Ismét jelentős műegyetemi hallgatói siker a XXIII. országos MÉTE TDK-n

Idén is kimagaslóan teljesítettek a BME hallgatói a konferencián: hétből négy szekcióban a legjobbnak bizonyultak a meglehetősen erős mezőnyben.

„Rendezvényünk nemcsak a versenynek, hanem az ismerkedésnek, az ismeretszerzésnek, a saját és más felsőoktatási intézményben zajló szakmai tevékenységről szóló tájékoztatásnak is helyet ad az oktatók, a témavezetők és a szakma valamennyi művelője számára. Az élelmiszertudománynak is szüksége van a folyamatos fejlődésre, a friss gondolatokra, termékekre, megoldásokra, az innovatív tudás megszerzésére és továbbadására. Mindezért azon hallgatók és felkészítő tanáraik teszik a legtöbbet, akik vállalják a megmérettetést egy ilyen rangos eseményen” – fogalmazták meg a XXIII. Országos MÉTE Tudományos Diákköri Konferencia jelentőségéről a szervezői gárda képviseletében a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék részéről Kormosné Bugyi Zsuzsanna adjunktus, Németh Renáta adjunktus, Tömösközi Sándor egyetemi docens, a tanszék Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoportjának vezetője, valamint Slezsák János PhD-hallgató.

A Magyar Élelmiszer-tudományi és Technológiai Egyesület (MÉTE) 46 évvel ezelőtt hívta életre szakmai tanulmányi versenyét, amelyen az élelmiszertudomány területén alkotó, graduális képzésben részt vevő hallgatók indulhatnak. A megmérettetés célja az élelmiszeripari szakemberek pótlásának segítése, ifjúsági kutatások ösztönzése, és az e terület iránt érdeklődő diákok számára a bemutatkozás biztosítása. A rendezvényt minden páros évben, azaz az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) „szünetében” tartják. 2020-ban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara szervezte a XXIII. MÉTE OTDK-t, a koronavírus-járványra való tekintettel rendhagyó formában, online platformon. Az eseményen az élelmiszer- és táplálkozástudományi képzést folytató egyetemek mellett kutatóintézetek és néhány gazdasági szereplő is képviseltette magát

A Műegyetemen már hagyománya van a jeles programnak: csaknem öt évtizeddel ezelőtt is a BME szervezte az első MÉTE OTDK-t, ezúttal negyedik alkalommal kapott felkérést a házigazda szerepére.

Idén 7 szekcióban csaknem 50 előadást tartottak a hallgatók, akik 8 hazai felsőoktatási intézményből érkeztek. A főszerep most is a hagyományos szakterületeké volt, mint például a biokémia, az élelmiszerkémia, a táplálkozástudomány, az analitika, a technológia, a mikrobiológia, az élelmiszerbiztonság, de az informatika és méréstechnika, a gazdaságtan, a fogyasztói magatartás és a marketing képviselői is bekapcsolódtak a nemes versengésbe.

Az eredetileg áprilisra tervezett rendezvényt az új koronavírus-járvány miatt májusra tették át, végül az egészségügyi veszélyhelyzet és kockázatok további fennállása miatt az online térbe költöztetés mellett döntöttek a szervezők. „A virtuális esemény lebonyolítása felülmúlta a várakozásainkat, a konferencia szinte problémamentesen zajlott le” – értékelték az idei versenyt a koordinátorok. „Technikai szempontból az egyik legnagyobb kihívás a különböző felsőoktatási, vagy kutatóintézményekből érkező, ezáltal eltérő internetes felhasználói gyakorlattal rendelkező versenyzők és zsűritagok ismereteinek összehangolása, és egy mindenki által praktikusan használható előadási rendszer kialakítása volt. Arra törekedtünk, hogy a szokatlan helyszín ellenére valamennyi fiatalnak olyan feltételeket nyújtsunk, amelyekkel előadásuk a személyes jelenléttel majdhogynem megegyező hatást váltja ki. A tavaszi szemeszter során szerzett távoktatási tapasztalatokat itt is hasznosítani tudtuk: a már jól bevált Microsoft Teams a konferencián is hatékonynak bizonyult. A hallgatók boldogulását különféle segédletek összeállításával támogattuk, és a széles körű tanszéki összefogásnak köszönhetően a program előtt több napon át teszteltük a rendszert. A konferencia plenáris értekezletei, a szekciók nyilvános előadásai, majd az értékelő grémiumok zárt ülései is fennakadások nélkül zajlottak” – beszéltek a lebonyolítás részleteiről a szervezők, akiket a zárást követően négy felsőoktatási intézmény is felkeresett a jó tapasztalatok megosztását kérve.

A zsűritagok véleménye alapján kiváló és igényes előadások hangzottak el az idei évben, emellett nagyra értékelték, hogy a pandémia miatt később megtartott eseményen sok olyan versenyző is részt vett, akik időközben, a nehezített körülmények ellenére befejezték BSc- és MSc-tanulmányaikat. „A MÉTE Országos Tudományos Diákköri Konferencia szabályai valamelyest eltérnek a hagyományos diákköri versenyeken megszokottól: előzetesen egy egyoldalas összefoglalót és egy négyoldalas ismertetőt adnak le a versenyzők, emiatt az értékelésnél a szakmai tartalom és az újdonságérték mellett a megszokottnál nagyobb hangsúlyt kapott a konferencián nyújtott szóbeli teljesítmény, az előadói és a vitakészség. A legtöbben meggyőzően bizonyították jártasságukat a maguk választotta témában, ezen a téren óriási előrelépést tapasztaltunk az utóbbi években. E kifejezőkészség fejlesztése alapvető fontosságú a későbbi karrier során” – fűzték hozzá a műegyetemi szervezők.

A XXIII. MÉTE Országos Tudományos Diákköri Konferencián helyezést elért műegyetemi hallgatók névsora:

Élelmiszer alapanyag előállítás, minőség és minősítés szekció

Fekete Dávid

I. helyezés, BME kiemelt Rektori Különdíj

A fajtaválasztás hatása a keményítőtermékek technológiai tulajdonságaira

BME VBK

Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék, Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport

Témavezetők: Tömösközi Sándor egyetemi docens, Németh Renáta egyetemi adjunktus

Élelmiszeranalitika, módszerfejlesztés, módszeralkalmazás, élelmiszerminőség szekció

Mucsi Edina és Szegő Zsuzsanna

Kiemelt I. díj, Magyar Kémikusok Egyesületének Különdíja

Fajtaszelekciós módszertan kidolgozása gluténmentes diétába illeszthető zabfajták azonosításához

BME VBK

Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék, Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport

Témavezetők: Kormosné Bugyi Zsuzsanna egyetemi adjunktus, Gell Gyöngyvér tudományos főmunkatárs, Tömösközi Sándor egyetemi docens

Élelmiszerbiotechnológia szekció

Tóth Gergő Dániel

I. helyezés

Pseudomonas cepacia lipáz immobilizálása poli(vinil-alkohol) nanoszálakban

BME VBK

Szerves Kémia és Technológia Tanszék, Bioorganikus Kémiai Kutatócsoport

Témavezetők: Hornyánszky Gábor egyetemi docens, Balogh-Weiser Diána egyetemi adjunktus

Élelmiszertechnológia, műveletek, termékfejlesztés szekció

Solymos Fanni

I. helyezés

Hőkezelés hatása a zab technológiai tulajdonságainak és lipid romlási folyamatainak alakulására

BME VBK

Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék, Gabonatudományi és Élelmiszerminőség Kutatócsoport

Témavezetők: Tömösközi Sándor egyetemi docens, Jaksics Edina PhD-hallgató, Németh Renáta egyetemi adjunktus

A MÉTE OTDK teljes programja és tabellája

A műegyetemi koordinátorok hangsúlyozták: a MÉTE Országos Tudományos Diákköri Konferencia az egyetlen lehetőség Magyarországon és valószínűleg határon túl is arra, hogy az élelmiszertudományt választó és művelő hallgatók egymással, és nem más tudományágak képviselőivel vetélkedjenek. „Versenyeredménytől függetlenül minden résztvevő nyertese egy ilyen megmérettetésnek: a TDK-zó hallgató próbára teszi magát, kilép a komfortzónájából, teret ad egyéni kreativitásának, szakmai fejlődése érdekében plusz munkát, valódi kutatási feladatot vállal. Ezen túlmenően fejlesztheti problémamegoldó, kommunikációs készségét, megtapasztalhatja a csapatmunka szépségeit és nehézségeit is. Betekintés nyerhet a tudományszervezésbe, alkalmazott kutatás esetén az ipari partnerekkel közös munkába. Van olyan fiatal, akinek a rendezvény egyenes utat jelent a kutatói életpálya felé, míg mások a diploma megszerzése után a munkaerőpiacon próbálkoznak, és szakterülettől függetlenül a verseny során elsajátított készségeket hasznosítják új pozíciójukban” – summázták a program további előnyeiről a műegyetemi szervezők, remélve, hogy 2022-ben a XXIV. MÉTE Országos Tudományos Diákköri Konferencia már személyes jelenlét mellett zajlik majd Szegeden.

TZS-GI