2020. április 21.
A BME Gépészmérnöki Kar Gép- és Terméktervezés Tanszék egykori vezetője, nyugalmazott egyetemi tanár 2020. április 5-én, 77 éves korában távozott.
Bercsey Tibor 1967-ben kezdte gyakornokként egyetemi pályafutását a Műegyetem Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszékén Vörös Imre professzornál. 1968-tól tanársegéd, 1972-ben a műszaki doktori cím megszerzése után adjunktus. 1977-ben kapta meg a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot, 1979-től egyetemi docensi beosztásban dolgozott a tanszéken. 1990-1997-ig a Gépszerkezettani Intézet igazgatóhelyettese, majd 1999-2007-ig az igazgatója. 1997-től 2007-ig az Intézet keretei között megalakult Terméktervezés és Mezőgazdasági Gépek Tanszék, majd 2007-2008-ig az intézet jogutódjaként létrejött Gép- és Terméktervezés Tanszék vezetője volt. 2008-2018-ig óraadóként segítette a tanszék munkáját, így összesen 50 éven keresztül oktatta mérnökök generációit. |
Tevékenyen vett részt a Gépészmérnöki Kar oktatási és oktatásszervezési munkájában, a modulrendszerű képzés, a kreditrendszer, majd a kétciklusú mérnökképzés megszervezésében. Nevéhez fűződik a Géptervező szakirány alapjainak lerakása, valamint a Gépszerkezettan, a Számítógépes tervezés, a Tervezéselmélet és módszertan, valamint az Integrált terméktervezés c. tantárgyak tananyagainak kifejlesztése.
Iskolateremtő munkásságának legfontosabb eredménye az Ipari termék- és formatervező mérnökképzés alapjainak lerakása a magyar felsőoktatásban. A képzés először a BME-n indult 1993-ban másoddiplomás, majd 1995-től már nappali képzés formájában, a Gépészmérnöki Kar gesztorálásával, amely tantervének és számos tantárgy tananyagának kidolgozása Bercsey Tibor, Marosfalvi János és Antalovits Miklós nevéhez fűződik. A képzés tanterve mintaként szolgált további felsőoktatási intézményekben való szakindításokhoz is már a kétciklusú képzés időszakában. Ennek megfelelően indult a terméktervező alapképzés az Óbudai Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, a Pécsi Egyetemen és a Soproni Egyetemen. Ugyanezen felsőoktatási intézmények 2005-ben a HEFOP 3.3.1 pályázat keretében az Ipari termék- és formatervező mérnöki alapszak meghatározó elemeinek fejlesztését végezték konzorciumi keretek között, Bercsey Tibor vezetésével. Elkészültek a szak egységes tantervi irányelvei, mintatantervei a képzőhelyek közötti vertikális átjárhatóság biztosítására, valamint a szakmai törzsanyag és a differenciált szakmai ismeretek tantárgyainak 40 elektronikus és nyomtatott tananyaga.
Kutatói pályáját összesen 224 tudományos közlemény, könyvek, könyvrészletek, folyóiratcikkek és konferencia előadások jelzik elsősorban a fogazott hajtások és a tervezésmódszertan tudományterületén. 2004-ben habilitált, tudományos vezetése alatt 12 hallgató szerzett PhD fokozatot.
A publikációs tevékenység mellett a magyar nyelvű gépszerkesztői szakirodalom fejlesztése, terjesztése érdekében 1972 óta folyamatosan részt vett a magyar műszaki könyvkiadás munkájában és 19 db könyv, jegyzet hazai kiadásában működött közre fordítóként, lektorként, illetve társszerzőként.
Jelentős szerepet vállalt a BME nemzetközi kapcsolatainak építésében. Több németországi egyetemen vendégoktatóként is tevékenykedett, a Magdeburgi Egyetemen kifejtett munkájáért 2012-ben díszdoktori címet kapott. A Karlsruhei Egyetemmel 1990 óta ápolt intenzív kapcsolatot, 1992-től aktívan vett részt a BME német nyelvű mérnökképzésének megszervezésében, illetve előadóként a Gépszerkesztés alapjai és a Gépelemek tantárgyak német nyelvű oktatásában. Nemzetközi kapcsolatai a tudományos kutatás területén több eredményes TéT pályázat és DAAD kutatócsere formájában manifesztálódtak.
A Gép- és Terméktervezés Tanszék mély együttérzését fejezi ki a gyászban Bercsey Tibor családjának.
BME Gépészmérnöki Kar