„A fejlődést nem követnünk, hanem előidéznünk kell”

A legjelentősebb hazai építészeti kitüntetésben részesült az ÉPK szakembere.

 

„Nagyon megtisztelő az Ybl Miklós-díjat elnyerni, hiszen az főként az eddigi szakmai munkát, életművet ismeri el, ugyanakkor nemcsak rangot jelent, hanem feladatokat is állít elém: mint eddig, a jövőben is magas színvonalon kell végezni munkámat az egyetemi képzésben is és az építészeti tervezés területén is” – emelte ki a bme.hu kérdésére Varga Tamás, a BME Építészmérnöki Kar (ÉPK) Lakóépülettervezési Tanszék egyetemi docense, aki több évtizedes, sikeres oktatói tevékenységéért, valamint a modern építészet legjobb hagyományait továbbvivő, a kortárs építészet eszközeivel megalkotott, arculatformáló középületek tervezésében végzett kiemelkedő építészeti munkásságáér kapta meg a nívós elismerést. Úgy fogalmazott, „nem nagyon szoktam visszatekinteni, de most megtettem és megdöbbentő számok sejlettek fel: az 55 évemből 32 évet töltöttem praxisban és ugyanannyit az egyetemi katedrán”.

Az 1953-ban alapított Ybl Miklós-díj a legrangosabb hazai építészeti elismerés. A díjazottak száma és az odaítélés feltételei az évtizedek alatt megváltoztak: jelenleg a legalább tizenöt év kimagasló egyéni – önállóan tervezett építészeti művekre vonatkozó – építészeti alkotói, oktatói tevékenység okán adományozható életműdíj, amelyet évente legfeljebb 5 fő részére osztanak ki. A kitüntetett emlékérmet, oklevelet, valamint pénzjutalmat kap.

Varga Tamás pályájának indulását felidézve mesélte el, hogy gimnazistaként az utolsó pillanatig több terület irányába nyitva hagyta a választás lehetőségét. A veszprémi Lovassy László Gimnázium német tagozatára járt. Középiskolásként az első években semmilyen előzménye nem volt a műszaki pálya iránti vonzódásának. „Végül hirtelen, de megalapozott elhatározás lett, hogy mégsem megyek tanárnak, a Műegyetem mellett döntöttem, ahol az édesapám is tanult. Mivel nagyon szerettem rajzolni és emellé humán érdeklődés is társult, az építészkart céloztam meg. Úgy gondolom, idővel kölcsönösen egymásra találtunk az érintett tudományággal, és nagy lelkesedéssel vetettem bele magamat annak mindegyik ágába. A művészet és a műszaki terület egyensúlyt képvisel ebben a szakmában, de mégis akkor éreztem a kiteljesedést, amikor az építészeti tervezéssel foglalkozhattam. Még az egyetemi évek alatt – talán egy előadáson – feltették a kérdést, hogy mi szeretnék lenni az építészmérnökségen belül, és azt válaszoltam: tervező és tanár. Ez meg is valósult: szinte hónapra ugyanannyi időt töltöttem el mindkettő művelésével. Ez óriási jelentőségű szimbiózis, amelyben nemcsak a kapcsolati hálónk erősödik, hanem a tanítás révén sok friss tapasztalathoz, lendülethez jutunk, és naprakészségünkkel, megvalósult épületeinkkel állandóan bizonyítani tudunk a hallgatók felé. A diákjaink által megkövetelt hitelességet, csak úgy sugározhatjuk magunkból, ha a szakmánkat is megfelelő minőségben űzzük” – részletezte a díjazott, hozzátéve, szívesen emlékezik számos magas kvalitású neves oktatójára.

Varga Tamás életpályája
1988-ban okleveles építészmérnök diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Lakóépülettervezési Tanszéken
1993-ben vezető tervezői jogosultságot szerzett
1994-től a V.T. Arch Kft. ügyvezető igazgatója, valamint tanársegéd a BME Lakóépülettervezési Tanszéken
1995-ban elnyerte a "Veszprém megye lakóháza '95" 1. díját egy balatonfüredi megbízásával
1996-től adjunktus a BME Lakóépülettervezési Tanszéken
2001-ben az „Év tetője Nívódíj” – tervezői különdíját nyerte el a Telki Általános Iskoláért
2002-ben a Pest Megye Építészeti Nívódíj - 3. díját kapta a Telki Általános Iskoláért
2003-ban a BME ÉPK legjobb konzulense díját kapta meg
2003- ban DLA fokozatot szerzett, ekkortól egyetemi docens a BME Lakóépülettervezési Tanszéken
2006-2013 között oktatási dékánhelyettes a BME ÉPK-n
2006-tól Magyar Építész Kamara tagja, többféle funkciót vállalt
2007-ben elnyerte a Saint-Gobain Trófea 1. díját a Dialízis Központ és Nephrológiai Akadémiáért (Budapest, Szent Imre Kórház)
2009-ben megkapta az ALUTA Építészeti Nívódíj 1. díját a budapesti BBRAUN irodaházért,
2010-ben a belsőépítész-tervező szakirányú továbbképzési szak alapító tagja és szakfelelőse
2012-ben kétszeres Junior Prima Díjas Odooproject vezető konzulense
2012-2016 között a Magyar Építőművészek Szövetségének alelnöke
2018-ban elnyerte Az Év Háza – különdíjat a Balatonfüredi Városi Uszodáért és a PTE Onkoterápiás Intézetért
2019-ben a „KULT50- a kultúra ötven arca” program arcai közé választották
2020-ben Ybl Miklós-díjat kapott

Varga Tamás munkásságáról az Ybl-díj honlapján érhető el bővebb információ.

Varga Tamás nagyon jó kapcsolatot ápol volt évfolyamtársaival, akikkel annak idején is valódi közösséget alkottak, sokszor segítették egymást és egészséges versenyszellemben végezték tanulmányaikat. Több Ybl-díjast is adott az évfolyamuk; megemlítette Gunther Zsoltot, Vadász Bencét, Váncza Lászlót és Nagy Ivánt. A diplomaszerzést követően sok kollégája választásával ellentétben nem nagy állami tervezőirodában és nem is neves építész műtermében, hanem egy kisebb irodában, a „saját útját kitaposva” állt munkába az 1988-ban végzett szakember. „Nem volt könnyű az indulás, de miután a családi házas-megbízások mellett viszonylag korán jöttek a nagyobb léptékű feladatok, személyes sikereket is elkönyvelhettem” – elevenítette föl a kezdeteket a szakember, aki a 2000-es évek elején az egészségügyi épületek tervezését tartja pályafutása egyik legszebb időszakának: néhány orvosi rendelő és kórházi osztály létesítésével kezdődött, majd később több ezer négyzetméteres kórházi épületek, sőt egész intézményi rekonstrukciót igénylő beruházási programjának terveiben teljesedett ki munkássága. „A kórház, mint technológia, közösségi tér és az egészségügy minden szegmensét felölelő épület jelentős kihívásként tornyosul egy kezdő építész elé. Bár a saját utamat jártam, azt megtapasztaltam, hogy ez nem egy magányos hivatás: szerencsére nagyon sok szakembertől kaptam segítséget” – ecsetelte az ÉPK docense, szép feladatként említve karrierjének ugyanezen periódusából az országos hálózatú dialízis központok tervezését, a 9 tervezett létesítményből 7 meg is épült, egyebek mellett Gyulán, Ajkán, Mátészalkán, Székesfehérváron, Kaposvárott és Budapesten.

BBRAUN Dialízis Központ, Kaposi Mór Megyei Kórház Kaposvár (Fotó: Varga Tamás)

„Nagyon tartalmas volt szakmai múltam ezen része, amelynek végén tervezési irányelvek és segédletek kidolgozására is felkért az állomások üzemeltetésével foglalkozó magáncég; ugyaninnen jött a budapesti Felhévízi úti irodaház tervezési feladata is” – tárta elénk a sokszínű lehetőségeit Varga Tamás. Az egészségügyi épületek között a 2016-ban átadott és ultramodernnek számító PTE Onkoterápiás Intézete volt a legutóbbi ilyen jellegű megbízása. „Építész tervezőként a legelejétől, a munkaszerzéstől, majd a koncepcióalkotástól kezdve kísérem végig a projektjeinket, és annak minden fázisában szeretek részt vállalni, hogy tudásom legjavát nyújtsam. Ha a megvalósulás teljes folyamatában a megrendelő látja az elvárásának megfelelő gondoskodást, később is bizalommal lesz irántunk” – összegezte szakmai tevékenységéhez kapcsolódóan hitvallását a kitüntetett.

BRAUN Irodaház, Budapest II. Felhévízi út 5. (Fotó: Bujnovszky Tamás)

PTE Onkoterápiás Intézet, Pécs (Fotó: Szentendrei Antal)

Varga Tamás pályafutása egyik legjelentősebb létesítményének a Balatonfüred Városi Uszoda és Sportakadémia épületének együtteséhez kapcsolódó megbízását tartja. Ez egyrészt alapterületében is a legnagyobb komplexum, másrészt az uszoda a legnagyobb fesztávolságot lefedő építmény, amelyet eddig tervezett. „Veszprémhez és a közeli Balatonfüredhez is erős a személyes kötődésem. Az egészségügyi épületek tervezése mellett egyre több munkát kaptam a tópart legrégebbi üdülőhelyétől. E sorozat egyik csúcspontja az említett létesítmény: szőlődombon lévő, gabion burkolatú épület, amely megpróbálja a hely nyújtotta adottságokat és emlékeket kortárs módon átértelmezni, de közben szerethető, élhető és újszerű is” – vallja az alkotó, hozzáfűzve, jelenleg is vannak megbízásai Balatonfüreden.

Balatonfüred Városi Uszoda és Sportakadémia (Fotó: Szentendrei Antal)

Balatonfüred Városi Uszoda és Sportakadémia belső tere (Fotó: Fegyverneky Sándor)

A település a tervező szakirányos negyedéves hallgatóknak is adott feladatokat a 2009 óta saját oktatásmódszertan alapján bevezetett új „Tanszéki terv 3” c. tantárgy keretében. „Azóta is nagy lendülettel, lelkülettel dolgozunk a fiatalokkal. Van egy elvem, ami ebben a kurzusban teljesedik ki leginkább és ezt közvetíteni is szeretném a hallgatóim felé: a fejlődést nem követnünk, hanem előidéznünk kell. Ezt a szellemiséget követve keressük a megfelelő inspiratív környezetet is, amelyek általában alulhasznosított és kihasználatlan kisvárosi helyszínek.” – hangsúlyozta Varga Tamás; a jövőről szólva pedig elmondta: „nincsenek álmaim arról, milyen épületet szeretnék tervezni, így nem érhet csalódás, de az egyetemi oktatásban meglévő tantárgyaim mellett naprakész a célom: belsőépítész tervező szakirányú továbbképzési szakot alapítottunk, amelyet szeptembertől el is szeretnénk indítani”. Kiemelte, az építészkaron Szenes István belsőépítész kollégájával kétkredites tantárgyban oktatnak belsőépítészetet már több évtizede, de ezt tovább szeretnék fejleszteni: a szakirányú továbbképzés sikere eredményeképpen a graduális képzésben egy MSc specializáció létrehozására törekszenek. „Belsőépítészeti oktatás eddig főként a művészeti képzőhelyeken zajlott nagy érdeklődés mellett, tehát megéri a befektetett energia. Ha megvalósul a program, a BME Építészmérnöki Karán az építészeti tervezés teljes folyamata lefedésre kerülhet minden szakágra kiterjesztve az urbanisztikától a belsőépítészetig magas szinten, komplex szemlélettel.” – fogalmazott az ÉPK docense.

Varga Tamást 2003-ban a karon az év konzulensének választották. „Jóllehet nincs pedagógus végzettségünk, a fiatalok képzésével foglalkozó szakember számára ez a díj a legfigyelemreméltóbb visszajelzés munkájáról. „A sokkal fiatalabb generáció elismerését kivívni nagy teljesítmény, hiszen több oldalról kell megfelelnünk” – árulta el a szakember, hozzátéve azt is, az elismerés új lendületet adott számára az oktatásban és az egyetemi életben való aktívabb részvételre. Ennek eredményeként a kari oktatási bizottság vezetője, majd 2006-tól oktatási dékánhelyettes volt 6 és fél éven keresztül. Az időszak kiemelkedő sikerének tartja az ekkor indult Odooprojectben való vezető oktatói tevékenységét, amely az Ybl-díj elnyerésének indoklásában is szerepel.

Az Odoo sikertörténete azzal kezdődött, hogy egy napon Varga Tamást megkereste egy hallgató, Auth Adrián, aki Sevillában Erasmus ösztöndíjasként spanyol egyetemistákkal elindult egy izgalmas szakmai versenyen és célként fogalmazta meg, hogy 2012-ben a madridi Solar Decathlon megmérettetésen már magyar társaival vonhassák fel a magyar zászlót saját épületükre. „A kizárólag napenergiával működő házat tervező csapat később folyamatosan bővült, végül egyetemünk hét karának csaknem 80 tanulója vett részt benne, az ÉPK docensét pedig felkértek facutly advisornak, azaz kari konzulensi vezetőnek. A műegyetemi diákok Madridban, a kivitelezés során nagyon erős közösséggé kovácsolódtak. A verseny csúcspontja az volt, amikor Adrián a kész épületre kitűzhette a nemzeti színű lobogót: egy álom kézzelfogható valósággá vált, emellett komoly elismeréseket kaptak hallgatóink, összetettben pedig a 19 csapatot felsorakoztató erős nemzetközi mezőnyben az előkelő hatodik helyet szerezték meg. A hazai elismerések közül a kétszeres Junior Príma díj a legkiemelkedőbb” – idézte fel a szakmai eredményeket Varga Tamás, majd megosztotta: „büszkeséggel tölt el hallgatóim egyetemi képzését mesterükként végigkísérve, hogy ők később szakmagyakorlásuk során is remekül megállják a helyüket, sikereket érnek el”.

Solar Decathlon Europe 2012, Madrid (Fotó: Danyi Balázs)

„A legrangosabb hazai építészeti elismerés idei átadóünnepsége sajnos a járványhelyzet miatt elmaradt. Viccesen azt szoktam mondani, hogy „díj nélküli díjazott” vagyok, virtuálisan kaptuk meg a kitüntetést” – osztotta meg derűsen Varga Tamás. Elmondta még: a járványügyi vészhelyzet okozta nehézségek leküzdésére az építészkaron is kidolgozták a stratégiát. Az online konzultációnak már vannak hagyományai, hiszen a diplomázó hallgatók közül sokan ösztöndíjasok, vagy külföldön dolgoznak, és csak a védésre jönnek haza. „Egyre inkább előfordul, hogy laptopon hozzák konzultációra a terveiket a hallgatók, persze egy szabadkézzel rajzolt skiccet, vagy szerkesztett műszaki rajzot ez sosem pótol. A digitális oktatás technikailag nem lehetetlen, de egyfajta személytelenséggel jár, némiképpen kihívást jelentve számunkra: nem ugyanolyan a párbeszéd, mintha szemtől szemben megtárgyalhatnánk és lerajzolhatnánk a felmerülő kérdéseket. A műtermi keretek között végzett munka, a közösség megtapasztalása sok előnyt jelent a fiatalok számára: inspiráló, tapasztalat átadó/”elleső” lehetőségeket ad, illetve a szükséges szakmai magatartásformák kialakulását segíti. Ez nagyon hiányzik, de tudjuk, hogy ez a nehéz időszak sem fog örökké tartani” – bizakodott a szakember.

HA-GI
Fotó: Varga Tamás
Bélyegkép forrása: Varga Tamás