A karanténban töltött idő kihívásairól, pszichés következményeiről és a lehetséges mentális megoldásokról beszélgettünk a GTK oktató-kutatójával.

„Egyéni temperamentumtól függ, hogy ki miképpen viszonyul a bezártsághoz. Vannak, akik jól bírják a szociális elszigetelődést és nincs különösebb igényük az intenzív társas kapcsolatokra, állandó ingerekre vagy a folyamatos, aktív elfoglaltságra. Kihívásként élhetik meg viszont a járványügyi vészhelyzetben életbe lépett korlátozásokat azok, akik megszokták a közösségi életet, az összejöveteleket, a színes programokat, és legtöbbször tevékenyen töltik napjaikat. Most mindannyiunknak nehezítettek a körülmények, emiatt a megszokotthoz képest másként viselkedünk, kommunikálunk. Személyiségünkre mindez akkor lehet káros, ha a stresszel, szorongással és magánnyal együtt járó negatív gondolatokat nem tudjuk ellensúlyozni” – vélekedett Kun Ágota munkapszichológus, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (GTK) Ergonómia és Pszichológia Tanszékének adjunktusa.

Kun Ágota (Fotó: Takács Vera Photography)

A szakértő szerint a karanténban mindannyian azzal szembesülünk, hogy a biztonságot és kiszámíthatóságot adó szokásainkon kénytelenek vagyunk változtatni, emiatt nőhet bennünk a szorongás szintje, romolhat az alvás minősége, ingerlékenyebbek lehetünk. „Mintha minden érzékszervünk (belső, pszichés) szenzitívebbé, élesebbé válna” – jegyezte meg Kun Ágota, aki szerint az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti most, hogy megtartsuk az egyensúlyt, és komfortosan érezzük magunkat. A legtöbb ember még soha nem szerzett tapasztalatot ilyen krízisben, így most egy tanulási és erős alkalmazkodási helyzetbe került.

A GTK oktató-kutatója egyebek mellett beszélt a generációs különbségekről is: „a fiatalok nagyobb biztonsággal mozognak az online térben, ám az otthon tartózkodás kezdeti, újdonságnak számító, 'iskolamentes' időszakának eufóriája mára elmúlt, és sokan hiányolják a sokkal személyesebb offline oktatást, a tanáraikat, a társas kapcsolatokat és a napi rutint. Ez főként érzelmileg megterhelő. A hallgatók egy részének fel kellett adnia a gondviselőktől távoli önálló életet, mivel visszaköltöztek szüleikhez, ami megint egy újraalkalmazkodást jelent” – ecsetelte Kun Ágota, aki szerint most másféle tartalmat és intenzitást nyernek a baráti, hallgatótársi kötelékek, felértékelődik az egyetemisták számára meghatározó közösségi élet jelentősége. A munkapszichológus úgy vélte, különösen lényeges az érzelmi támogatás a család részéről: „fontos az új szokások közös kialakítása és elfogadása, illetve párbeszéd folytatása arról, hogy kinek, mire van igénye ebben az embert próbáló helyzetben. Teret és időt kell hagyni a személyes regenerálódásra” – ajánlja a szakértő, hozzátéve: ilyenkor a szülők ne gyerekként, hanem saját időbeosztással, döntéssel és felelősséggel rendelkező egyéniségként tekintsenek a hazaérkezett tanulóra, mindemellett a kölcsönös tisztelet is javíthatja a konfliktusok elsimítását. Másrészt az oktatónak is kiemelt szerep jut a járvány idején: ő empátiájáról biztosíthatja diákjait. „Feladata, hogy tanítványainak minden eddiginél több visszajelzést adjon munkájukról, teljesítményükről, továbbá érdeklődjön hétköznapjaikról, gondolataikról, érzelmeikről.”

A műegyetemi szakember felhívta a figyelmet azokra is, akik nem tudnak megküzdeni a megváltozott helyzet okozta stresszel és nem képesek alkalmazkodni. Erőtlennek, fáradtnak, lehangoltnak és eszköztelennek érzik magukat, egyúttal beszűkült tudatállapotba kerülhetnek nyomasztó gondolataikkal. A magányosan élőknél a társas támogató jelenlét hiányában ez hamarabb bekövetkezhet: nincs kivel megosztaniuk érzéseiket vagy sorsközösséget alkotniuk. Javaslata szerint ilyenkor érdemes mielőbb szakemberhez fordulni: „sok pszichológus, pszichiáter, coach, segítő csoport vagy egyszerű beszélgetőpartner ajánlotta fel pro bono segítségét ebben a nehéz időszakban, a műegyetemisták pedig a BME Hallgatói Szolgáltatások Igazgatóságához is fordulhatnak ilyen jellegű problémákkal”.

(Fotó: mentalfitnessguru.hu)

A munkapszichológus szerint fontos, hogy ne nyomjuk el, hanem éljük meg érzelmeinket. Nincs azzal semmi baj, ha olykor, kedvetlenek vagyunk, ingadozik a hangulatunk és hamarabb leszünk dühösek. Az említett természetes reakciókat szerencsére szóban vagy tevékenységek (pl. zenehallgatás, sport, olvasás, kertészkedés, új hobbi stb.) révén levezethetjük. „Keressük meg a kikapcsolódást, az örömöt nyújtó elfoglaltságokat, amelyekre szánjunk minél több időt, legyen a napnak olyan mozzanata, amelyről tudjuk, hogy boldogsággal és pozitív érzelmekkel tölt el” – javasolta a GTK adjunktusa.

Kun Ágota figyelmeztetett: a hétköznapokat meghatározza a körülményekhez való hozzáállásunk: a helyzet súlyosságának tisztánlátása mellett a pozitív gondolkodás segíthet átvészelni a próbára tevő és korlátozásokkal teli heteket, hónapokat. Azt tanácsolja, mindenki tekintse át, hogy a mostani szituációnak milyen kedvező hatása lehet, mi az, ami most megoldhatóvá vált a mindennapokban, amire eddig nem jutott idő, energia, tér. „Hallgatóim azt mondták, most többször mennek kutyát sétáltatni, ezért jobban észreveszik a természet újjászületését, a kitavaszodást, fokozottan koncentrálnak a rendszeres étkezésre, a sportra és a megfelelő mennyiségű alvásra” – említette a GTK munkatársa, aki szerint fontos az időbeosztás is: „ne hagyjuk szétfolyni a napokat”, és legyen struktúrája, célja, akcióterve a teendőknek! A papírra vetett elképzelések mellett segíthetnek az okostelefonra letölthető feladatkezelő vagy rendszerező applikációk, megosztva azok funkcióit a barátokkal, családtagokkal. Hozzáfűzte: „a cselekvést követő sikerélmény, 'hasznosság-tudat' növelheti a személyes jóllétet”.

TZS-GI
Bélyegkép forrása: Takács Vera Photography