2019. október 08.
Figyelemfelkeltő és inspiráló programok várták a Műegyetem vendégeit a campus valamennyi rendezvényén.
2019. szeptember 27-én és 28-án ezúttal is látogatók sokasága töltötte meg a Kutatók Éjszakája műegyetemi helyszíneit. Izgalmas és szórakoztató előadások, szakmai bemutatók, valamint kísérletek várták az BME-re érkezőket korosztálytól függetlenül. A szervezők célja a tudományos ismeretterjesztés, valamint a kutatói életpálya iránti érdeklődés felkeltése volt.
A Műegyetem kutatói és oktatói közösségének számos képviselője járult hozzá a programok zökkenőmentes lebonyolításához – a doktorandusztól a professor emeritusig, a tanszékek és laborok munkatársaitól a szakkollégiumok lelkes tagságáig. Az alábbi képes beszámolóban a teljesség igénye nélkül villantjuk fel a tudomány különleges nyílt napjának néhány megragadó pillanatát.
A K épület aulája sokrétű és a legkülönbözőbb korosztályokat vonzó programoknak biztosított helyszínt, főként a Természettudományi Kar kínálatából. A fizikai kísérletektől a matematika érdekességein át a nukleáris technika megismertetéséig számos különleges információval gazdagodtak a résztvevők.
Az Ipar 4.0 technológia érdekességeiről mindkét napon tájékozódhattak a látogatók a BME I épületben található Technológiai Központban, ahol kipróbálhatták a VR (Virtual Reality) és az AR (Augmented Reality) ipari alkalmazásait, nagygépeket irányíthattak, és testközelből vehették szemügyre a vállalati szenzorok és az önvezető járművek működését.
Cöliákia, lisztérzékenység, allergia, gluténmentes táplálkozás: korunk gyakran használt kifejezései alapvető szükségszerűségből divattá váltak? E kérdést boncolgatták, valamint az élelmiszer-biotechnológiai laborok működését mutatták be a Ch épület mérnökei.
Härtlein Károly mesteroktató nélkül nincs Kutatók Éjszakája a Műegyetemen: a program egyik legelső hazai elindítója a „Semmi varázslat csak fizika I-II” című bemutatóin ezúttal is klasszikus, egyben látványos kísérletekkel kápráztatta el a zsúfolásig megtelt előadót az F épületben. Nem maradt el az egyik nagy sikerű, és ezért visszatérő programeleme sem: egy tégla széttörése a hasán.
A Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Szociológia és Kommunikáció Tanszék előadói a magyarországi álhíreken át a tabukon keresztül a börtönben alkalmazott fejlesztő módszerekig számos témát körüljártak. Benedek András előadása a tradicionális oktatási keretekből kilépő innovatív kísérletekre, módszertani újdonságokra hívta fel a figyelmet.
A BME Nagyfeszültségű Laboratórium évek óta töretlen népszerűség mellett tartja bemutatóit, ahol a campus egyik leglátványosabb kísérleteit láthatják az érdeklődők.
Az elektronikus kütyük áramköreinek születését kísérhették figyelemmel a vendégek a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Elektronikai Technológia Tanszék által szervezett laborlátogatáson.
Mindig nagy sikerrel zajlik a hídlátogatás, de a programra érkezők az Erzsébet híd horgonylánc-kamráinak megtekintése mellett egy előadáson a Duna hordalékáról is sok érdekességet tudhattak meg az Építőmérnöki Kar tanszékeinek szervezésében.
Leonardo da Vinci hídjának létrehozásához a nexorade építő workshop résztvevőinek a helyszínen rendelkezésükre bocsátott lécekből kellett minél nagyobb felületszerkezetet megalkotniuk. Az Építészmérnöki Kar (ÉPK) Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék programjának sajátos kihívásai sokak kreativitását és leleményességét próbára tette, főleg akkor, amikor nemcsak fából, hanem papírból készíthető tetőszerkezetek kialakítására került sor a Sóhajok Hídja melletti foglalkozáson.
A gépjárművek világa a legtöbb ember fantáziáját megmozgatja. Több műegyetemi tanszék –főként a Gépészmérnöki Karról (GPK), valamint a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karról (KJK) – számos szakterületének képviselői mutatták be aktuális fejlesztéseiket. A pneumatikus és elektromos hajtású szerkezetektől a BME Formula Student csapatáig sok érdekességgel ismerkedhettek meg a látogatók.
A közelmúlt tudományos szenzációja volt a fejüknél összenőtt bangladesi ikrek szétválasztása Csókay András idegsebész és csapatának közreműködésével. Az F épületben zajlott előadáson nemcsak a kényes műtét kihívásairól, hanem arról is sokat megtudhattak az érdeklődők, hogy mennyiben segíti egy orvost az építőmérnöki végzettség.
A szakkollégiumok idén is kivették részüket a programokból: az Energetikai, a Wigner Jenő, a Szent-Györgyi Albert, a Gillemot László, és a Simonyi Károly Szakkollégium tagjai önkéntes munkájukkal járultak hozzá a bemutatók sikeréhez.
A Simonyi Károly Szakkollégium magaslégköri ballonozással foglalkozó csapata egy távérzékelő ballont indított útjára a Q épület mögött, amelynek kamerái a Földet rögzítették naplementekor.
HA-GI
Fotó: Takács Ildikó, SPOT, BME OMIKK, KTK Fotókör, ÉPK Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék, Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar, Gépészmétnöki Kar Áramlástan Tanszék