A Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék docensének újabb összefoglaló kötete jelent meg a  témában.

„A gátszakadások bár az árvízi védekezés kudarcai, mégis a legtöbb tanulsággal szolgálhatnak számunkra” – emelte ki a bme.hu kérdésére Nagy László, a BME Építőmérnöki Kar (ÉMK) Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék docense azzal összefüggésben, hogy a közelmúltban mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a Kárpát-medencei gátszakadásokkal foglalkozó könyvének második részét. Úgy fogalmazott, még a legtapasztaltabb kollégáit is meglepte, mennyire sok – több mint 2800 – ilyen típusú árvízi eseményről talált valamilyen adatot az elmúlt évszázadok történéseit felölelő munkája során.

A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be Nagy László könyvét, amelyet Kollár László, az ÉMK Hidak és Szerkezetek Tanszék egyetemi tanára, az MTA főtitkára, Szöllősi Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára, és Dobó Kristóf, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) főosztályvezetője méltatott a szakmai közönségnek

Nagy László az egész országban részt vett az árvízi védekezésben: a Dunán, a Tiszán, azok mellékfolyóin, valamint külföldön is. Emellett több tározó-gátszakadásnál szakértő, most éppen a Galambok melletti két gátszakadás vis major tervezésén dolgozik. Kutatásait nemzetközileg ismerik, például a folyón levonuló víz modellezésére a világszerte használt HEC-RAS nevű programot használják, ami hivatkozik munkáira.

A szerző 1992-ben kezdte el szisztematikusan az adatgyűjtést: az évek során elolvasta a teljes vízügyi szakirodalmat, korabeli lapokat, jelentéseket, és levéltári forrásokat kutatott fel. Nagy László a legértékesebbnek a könyv utolsó mellékletét tartja: csaknem 90 oldalon kronologikus sorrendben szerepelnek a Kárpát-medencei gátszakadások az 1564-ben dokumentált első – tiszavölgyi – eseménytől 2010-ig. Az évszám, hely, a szakadás hossza, az elöntött terület nagysága stb. mellett összesen 14 paraméter felhasználásával végzett statisztikai vizsgálatokat. A most bemutatott kiadványban 2858 gátszakadásról olvashatunk.

Műszaki szempontból a gátszakadások geomorfológiai jellegzetességei a legértékesebbek, de erről található a legkevesebb információ. Egyes jelenségekre a korábbi időkben a vízügyi szakembereknek szakkifejezésük sem volt. Pl. a kopolya szó eredetileg csak a vizenyős területeket időszakosan elöntő vizeket jelölte, és csak a 19 sz. végén gyökeresedett meg az árvízvédekezés szakkifejezésként is: a gát mellett az átbukó víz által okozott kimosódást, mélyedést értik rajta.

 Gátszakadás a Szamoson 1970-ben. A kép a gerenda felett átbukó vizet mutatja a vízoldali töltéslábnál (Forrás: Nagy László)

 „Az összegyűjtött adatok alapján világelsők vagyunk a gátszakadások számát tekintve. Tisza Kálmán például az 1876-os nagy dunai árhullám levonulása során 384 ilyen eseményt jelentett Ferenc Józsefnek, amikor még csak Nándorfehérvár körül volt a tetőzés, tehát a Kárpát-medencéből még ’nem futott ki’ az árvíz. Ebből csak 343-ról találtam adatot, ez összességében nem rossz arány” – emelte ki a kutató, hozzátéve, a Kárpát-medencében előfordult gátszakadások 5-10 százalékáról semmilyen adatunk nincs.

A 2001. évi Felső-tiszai árvíz tarpai gátszakadásánál mutatja a víz átbukását a vízoldali ún. „gerendán” (Forrás: Nagy László)

A legtöbb gátszakadás ott következik be, ahol a hegyekből leérkező folyók árhulláma eléri az alföldet és a víz nem tud szétterülni, mert gátak közé szorították a folyót. A gátszakadás mechanizmusa többféle lehet: legtöbbször például magasabb az árhullám, mint a gátmagasság, ekkor ún. meghágás révén kerül a víz a mentett oldalra, de kialakulhat suvadás, elhabolás, buzgárképződés, vagy ezek kombinációja. Külön kategóriát jelent a gát szándékos és rosszindulatú megnyitása.

Régen nem volt őrszemélyzet, amely rendszeres adatokat szolgáltathatott volna: e testület megszületésének érdekes története van – vetette föl a szakember. „Az egyik dél-borsodi területen az alispán vezetésével az emberek átmentek a Tisza másik oldalára átvágni a gátat, hogy a víz ne őket árassza el. Persze a közeli falu veszélyeztetettségét már nem vették figyelembe. Az ekkori jogvitáktól eredeztetik a gátrendőrség – későbbi nevén gátőrség – létrehozását. Nagyon sok hasonló eset volt a vízügy történetében”.

Nagy László hosszú évekig dolgozott a Vízügyi Tervező Vállalatnál majd a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban, itt sajátította el a vízügyes szakma alapjait. Később az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet, annak megszűnése után pedig az Országos Vízügyi Főigazgatóságon helyezkedett el. „18 éve vagyok a Műegyetemen: előtte tíz éven keresztül dolgoztam itt másodállásban, azóta ez ’megfordult’, a BME a főállásom, és sokat dolgozom a vízügynek. A gyakorlati tapasztalat és az oktatás szorosan egymásra épül, ez a vízügyi területen különösen fontos” – vallja a Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék docense, aki posztgraduális képzésen tanítja az árvízvédelmi szakértők következő generációját.

Árvíz a Hernádon 2010-ben, konténerzsákok elhelyezése helikopterrel a vízkifolyás megszüntetésére (Forrás: Nagy László)

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság keretein belül az árvíz- és belvízvédelmi kérdésekkel hosszú idő óta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) foglalkozik: Nagy László 1995 óta az OMIT Töltésfeltáró Szakcsoportjának vezetője. A csoport szakemberei minden komolyabb árvízkor a helyszínen tevékenykednek, az árvízi jelenségeket vizsgálják, majd a levonuló ár után a megrongálódott gátak feltárásával, a geotechnikai tapasztalatok összegzésével foglalkoznak. „Feladatunk az árvízi védekezés minőségbiztosítása. Ellenőrizzük az adott területen, hogy megfelelőek-e a védekezési intézkedések, és ahol szükséges, javaslatot teszünk intézkedésekre. Általában a területi vízügyi igazgatók kérésére tartunk szemlét a kritikus helyeken, és tanácsokat, utasításokat adunk az árvízi védekezési munkákra. Ezen tapasztalatokat felhasználom az oktatásban is, hallgatóim számára TDK vagy diplomamunkához találok anyagot.”

A szakember kiemelte, gátszakadás ott következhet be, ahol gátak vannak, tehát az árvízi védekezés kultúrája is létezik: Kínában és Hollandiában történelmi okai vannak a fejlett gátrendszereknek, valamint a karbantartási szemléletnek. „A magyarországi gátrendszerek hossza hatalmas, összesen körülbelül 4200 km, fenntartásuk, fejlesztésük jelenleg is sok pénzt igényel, és a jövőben is fog, hacsak nem akarjuk, hogy az ártéren élők létének, javainak biztonsága csökkenjen. Az árvízvédelem fejlesztésének a globális változások miatt még inkább előtérbe kellene kerülnie. Ez részben jelenti a gátak erősítését és magasítását. Remélem, ennek szakmai hátteréhez kismértékben a könyveim is hozzájárultak.”

HA-GI
Fotó: Philip János