2019. március 18.
Március 15-e alkalmából a Műegyetem hat oktatóját tüntették ki, köztük a korábbi nemzetközi rektorhelyettest.
„Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából az Országházban tartott köszöntőjében, a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrendek átadása előtt. „Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit. A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban – méltatta az államfő a díjazottak munkásságát Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében.
Széchenyi-díjban részesültek: | |
Kurutzné Kovács Márta, Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kara Tartószerkezetek Mechanikája Tanszékének professor emeritája a szerkezeti mechanika és a határterületi biomechanika területén, különösen az emberi gerinc kísérleti és numerikus biomechanikai vizsgálatában elért, nemzetközileg is figyelemre méltó tudományos eredményei, valamint mérnökgenerációk számára meghatározó, iskolateremtő oktatói tevékenysége elismeréseként; | |
Rónyai Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének kutatóprofesszora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar Matematika Intézete Algebra Tanszékének egyetemi tanára a hazai számítástudomány klasszikus algebrai irányzatának megteremtésében betöltött kimagasló szerepe, a gyűrűelmélet, valamint a kommutatív algebra és az algebrai számelmélet algoritmikus kérdéseinek vizsgálatában elért eredményei elismeréseként. | |
A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült: | |
Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Elektronikus Eszközök Tanszékének professor emeritusa és a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tanácsadója a hazai anyagtudomány, főként a mikro- és nanoszerkezetű félvezető anyagok kutatása területén elért, nemzetközileg is kiemelkedő tudományos eredményei, a fiatalabb generációk tudományos kibontakozását segítő egyetemi oktatói munkája, valamint jelentős tudományszervező tevékenysége elismeréseként. | |
A március 15-i ünnepnapot megelőzően a kormány tagjai adtak át magas állami és rangos szakmai elismeréseket. | |
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült: | |
László Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanára, korábbi nemzetközi rektorhelyettese az anyagtudomány területén folytatott több évtizedes kimagasló színvonalú oktatói-kutatói munkája, valamint az oktatás és tudományszervező tevékenysége elismeréseként. | |
A díjat Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere adta át. | |
A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült: | |
Sajtos István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék tanszékvezető egyetemi docense a falazott és vasbeton tartószerkezetekkel kapcsolatos kiemelkedő kutatási eredményei, valamint a szakmai utánpótlás nevelésben végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként. | |
A díjat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nyújtotta át. | |
Jedlik Ányos-díjban részesült: | |
Huszthy Péter, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszékének egyetemi tanára a szerves kémia területén elért kutatói és feltalálói tevékenységért. | |
A díjat Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkára adta át. |
– GI –