazdaságtudományok | GTK | 5. (4.) |
Műszaki | ÉMK | 6. (6.) |
Műszaki | KJK | 7. (7.) |
Műszaki | GTK | 11. (9.) |
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetése kiemelten kezeli az intézmény hazai és nemzetközi rangsorokban elfoglalt szerepét, amely egyebek mellett fontos mérlegelési szempont lehet a pályaválasztás előtt álló fiatalok számára a döntésük meghozatalában. Az intézmény mind oktatási, mint szakmai továbbképzési lehetőségeiben a magas színvonalra törekszik és a gyakorlatban is hamar kamatoztatható ismereteket nyújt a fiataloknak.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem további rangsorokban elért helyezéseiről a bme.hu aloldalán találhatók további részletek.
Még több infomáció a Műegyetem frissen elkészült Felvételi kalauz 2019 c. kiadványában olvasható, amelyhez 2018. november 30-án a BME nyílt napon bárki hozzájuthat, emellett elektronikusan is elérhető a bme.hu aloldalán.
TZS-GI