Rangos állami kitüntetésben részesült a közelmúltban a VBK professzora.

„Nagyon fontos számomra az elnyert elismerés, mert a VBK terjesztett fel rá és a szenátus is egyhangúlag támogatta: sokan dolgozunk a karon és az egyetemen is, ezért rangot jelent, ha kiválasztanak és bizalmat szavaznak a kollégák” – hangsúlyozta a bme.hu kérdésére László Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanára, miután a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vette át az anyagtudomány területén folytatott több évtizedes kimagasló színvonalú oktatói-kutatói munkája, valamint az oktatás és tudományszervező tevékenysége elismeréseként. A professzor megjegyezte, a korábbi díjakat főként a szűkebb szakmai közönség adta, amelyek „vagy kari elismerések, vagy pedig tudományos ösztöndíjak voltak, mint például a Széchenyi-ösztöndíj; a tisztikereszt sokkal szélesebb körű megbecsülést jelez”.

„Rendelkeztem némi családi motivációval a mérnöki pályaválasztáshoz, de engem nagyon nehéz közvetlenül ösztönözni, igazából csak a háttérből lehetett ezt megtenni” – árulta el szakmai indíttatásáról a kitüntetett, akinek gépészmérnök édesapja az olajiparban dolgozott, a százhalombattai Dunai Finomító – akkoriban zöldmezős fejlesztés – beruházója volt. László Krisztina korán rájött, hogy a gépészmérnökség nem neki való, nőként ráadásul sokkal nehezebb volt a mérnöki tudománynak kifejezetten e területén helyt állni. Általános iskolában a kémia és a matematika érdekelte inkább: területileg az I. István Gimnáziumban kellett volna továbbtanulnia, ahová tömegközlekedéssel csak sok átszállás árán tudott csak eljutni.

„Soroksári vagyok és akkoriban tervezték, hogy a HÉV-et beviszik a Kálvin-térig. Ennek persze megörültünk, hogy milyen jó lesz nekem, ha így történik, mert akkor a Veres Pálné Gimnáziumba járhatok” – emlékezett, hozzátéve, hogy a HÉV vonalát azóta sem hosszabbították meg, viszont az iskolaválasztás jó döntésnek bizonyult: jeles kémiatanárt kapott Szundy Gizella személyében, aki a népszerű tehetséggondozó program, a Ki miben tudós? nyerteseinek sorát nevelte ki. „Remek középiskolába jártam. A technika oktatása során nem a varrást, hanem a laborgyakorlatot választottam, és minden nyáron dolgoztam is valamilyen laborban, amely ideális szakmai hátteret biztosított” – részletezte László Krisztina, kiemelve: kétszer indult középiskolás kémiai versenyen. Második alkalommal az ország első tíz legjobbja közé került be. Eredményével abban az időben kiváltotta volna a felvételi vizsgát az ELTE kémia szakára: számára azonban nem volt kétséges – emellett a családi háttér is erősítette elhatározását –, hogy a Műegyetemre felvételizzen.

László Krisztina a Műegyetemen megismert kiváló tanárokra szívesen gondol vissza: Manczinger József a vegyipari, Nyeste László a biológiai kémiai műveleteket tanította. „Nagy Lajos György olyan nagy hatással volt rám, hogy később a felesége lettem” – jegyezte meg nevetve a professzor néhai férjéről, aki két cikluson keresztül is dolgozott dékánként. „Ő emblematikus alakja volt a karnak: neki alapították meg a hallgatók a legjobb oktató díját – elsőként a Vegyészkaron –, amit most már a többi karon is odaítélnek.

László Krisztina vegyészmérnökként a gyógyszer szakirányon végzett – akkor még ágazatnak hívták – majd érdeklődése a radiokémia felé fordult: alkalmazott radiokémiai szakmérnök lett. Visszaemlékezése szerint a nyolcvanas években a BME Vegyészmérnöki Karán zajló nagyon erős szakmérnöki képzésben a radiokémiai oktatást és a laborgyakorlatokat olyan kiváló professzorok vezették, mint Csom Gyula vagy Fehér István, a hazai sugárvédelem „atyja”, a végzett radiokémiai szakmérnököket pedig Pakson és a sugárvédelmi intézményeknél azonnal alkalmazták. „Ehhez a fajta kutatáshoz és oktatáshoz különleges és drága laborok kellenek: a három ilyen kari laborból mára egy maradt: a megszüntetésüket végső soron a terület jelentőségének visszaesése és a gazdasági racionalitás követelte meg. Ma radiokémiai oktatás a fizikai kémia keretén belül van, a környezetmérnök hallgatók pedig az egyetemi reaktorba járnak mérési gyakorlatra. Az új paksi blokkokhoz szükséges szakemberképzés az oktatás-kutatást is újra fellendíti” – ecsetelte a díjazott, aki a gyógyszer szakirányhoz kötődően kezdő kutatóként a természetes anyagok elválasztását kezdett vizsgálni, innen egyenes út vezetett az adszorpció, a felületkémia, majd az anyagtudomány területére.

László Krisztina főként szén alapú pórusos rendszerekkel foglalkozik. „A periódusos rendszer elemei közül a szén a legizgalmasabb. Allotróp módosulatai közé olyan szélsőséges tulajdonságú anyagok tartoznak, mint a legkeményebb természetes ásvány, a gyémánt, illetve korunk fizikai és kémiai kutatásainak egyik „sztáranyaga”, a hajlékony kétdimenziós grafén” – vallja szakterülete szépségéről a professzor. Hangsúlyozta, a szén vegyületei meghatározóak nemcsak a szerves és szervetlen kémiában, de az élő szervezetekben is. A pórusos szenek számos, napjainkban is hasznosított tulajdonságát (színtelenít, szagtalanít, sebet gyógyít) már az ókori egyiptomiak felismerték. Széles körű alkalmazásukra példa, az orvosi széntabletta, a tiszta ivóvizünkhöz nélkülözhetetlen aktívszenes szűrőrendszerekben, sőt legújabban már kozmetikumokban is használják. „Kezdetben a pórusos szenek egyszerűsége, ugyanakkor sokoldalúsága vonzott. Azóta izgalmas változások történtek a területen: széles körben ismertté váltak a szén-nanocsövek, felfedezték a fullerént, valamint a grafént is” – mutatott rá a szénkutatások dinamikus változásaira a BME egyetemi tanára, hozzátéve, egy harmadik típus, a rendkívül könnyű és tetszés szerint alakítható fizikai és kémiai tulajdonságú szén aerogélek is komoly perspektívával kecsegtetnek: tüzelőanyag-elemek elektródjaként, elválasztástechnikában, katalízisben használhatják őket.

Kutatócsoportján kívül Magyarországon csak egy labor foglalkozik az ún. fémorganikus térhálókkal. A gyakorlati igény és a számítógépes modellezés közösen hozta létre ezeket a sajátos molekulákat: a pórusoknak ezekben az anyagokban nem falai vannak, hanem szerves széntartalmú ligandumok, mint szálacskák tartják össze a rendszert. Így a saját térfogat igen kicsi, ami a gáztárolási kapacitást egészen kivételes mértékben megnöveli. Az új anyagcsalád lehetővé teheti, hogy a gázmeghajtású gépjárművekbe nagyobb mennyiségű hidrogént vagy metánt „tankolhassunk”, a jelenleginél biztonságosabb körülmények között.

„Dolgozunk egy nagyon érdekes uniós projekten többek közt kazah partnerekkel közösen: ún. enteroszorbenseket fejlesztünk ki, olyan, szénhez hasonló képességű tablettákat, amelyek lenyelés után lokálisan vonják ki a szervezetbe jutott méreganyagokat, így akár radioaktív ionokat is. A szén jellegű anyagok jók a szerves mérgek hatástalanítására, a (nehéz) fémeket pedig adalékanyagokkal – mint például a gyümölcsökből kivonható pektin – lehetne megkötni. Célunk ezt a két funkciót egyszerre ellátó kompozit készítmény megalkotása. A világ sok részén az ivóvízben, élelmiszerben a megengedettnél lényegesen nagyobb nehézfémszennyezés van: Kazahsztán például ilyen. Ráadásul a szennyezők egy része gyakran radioaktív is” – beszélt aktuális munkájáról a kutató. A program keretein belül áprilisban Domán Andrea doktorjelölt, májusban pedig magam is egy-egy hónapot töltöttünk a nur-szultáni Nazarbajev Egyetemen.

A tisztikereszt elnyerésének indoklásában szerepelt László Krisztina kiemelkedő tudományszervezői tevékenysége, amely a nemzetközi rektorhelyettesként eltöltött években teljesedett ki. „Nagyon sajnálom, hogy hallgatóként, nem voltak olyan programok a külföldi tapasztalatszerzésre, mint napjainkban” – idézte fel. „Már évek óta dolgoztam fiatal kutatóként, amikor kifejezetten csak amiatt utazhattam ki hivatalos útra Angliába, mert beszéltem angolul, az a kolléga pedig, akinek nem volt meg az idegen nyelv ismerete, angol nyelvű segítőt keresett. Nagyon örülök, hogy a mai fiatalok számára ezek a lehetőségek fennállnak, viszont úgy vélem, kevesebben élnek vele, mint azt tehetnék – vallotta a professzor, aki elmondta azt is: támogatja annak kötelezővé tételét, hogy a mérnöki diploma előfeltétele a külföldön eltöltött félév, vagy a közös témavezetésű diplomamunka legyen”.

A professzor hozzátette, ma már a magyar cégek nagy része is belátja: fontos a kapcsolattartás a nemzetközi kutatóhelyekkel, munkahelyekkel. Az egyetem támogatja ezt, de nehézséget jelent, hogy a hallgatói létszám szerinti finanszírozás miatt sok oktató nehéz szívvel engedi el diákjait hosszabb időre. Ha ez az akadály elhárulna, akkor többen állnának a tanárok közül is a külföldi tanulás ügye mellé. „Ez feldobja a fiatalokat, és a témavezetőnek is jó, ha látja azt, hogy a tanítványaik külföldön is megállják a helyüket. Az eredményért mindenhol meg kell küzdeni, ugyanakkor sok hasznos tapasztalatot haza lehet hozni” – fogalmazott a kitüntetett.

László Krisztina fontosnak tartja az egyre nagyobb számú külföldi, sok esetben ösztöndíjas hallgatók fogadását is. „Ahogyan diákjainkat külföldi tapasztalatszerzésre kapacitáljuk, fontos, hogy fogadjunk is másokat, akikkel szemben ugyanolyan szakmai elvárásokat támasztunk, mint a magyar tanulókkal” – fogalmazott, kijelentve, hogy a külföldi hallgatók a nemzetközi színtéren nagyon fontosak, ők viszik hírét az egyetem magas szintű képzéseinek.

László Krisztina az oktatás és kutatás arányos egységét tekinti ideálisnak. Mint fogalmazott, „vannak különböző periódusok e téren: fiatal tanársegédként én magam is azt tapasztaltam, amit doktoráns hallgatóinktól hallok: egyrészt nekik tetszik, hogy átkerültek a katedra másik oldalára, másrészt sokan mondják, hogy a tanítás révén értik meg leginkább a korábban tanultakat”. A kutató nyomatékosította, a tudás hatékony átadásához nélkülözhetetlen, hogy oktatói tapasztalattal is rendelkezzenek az egyetemi szakemberek, és viszont. Tudományos konferenciákon is élesen megkülönböztethetők az egyetemi háttérrel rendelkező előadók, ahogyan megosztják eredményeiket a hallgatósággal. Szerinte sokkal jobban lehet átadni azt, amivel az ember maga is közvetlenül foglalkozik. „Kicsit olyan ez, mint a hernyótalp, tehát az egyik elem előkészíti a másik előrehaladását. Ráadásul élmény látni a fiatalságot a kutatómunka közben, ahogy saját feladatuk szépségét és hasznát, érdekességét felfedezik” – emelte ki az oktatás, kutatás, és mentorálás előnyeit László Krisztina.

„Gimnáziumi alma materem névadója, Veres Pálné gyakran eszembe jut. Egy olyan korban élt, amikor csak a férfiak végeztek 'komoly feladatokat', vitatkozhattak a 'világ sorsáról'. Ma már szakmai munka van elég, főleg ha nőként a mérnöki pályán akarunk helyt állni. Amikor Veres Pálné törekvései révén éppen 150 éve, 1869-ben az Országos Nőképző Egyesület létrejött, tagjai egy nagyon progresszív és egyszerű jelszót fogalmaztak meg maguknak, ami azóta sem veszített erejéből: haladjunk!” – hívta fel a figyelmet a szakember, aki úgy gondolja, érdemes a továbbiakban is ennek szem előtt tartásával, nyitottan keresni és megtalálni az új kihívásokat. Ehhez persze pályázni, hallgatókat megnyerni és kutatni kell, hiszen minden megválaszolt kérdés még több izgalmas kérdéshez vezet – fűzte hozzá.

HA-GI
Fotó: Philip János